Hírek

Nem minden veszett oda

Nem minden veszett oda

Véget ért a Doni Hősök Emléktúra

 

„A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült átformálni az emlékezés gyakorlatát. Halott kultuszból eleven kultuszt teremtettünk. Ma azt látják a gyerekek, hogy nemcsak meghaltak, hanem haza is jöttek hőseink a háborúból” – mondta Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tüzér Egyesület elnöke, főszervező a Doni Hősök Emléktúra záróünnepségén február 16-án, Bajna főterén.

A Doni Hősök Emléktúra alapítói, 2001-ben mindössze négyen, azzal a céllal indultak útnak, hogy ne szokványos módon emlékezzenek, hanem testben és lélekben egyaránt közelebb kerüljenek a múlthoz. Jásdi Balázs ötletgazdaként szélesebb nyilvánosság előtt és négyszemközt azóta is előszeretettel mesél hivatásukról, hogyan igyekeznek átformálni a hétköznapivá, formalitássá váló megemlékezések és koszorúzások gyakorlatát. „Amikor elkezdtünk rendezvényeket szervezni, sok doni veterán élt még, hiszen ne feledjük, rengetegen tértek haza a keleti frontról. A gyertyagyújtásokon mi is ott díszelegtünk mellettük abban a formaruhában, amiben ők küzdöttek. Akkor született meg bennünk a gondolat, hogy a külsőségek hangsúlyozása helyett inkább emléktúrát rendezzünk és valós teljesítménnyel gondoljunk hőseinkre. Eleinte istállókban aludtunk és konzervet ettünk és ez is segített átérezni az emlékezés jelentőségét” – beszélt a kezdetekről. Az emlékezők mára az ország településeinek harmadába jutottak el, a létszámuk pedig alaposan felduzzadt. Idén nagyjából 800 kilométeres távot teljesítve huszonöt állomáson fordultak meg, külön hangsúlyt fektetve leszakadt térségek apró helységeire. Nem feledkeztek meg a munkaszolgálatosokról sem: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátusa által adományozott lapáttal meneteltek és tisztelegtek emlékük előtt.

 

Negyed század alatt civileket és külföldieket szintén magához vonzott az esemény. „Sokszínűvé váltunk, hiszen helyi polgárok, hagyományőrzők, kadétok, tartalékos és aktív állomány, valamint veteránok csatlakoznak a menethez minden évben, legalább annak kisebb szakaszaihoz. Erdélyből, Partiumból és Felvidékről egyaránt érkeznek emberek. Az egyik legfontosabbnak viszont a románok szerepét érzem: a II. világháborúban ellentétes oldalra kerültünk, most azonban együtt emlékezünk” – fogalmazott Jásdi Balázs, aki immár a kormányrúd továbbadására és a hagyomány átörökítésére készül. Az idei, január 12. óta zajló túra egyértelműen bizonyítja, hogy a kezdeményezés kinőtte magát: 1500 résztvevőt regisztráltak, akik közül szép számmal jelentek meg az utolsó állomáson is. A zárószakasz túrázói napos időben érkeztek a bajnai temetőbe február 16-án délelőtt. Miután az orosz és a német parcellánál díszlövéseket adtak le, átvonultak a főtérre, az esemény befejező ceremóniájára. A templomkertben álló világháborús emlékmű előtt ekkor már több tucatnyi helyi polgár, valamint középiskolás diákok várták őket. A megemlékezésen dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke képviseletében dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka beszélt a Don-Kanyarban helytálló egykori Magyar Királyi 2. honvéd hadsereg tagjairól.

„Bár az 1942 tavaszán a Donhoz vonult hadsereg az ország hadianyagának javát magával vitte, az elmaradt az orosz és a német csapatok felszereltségétől. Az egyének hősies viselkedése és bajtársiasságuk mégis azt eredményezte, hogy az embertelen körülmények ellenére és a letaglózó méretű túlerővel szemben is meglepően sokáig tudták tartani magukat a Don partján és az utóvédharcokban” – mondta a dandártábornok. „Hősök vagy áldozatok?” – tette fel a kérdést Pallagi Tibor, Bajna polgármestere. Erős Gábor országgyűlési képviselővel egyetértettek abban, hogy mindkét jelző megfelelő, ugyanakkor valamennyi megszólaló hangsúlyozta az elesettek mellett a hazatérők szerepét. „Ez az emlékmenet a katonák hősies helytállására hívja fel a figyelmet. Hiszen a túlerő és a zord időjárás ellenére a személyi állomány jelentős része hazatért” – fogalmazott a község polgármestere. A túlélő hősök szerepéről Jásdi Balázs beszélt részletesebben. „Néhány évvel ezelőtt rájöttünk, hogy rossz az emlékezetkultúránk. Halottkultuszban élünk, mindig csak a hősi halottakra emlékezünk. Az emlékműveink is rosszak, hiszen szintén csak a halottak szerepelnek rajta. Szerencsére mára kezdik megfogadni az üzenetünket, és egyre több emlékműre kerül fel kiegészítő tábla a hazatért hősökről. Ez a fiatalok szempontjából is fontos. Lássák, hogy még egy vesztes háborúból is hazatért a személyi állomány két-harmada” – tette hozzá.

„Az emlékművek figyelmeztessenek arra, hogy a háborúban nem veszett minden oda. Az emlékezés nem csupán visszagondolás, hanem a jövő élhetővé válása és tétele. Akik itt vannak, ne csak nézzenek, hanem világítsanak is az ő szellemükben” – hangsúlyozta az eleven hősi kultusz fontosságát Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője, aki Szabó György alezredes, református tábori lelkész oldalán osztotta meg gondolatait és mondott imát a bajnai világháborús szobor előtt. Az eseményen koszorút helyezett el többek között dr. Drót László dandártábornok. Megjelent dr. Lippai Péter dandártábornok, az NKE HHK dékánja és Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka.

Szöveg: Burillák Marcell

Fotó: Tischler Zoltán

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/nem-minden-veszett-oda.html

Videó

Nem minden veszett oda

„A legnagyobb sikernek azt tartom, hogy sikerült átformálni az emlékezés gyakorlatát. Halott kultuszból eleven kultuszt teremtettünk. Ma azt látják a gyerekek, hogy nemcsak meghaltak, hanem haza is jöttek hőseink a háborúból” – mondta Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tüzér Egyesület elnöke, főszervező a Doni Hősök Emléktúra záróünnepségén február 16-án, Bajna főterén.

 

Készítette a Katonai Filmstúdió.

Videó

Koszorúzás a magyar földön elesett katonák emlékére

„Itt egymás mellett nyugszanak többek között törökök, bolgárok, lengyelek, olaszok, románok és magyarok” – hangzott el a budapesti Új Köztemetőben a HM Katonai Örökség Főosztály által, halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti koszorúzáson, mellyel a magyar földön elesett magyar és külföldi katonákra emlékeztek november 2-án.

 

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/koszoruzas-a-magyar-foldon-elesett-katonak-emlekere.html

 

 

Galéria

Koszorúzás a magyar földön elesett katonák emlékére

„Itt egymás mellett nyugszanak többek között törökök, bolgárok, lengyelek, olaszok, románok és magyarok” – hangzott el a budapesti Új Köztemetőben a HM Katonai Örökség Főosztály által, halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti koszorúzáson, mellyel a magyar földön elesett magyar és külföldi katonákra emlékeztek november 2-án.

 

Fotó: Kertész László, Bankó József

 

Hírek

Koszorúzás a magyar földön elesett katonák emlékére

„Itt egymás mellett nyugszanak többek között törökök, bolgárok, lengyelek, olaszok, románok és magyarok” – hangzott el a budapesti Új Köztemetőben a HM Katonai Örökség Főosztály által, halottak napja alkalmából szervezett kegyeleti koszorúzáson, mellyel a magyar földön elesett magyar és külföldi katonákra emlékeztek november 2-án.

„Nincs olyan család ma Magyarországon, amelyiket ne érintett volna valamelyik világégés. Ahol ne lenne egy régi fénykép, melyről mindörökre hiányozni fog szerettük. Olyan család, amely sosem lett újra teljes egész” – tisztelgett az elesett katonák előtt Vadászi Norbert ezredes, az MH BHD dandárparancsnok-helyettese a Honvéd Vezérkar képviseletében.

Az emlékezők a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, az imádkozó katona szobránál helyezték el koszorúikat. A Honvédelmi Minisztérium képviseletében Horváth Tamás, a Katonai Örökség Főosztály főosztályvezetője, a Magyar Honvédség nevében pedig Vadászi ezredes rótta le kegyeletét az elhunytak előtt. A Budapesti Katonai Attasétestület mellett a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek és katonai hagyományőrző egyesületek is képviseltették magukat.

„A katonák, akiknek a hivatása a legnemesebb és legszebb, hiszen nem saját dicsőségüket, hanem nemzetüket és vele együtt honfitársaikat szolgálják, esküjükkel vállalják, hogy akár életük árán is megvédik a rábízottakat. A mai napon csendesen hajtunk fejet azok előtt, akik szolgálatteljesítés közben áldozták fel magukat hazájukért” – fogalmazott az ezredes.

A HM Katonai Örökség Főosztály által szervezett november 2-i megemlékezés sorozat a budai várban gyertyagyújtással és emlékmisével folytatódott. A nap kulcsszavai a tisztelet és a megbocsátás, hiszen a halálban nincsenek ellenségek. Áldozatáért mindenkit megillet a végtisztesség, nemzeti hovatartozásától függetlenül.

 

Fotó: Kertész László, Bankó József

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/koszoruzas-a-magyar-foldon-elesett-katonak-emlekere.html

Hírek

Mindenszentek és halottak napja

November 1., mindenszentek

Mindenszentek ünnepe a megdicsőült Egyház jeles napja. A keresztény hit szerint az élő és elhunyt hívek egymásért könyörögve és helytállva titokzatos közösséget alkotnak a szentek egyességében (latinul: communio sanctorum), ami egy természetfölötti szeretet-közösség, s amelyet a Jézus Krisztusban való hit és az isteni kegyelem hoz létre. Ennek alapján beszélünk a földön élő hívők közösségéről, a küzdő Egyházról (Ecclesia militans), a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkekről, a szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens), és a már mennyekbe jutott üdvözült hívekről, a diadalmas Egyházról (Ecclesia triumphans).

Mindenszentekkor azokat a megdicsőülteket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt az egyházi kalendárium név szerint nem emlékezhet meg: az életszentség hírében meghaltakról, s akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyek országába.

A szentek keresztény tisztelete már a 2. században megkezdődött a vértanúk sírjánál. Keleten 380 körül, a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon emlékeztek meg. A nyugati egyházban attól kezdve ünnepelték Mindenszentek napját, amikor Szent IV. Bonifác pápa (608-615) 609. május 13-án a Boldogságos Szűz Mária és az összes vértanúk tiszteletére fölszentelte Rómában a Pantheont. III. Gergely pápa idején (731-741) az ünnep május 31-re került – ekkor „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapja lett – majd IV. Gergely pápa (827-44) november 1-re helyezte át. Jámbor Lajos császár 835-ben az egész birodalomban elrendelte. Terjedésében nagy szerepe volt a franciaországi Cluny bencéseinek.

Mindenszentek napjának alapgondolata, hogy az emberben vágyódás ébred a szentek boldogságának elgondolására, mely arra tud ösztönözni, hogy kövessük példájukat. Gyarló emberek voltak ők is, de az isteni kegyelem által küzdelmeikkel legyőzték a kísértéseket, mellyel megmutatták az örök boldogság felé vezető utat. Az emberi ideák és valódi példaképek hiánya meg tudja nyomorítani az embert, ezért érdemesnek mutatkozik visszatalálni Mindenszentek ünnepének igazi tartalmához: a révbe jutottak segítenek minket utunkon Isten felé.

November 2., halottak napja

Az Egyház kezdetektől fogva imádkozott a hívek üdvösségéért, megemlékezett az elhunytakról, majd később egy külön napot is a halottak emlékének szentelt, melyet halottak napjának hívunk. A konkrét napot – november 2-át – először Szent Odiló (961/62-1049) a franciaországi Cluny 4. apátja írta elő a 10. században. Ezen a napon a tisztítótűzben szenvedő lelkekről emlékezik meg az Egyház ünnepélyes szentmisék bemutatásával. Az elhunytakért végzett szentmise bemutatás visszanyúlik az őskeresztény korba. Aranyszájú Szent János (344-347k.–407) szerint maguk az apostolok rendelték el, hogy a halottakról megemlékezzünk, amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, mert tudták, hogy az elhunytaknak ebből nagy hasznuk származik. Ezért mutattak be szentmisét az elhunyt hívőkért haláluk/temetésük napján és azok évfordulóin is.

A hívők kezdettől fogva átérezték, hogy Jézus Krisztus utolsó vacsorájának és az azt megújító szentmisének (az Eucharisztiának) az örökkévalóságba nyíló távlata van, mert úgy gondolták, hogy amikor Jézus a bűnök bocsánatára testét és vérét a tanítványokért és sokakért oda adta az utolsó vacsorán, akkor ezzel áttörte az idő korlátait, hiszen a földi idő szerint ekkor még nem halt meg, ekkor még nem ontották ki a vérét. Mégis ezt az áldozati vért, a szövetség vérét adta tanítványainak. Jézus a saját halálát áldozatnak fogta fel, s az Eucharisztiában ezt tette jelenvalóvá. Azért végeztek szentmisét, Eucharisztiát a halottakért a korai keresztények, azért említették meg a szentmisékben a szentek nevét, azért kezdtek el Eucharisztiát végezni a vértanúk sírja fölött, mert az eucharisztikus lakoma már itt, a földön megjeleníti azt a királyi menyegzőt, amiről Jézus beszélt. Az Isten országa asztalánál ott ülnek a szentek, s oda hivatalos minden hívő, mi és kedves halottaink is, akikért imádkozunk.

Az Egyház hite szerint, ha elhunyt halottaink a mi imáink és jócselekedeteink által is támogatva eljutnak az üdvösségre, közbenjáróinkká válnak Isten előtt, így irgalmát és kegyelmét kérik számunkra. A régebbi időkben a halottak napjához számtalan népszokás kapcsolódott, melyekből a koszorúk, virágok és mécsesek sírokra helyezése maradt fönn mai korban.

Halottak napja nem csupán az emlékezésről szól, hanem a találkozásról. Hitünk szerint elhunyt szeretteinkhez legközelebb a szentmisén vagyunk, ott ér össze a már célba értek és a még úton lévők istendicsérete, imája. Amikor kimegyünk szeretteink sírjaihoz, oda is találkozni megyünk, mert hisszük, hogy élnek, s Krisztuson keresztül ma is szólnak hozzánk, közbenjárnak értünk, mi pedig értük. Hisszük, hogy továbbra is összetartozunk, közbenjárunk egymásért, s hogy találkozunk még, mert a szeretet erősebb a halálnál.

 

Szöveg: HM Katolikus Tábori Püspökség – Katonai Ordinariátus | Fotó: archív

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.