Hírek

Nyári tábor a Petőfi laktanyában

A Petőfi laktanya humán szakemberei az MH BHD-nál dolgozók gyermekei számára szervezték a sokrétű, színvonalas programokat, ezzel is segítve a szülőket gyerekeik nyári elhelyezésében. A táborban húsz – 7 és 11 év közötti – gyermek vett részt, melynek sikerét mi sem mutatja jobban, hogy már az összes résztvevő jelentkezett az augusztus 21-től megrendezésre kerülő hétre. A szervezők célja a szociálisan rászoruló családok részére minimális költséggel járó napközis táborozási lehetőség megteremtése is volt.

Az idei tábor első napját a csoport a Budakeszi Vadasparkban töltötte, kedden pedig a Vasúttörténeti Parkba látogatott el, ami sokak kedvence volt a vonatozás miatt. A harmadik nap mozgalmasabban telt, ugyanis a budaörsi Auchan pékségében vehettek részt üzemlátogatáson, ahol különböző kalácsokat készíthettek el és kóstolhattak meg. Délután kézműves foglalkozáson vehettek részt, melyen többek között fakanál babákat, fa repülőgépeket és huszárcsákót készíthettek. Az utolsó előtti napon a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kollégája múzeumpedagógiai foglalkozást tartott, ahol az előadás után papírtáskákat készíthettek, majd a budai várban tett sétával vezethették le fölös energiáikat. A kánikulára való tekintettel a programok a hét minden napján fagylaltozással egészültek ki. Zárásként a kicsik a pénteki sportfoglalkozás keretein belül sorversenyekben, illetve kidobós játékban próbálhatták ki magukat.

Hírek

Díszelgők találkozója Prágában

Az MH BHD-t Izmay Olivér Péter hadnagy, a 32. NHD Honvéd Díszzászlóalj szakaszparancsnoka, Révész István főtörzsőrmester, valamint a 11 főből álló KDCS képviselte. Az eseményre Magyarország mellett meghívást kapott Németország, Szlovákia és Lengyelország is. A fesztiválnak minden évben Prága, ezen belül a Vencel tér ad otthont, azonban idén ez rendhagyó módon kiegészült Plzeň városával. A június 20-23-ig tartó cseh rendezvényen történő részvétel a KDCS egész éves munkája megkoronázásának mondható.

Az első nap a megérkezés után a szállásfoglalással és egy rövid prágai városnézéssel telt. Másnap reggel a megjelent nemzetekkel – önállóan majd közösen – az ünnepség menetét, a nyitó- és a záróeseményt gyakorolták, délután pedig a rendezvény megnyitója következett. A 11 fős magyar delegáció harmadikként tartotta meg 13 perces bemutatóját, melyet meglepetésként bekötött szemű fegyverpörgetéssel zártak. Izmay hadnagy elmondta: „Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a magyar csapat aratta a legnagyobb sikert… Sok magyar is volt a környéken, akik buzdították a katonákat.”

A szerdai rendezvény után a következő napi program a plzeňi sörgyárlátogatással kezdődött, ezt követően a bemutatók a városháza előtti téren zajlottak. „Ha lehet, itt még nagyobb tapsot kaptunk, mint Prágában.” – emlékezett vissza a KDCS parancsnoka. Mindkét városban hivatalos rendezvényzárást tartottak, amelyen a vendéglátók megajándékozták a parancsnokokat. Ezután csoportképek készültek.

A 2017. június 22-én, Plzeňben zajlott záróceremónián Milan Virt ezredes, Prága Helyőrség helyőrségparancsnoka, illetve Martin Zrzavecký, Plzeň polgármestere tartott záróbeszédet. A sörgyárban Milan Virt ezredes a teljes díszelgő állományt vendégül látta.

A rendezvényről megjelent angol nyelvű cikk elérhető itt:

http://www.army.cz/en/ministry-of-defence/newsroom/news/drillfest-2017:-a-mastery-of-military-precision-skills–and-also-hugely-enjoyable!-135045/

 

Hírek

Katonai életpálya a KarcFM-en

Az MH BHD-t Ádám Barnabás ezredes, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) parancsnoka és Kozák Piroska százados, az MH BHD 32. NHD Helyőrségtámogató Parancsnokság Technikai Biztosító részleg parancsnoka képviselte.

A cél a katonai szakma népszerűsítése volt. Az interjút Csesznák Anikó készítette el, a felvétel 10-11 óráig tartott. Emellett az ezt megelőző napon látogatást tett a Petőfi laktanyában, és rádiós riportot készített Gál Mónika Asztalos Sándor főtörzszászlós, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár vezénylő zászlósa segítségével.

Mindkét interjú a Spájz című magazin műsorban jelent meg. A felvételek elérhetőek a rádió honlapján az Archívum Spájz mappában, az alábbi linken:

http://karcfm.hu/archiv/spajz-2017-06-28-0900-1159/

 Fotó: Horniák Dóra

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.