Hírek

Kenus csillagtúrán a Szatmári-Tiszaháton

“Nem mindenkinek szoktuk elmondani, de félúton, úgy másfél óra evezés után ahol majd kikötöttök, és visszanéztek, láthatjátok majd a házakat ahonnan indultatok… Gyalog körülbelül tíz perc lenne” – ezzel lelkesítette a túravezető az MH BHD csapatát, amikor vízre szállt az Öreg Túron Sonkádnál, hogy Kölcséig evezzen kenukban. Ez volt a négynapos vízi-csillagtúra első napjának délelőtti programja a Szatmári-Tiszaháton.

Persze ez az evezés nem az a hagyományos tiszai „sodortatjuk magunkat az árral” kenuzás – az másnap jött -, hanem húzni kellett – mert az Öreg Túron nagyon kicsi a sodrás -, meg bujkálni a vízfelszínre lógó fák lombjai alatt, és kerülgetni a bedőlt törzseket. Ennek is megvan a maga technikája, amit a túravezetők meg is tanítottak a csapatnak, aztán volt, aki meg is fogadta, a többiek meg kaptak segítséget.

És, hogy mi értelme van egy tíz perces gyalogút helyett a már-már „DNS-spirálként” kanyargó folyón evezni órákat? Mert gyalogolni mindennap gyalogolhat az ember, de az árnyas fák alatt csobogó vízen hajózni nem mindennapi élmény. Itt ne az árnyékból támadó szúnyoghordákra vagy a zsibbadtra ült tomporokra gondoljunk elsőre, hanem a zöld lombok alatti végtelen nyugalomra, a közös munka és az átélt élmények csapatot összekovácsoló örömére – már, ha a kormányos nem véti el túl gyakran az irányt -, a növény- és vadvilág megfigyelésére.

Kenuzni jóval nagyobb élmény, mint gyalogolni a poros úton. Legyen az az Öreg Túr vagy a szabályozott Túr, vagy épp a Tisza. A csapat végig evezte Sonkádtól Túristvándiig két részletben az Öreg Túrt, Nagyhódostól Sonkádig a szabályozott Túrt, és Tiszabecstől Szatmárcsekéig a Tiszát.

Az evezés mellé azért még belefért egy látogatás a híres csónakos fejfás temetőbe Szatmárcsekén, egy biciklizés a gáton Szatmárcseke és Tiszabecs között, és esténként szédítő forgózás a tiszabecsi kemping pingpong-asztala körül sötétedésig.

A végén mindenki mosolyogva, szúnyogcsípésekkel, feltört tenyerekkel és élményekkel gazdagodva szállt fel a Petőfi laktanyába induló buszra.

Fotók: Gémes Ildikó őrnagy

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.