Hírek

Katonáktól kaptak adományokat a táborozók

A megnyitó ünnepségre megtelt a cirkuszi sátor. A gyerekeket elsőként a program fővédnöke, Schmittné Makray Katalin köszöntötte, majd a különböző zenés, táncos bemutatók után Bodnár András alezredes, az MH Civil Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ törzsfőnöke adományokat adott át a táborlakóknak. Az adományokat – játékok, könyvek plüssfigurák, társasok – a Magyar Honvédség alakulatai ajánlották fel. A gyerekeknek pedig nem volt más dolguk, mint a különféle feladatok megoldása után járó „fabatkákat” összegyűjteni, és beváltani azokat a felajánlásokra a fesztiválbazárban.

Kádas István, a gyermekközpont igazgatója érdeklődésünkre elmondta, nagyon örül a Magyar Honvédség izgalmas bemutatóinak. „Már a legelső táborban is részt vettek a katonák, azóta egyre több dologgal érkeznek és színesítik programjainkat.” A táborban azok a 6-18 év közötti gyerekek vesznek részt, akik gyermekvédelmi gondoskodásban élnek. „Ez egy olyan találkozó az iskolai szünet első napján, amikor a különböző szervezetek, intézmények – például nevelőszülői hálózat vagy egyházi gyerekotthon – eldöntik, hogy kiket küldenek el ide jutalomból” – fejtette ki az igazgató.

A hagyományos katonai programok mellett repülőgép-szimuláció, tűzszerész kutyás bemutató, közelharc-bemutató, katonazene és toborzóstand is várta a fiatalokat, akik megnézhették az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár egyik harci járművét is, egy páncélozott Mercedest. Ezek mellett volt még fegyversimogató, illetve akadálypálya is.

Természetesen a „katonás feladatokon” kívül íjászkodhattak, kenuzhattak, kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, sőt kipróbálhatták a csacsi-taxit is. Esténként pedig a táncparketté volt a főszerep…

Hírek

Esőben, sárban is muzsikál a katona

„A katona nem ázik, nem fázik, csak érzékeli az időjárást” – tartja a honvédgenerációk által ismert közmondás, amelyet június 17-én katonazenészeink is igazoltak. Noha az előre eltervezett gyepshow a heves esőzés miatt elmaradt, a Magyar Honvédség különböző helyőrségeiből érkezett zenekarok, illetve az MH 5. Bocskai István Lövészdandár statikus kiállítása méltón kárpótolták a zord időjárás ellenére is szép számban összesereglett nézőket.

A debreceni, hódmezővásárhelyi, kaposvári és székesfehérvári helyőrségi zenekarok élménydús összjátékkal örvendeztették meg a jelenlévőket, tanúbizonyságot téve tehetségükről, hiszen igazán különleges alkalom, amikor a különböző alakulatok zenészei együtt, egy vezénylet mellett adnak elő indulókat és népszerű slágereket. A térzenei koncertet nem csak hallgatni, de nézni is jó volt, hiszen az eljátszott muzsikák ütemére a debreceni Maskara Alapítvány – kétszeres világbajnok – mazsorett-táncosai kápráztatták el a közönséget.

A zenekarok összevont koncertje előtt Debrecen alpolgármestere, Komolay Szabolcs üdvözölte a jelenlévőket. Mint fogalmazott, Debrecen és a katonazene közös múltja évszázadokra tekint vissza, és ma is része a város életének. Hozzátette, hogy a fesztivál korábban megszokott nemzetközi jellege jövőre újra visszatér, amikor is külföldi katonai zenekarok meginvitálásával közösen kívánják majd megünnepelni a Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját.

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka hangsúlyozta, hogy a téren felsorakozott katonazenészek ugyanolyan világszínvonalon képviselik szakmai tudásukat, mint teszik azt például a lövész, műszaki, vagy épp különleges műveleti katonák a saját szakterületükön. A Nagyerdei Stadion előterében tartott előadás egyfajta kedvcsináló is volt az érdeklődők számára, hiszen az est folyamán a Magyar Honvédség Központi Zenekara tartott önálló koncertet a debreceni Kölcsey Központban.

A térzenét követő fogadáson Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka örömmel jelentette be, hogy a fesztivál mellett június 17-e más okból is különleges, ünnepi nap: ezen a napon az első tizenhárom jelentkező szerződéskötésével hivatalosan is megalakult a debreceni járás első területvédelmi tartalékos százada. A Magyar Honvédség ezen, új szolgálati formája elsősorban azon magyar állampolgároknak kíván lehetőséget biztosítani a haza védelmére, akik civil pályafutásuk mellett, otthonukhoz közel szeretnének szolgálni. A fogadás keretében a területvédelmi tartalékosok mellett Demeter Ervin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal kormánymegbízottja és dr. Berkó Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatal főigazgatója pedig önkéntes műveleti tartalékosi szolgálatot vállalt, szerződéseik aláírásával.

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.