Tihanyból harmadik alkalommal indult útjának a Camino Benedictus zarándoklat, mely közel százhetven kilométer után a lébényi Szent Jakab templomban ért véget augusztus 18-án. Stábunk a cél előtt két nappal, a Ravazd és Pannonhalma közötti szakaszon követte a zarándokok egy kisebb csoportját, hogy megtudjuk, mit is ad számukra ez az út.
Aki vett már részt ilyen programon, az tudja, hogy minden útnak van egy saját útlevele, amelybe egy-egy állomáson pecsétet nyomnak, így bizonyítva azt, hogy a zarándok végigjárta a megpróbáltató távot. A szerdai napon az egyik ilyen állomás a ravazdi Szent Márton templom volt, ahol találkoztunk a zarándoklatot teljesítő kolléganőnkkel, Rácz Tündével és zarándok-társaival.
A pihenőjük alatt megtudtuk, hogy a Camino Benedictus ugyan szervezett zarándoklat, de nincsenek szigorú megkötések. Nem egyszerre gyalogolt a húsz fős társaság, sokkal inkább az volt a lényeg, hogy az egy hét alatt mindenki találja meg saját magát. Napközben kisebb csoportokban teljesítették az általában húsz-huszonöt kilométeres távot, de lehetőség volt arra is, hogy – akár a többiektől lemaradva vagy őket lehagyva – bárki egyedül gyalogoljon.
A zarándoklatot a Magyar Honvédség minden alakulatánál meghirdették életkori megkötés nélkül, ezért a hivatásos és tartalékos katonák mellett nyugállományú katonák is jelentkeztek. Nagy László nyugállományú alezredes elmondta: a százhetven kilométer hosszú, így ezalatt az idő alatt közelebb kerültek egymáshoz az emberek. Megismerték a saját határaikat, mivel mindenki kimozdult a komfortzónájából, hiszen éhesen és fáradtan nehezebb jól kezelni a problémákat. „A zarándoknak sokszor kell önreflexiót gyakorolnia, hiszen sok dolgot megengedhet magának az ember, de társait nem bánthatja meg” – tudtuk meg a nyugállományú alezredestől.
A hosszú napok után, esténként a zarándokok átbeszélték az aznapi történéseket és megválaszolták az előző napon kapott kérdést. Az esti találkozót ugyanis mindig egy másnapra vonatkozó kérdéssel vagy instrukcióval zárták, de előfordult az is, hogy együtt énekeltek. „Az a lényeg, hogy a zarándoklat alatt egy kicsit figyeljünk magunkra, ami az otthoni mókuskerékben nem tud megvalósulni, mert nagyon sok dologra kell fókuszálnunk egyszerre. Itt, az egy hét alatt csak magunkra és a saját szervezetünkre összpontosítunk. Egy egész napos vándorlás során, kint a természetben bőven van idő arra, hogy problémáinkra megoldást találjunk” – fogalmazott Nagy László.
Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde
