Hírek

Kiképzés megnyitó a püspökszilágyi kiképző bázison

A katonai előképzettséggel nem rendelkező állomány egy napja érkezett Püspökszilágyra, hogy megkezdje a 2017 évi önkéntes műveleti tartalékos alapkiképzést.

A törzsfőnök elsőként végigjárta a körleteket, ahol személyesen is meggyőződött arról, hogy Mikus György őrnagy már az elmúlt nap alatt is számottevő alapismeret adott át annak a 95 főnek, akik a haza szolgálatába kívánnak állni.

Ezután az alakulótéren sorakozó került végrehajtásra, melynek keretében megnyitotta a kiképzést.

Elmondta, hogy az elkövetkező öt hétben számos kihívással szembesülnek majd a kiképzésen részt vevők, ám ez megalapozhatja a jövőt azok számára, akik a későbbiekben szerződéses vagy hivatásos életpályát kívánnak választani.

Kiemelte, hogy a fegyelem, önfegyelem, melyet most elsajátítanak az ide érkezettek, alapvető normái a katonai életnek. E készségek megtanulása, berögzülése az elsődleges cél. Amikor már ezekkel rendelkezik valaki, azután lehet csak tovább építkezni.

Beszéde zárásaként mindenkinek kitartást, jó egészséget és katonaszerencsét kívánt.

Fotók: Orosz Adrienn

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.