A 7 és 13 év közötti gyermekek a napsütéses kedd délután első lépéseként egy legénységi körletet tekintettek meg az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) Honvéd Díszzászlóalj épületében. Ennek köszönhetően közelről láthatták, hogyan élnek a katonák.
Ezután Varga Zoltán zászlósra hárult az idegenvezető szerepe, aki a díszkert felé sétálva a laktanya történetéről mesélt, melyet az iskolások nagy érdeklődéssel hallgattak. A történelmi előadás után a szoborparkot is megcsodálhatták a kicsik. A következő programelem az alakulótérre vezette a csoportot. 14 órától a 32. NHD Honvéd Palotaőrsége dobkísérettel gyakorolta ugyanazt a zenés őrségváltást, amelyet a Sándor Palotánál, áprilistól szeptemberig havonta egyszer lehet megtekinteni. A gyerekek emlékként közös képeket készíthettek a katonákkal, majd sokak nagy örömére közelebbről is megnézhették a töltetlen fegyvereket és kipróbálhatták a zenekar dobját.
A zenei élmény után az alakulótér akadálypályává alakult, ahol taktikai mellényben, különböző ügyességi feladatokat teljesítettek még a legkisebbek is.
A játékos feladatok után a laktanya telephelyén beülhettek a dandár Rába H25-ös vízszállító tehergépjárművébe, a Mercedes G 280 típusú terepjáróját pedig kivétel nélkül, mindenki „ki is próbálta” egy körre. A Petőfi laktanya aznap gyerekzsivajtól és kacagástól, talán a jövő katonáitól volt hangos.
Fotók: Kresz Fruzsina
