Hírek

Látogatás a Petőfi Sándor laktanyába

A gyerekeket Kiss Ferenc alezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott törzsfőnöke köszöntötte. A Pajtás Ernő teremben elhangzott előadásában szó esett többek között a Magyar Honvédség történetéről, vezető állományáról, képzéstípusokról, felszerelésről, egyenruhákról. Kiss alezredes személyes élményekkel, missziós emlékekkel és a civil életből vett példákkal tette színessé mondanivalóját.

Ezután a dandár csapattörténeti emlékszobájában Varga Zoltán zászlós, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) Hadműveleti és Kiképzési Részleg beosztott zászlósa vezette körbe a gyerekeket, ahol egyenruhákat és kiállítási tárgyakat tekinthettek meg. A múzeumtól indult séta közben szó esett a laktanya történetéről, és a díszkertről is. Az alakulótéren a díszelgők alaki bemutatójával és fegyverbemutatóval várta a gyerekeket, akik ezután a telephelyen kiállított gépjárművekkel ismerkedhettek meg. A nap zárásaként a 32. NHD Honvéd Díszzászlóalj állományába tartozó Tőzsér Sándor főtörzsőrmester vezetésével egy legénységi körletet is megnézhettek a látogatók a 32. NHD épületében, melynek során bepillantást nyerhettek a katonák életébe. A program végén már bátrabban tették fel kérdéseiket a napirenddel, és a mindennapokkal kapcsolatban.

Hírek

Zenés őrségváltás

A program 13:30-kor térzenével kezdődött a Szent György téren. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltását a Budapest Helyőrségi Zenekar kísérte.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.