Hírek

Célozz pontosan!

A versenyen huszonhárom alakulat és közel száz katona, honvéd tiszt-, illetve altisztjelölt vett részt. A nevezők csapatban és egyénileg is próbára tették lőkészségüket. Az ünnepélyes megnyitón Baráth Ernő ezredes, az MH BHD parancsnoka köszöntötte a résztvevőket. „A haza védelme megkívánja, hogy kiképzett katonáink fizikailag és mentálisan is felkészültek legyenek. Ezek a bajnokságok kiváló alkalmat adnak arra, hogy egyénileg és csoportban is bizonyítsanak. Számomra a sportbajnokságok »királynője« a lövészet, ez az egyik legfontosabb katonai készség, ha pontosan célzol és találsz, életben maradsz” − mondta.

Az első versenyszámban a részvevők gépkarabéllyal lőttek a különböző távolságra elhelyezett céltáblákra. Az előző évektől eltérően, idén a tüzelési testhelyzetüket is váltaniuk kellett, és a tűzszakaszt is futva kellett megközelíteniük. Ezt követte a pisztolylőgyakorlat, ahol az indulók 25 méterről tüzeltek P9RC lőfegyverrel. Az eredményhirdetésen dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Katonai Testnevelési Osztályának vezetője köszönte meg a részvételt a versenyzőknek, majd átadta a győzteseknek járó díjakat.

Férfi gépkarabély és pisztoly egyéni versenyben első helyezést ért el Nagy Róbert őrnagy (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár). A női szakaszból Szabó Beáta zászlós (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár) és Ferenczi-Hantó Andrea zászlós (MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred) állhatott fel a dobogó felső fokára. Különdíjjal jutalmazták a bajnokság legfiatalabb versenyzőjét, Veres Orsolya hadnagyot, valamint Mészáros Edit hadnagyot és Nagy Róbert őrnagyot, akik a legtöbb köregységet érték el a verseny során. Az összesített pontverseny első helyezettje az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár csapata lett. Mivel 2015-ben végleg elnyerték a vándorserleget, idén Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka és Baráth Ernő ezredes új különdíjat és vándorserleget ajánlott fel a csapatnak.

Hírek

Dandársorakozó

A sorakozón Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka bemutatta azokat a pályakezdő tiszteket és altiszteket, akik a közelmúltban kezdték meg katonai szolgálatukat az alakulatnál.

Baráth ezredes ezt követően – kimagasló helytállásuk elismeréseként – kitüntetéseket adott át az alakulat határon szolgálatot teljesítő katonáinak, illetve több kinevezés és előléptetés is ismertetésre került. A dandárparancsnok kiemelte: az elmúlt időszakban is nagyon sok feladatott látott el a dandár, megfeszített és lelkiismeretes munkával tudott kiváló eredményeket elérni, amelyet a dandárhoz érkezett számtalan köszönőlevél is megerősít.

 

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Hírek

Újra háromtusa-bajnokság

Az ünnepélyes megnyitón Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese köszöntötte a versenyzőket.: „Nagy örömömre szolgál, hogy három év eltelte után újra megrendezhetjük a katonai háromtusa-bajnokságot itt, a püspökszilágyi kiképzőbázison. Amellett, hogy a versenyzők egyénileg is megmutathatják, mire képesek, a mai nap a katonai szervezetek között is megmérettetés” − mondta.

A bajnokságban részt vevő csapatok három versenyszámban mérték össze tudásukat. A versenykiírás alapján egyénileg és csapatban is lehetett nevezni, idén 85-en jelentkeztek a versenyre – tudtuk meg Oszlács István őrnagytól, a dandár hadműveleti és kiképzési főnökhelyettesétől. A bajnokság első versenyszámában AK-63-as gépkarabéllyal, 200 méterre lévő csípőalakra kellett 3×10 lövést leadniuk a versenyzőknek fekvő, térdelő és álló pozícióból. A legjobb teljesítményt huszonkilenc érvényes találattal érték el. Ezt követte a kézigránátdobás, ahol a nevezőknek háromszor öt gránáttal kellett egy 2, illetve 4 méter sugarú körbe találni, a nőknek tizenöt, húsz, huszonöt, míg a férfiaknak huszonöt, harminc, harmincöt méterről.

A versenyszám második felében, három kísérletből a lehető legmesszebbre kellett repíteni a hatástalanított harceszközt. A távdobás során a becsapódások távolsága alapján pontoztak a bírók. A bajnokság délután is folytatódott, a napsütésben minden versenyző a hendikep rendszerű, 3000 méteres futáson bizonyíthatta rátermettségét és állóképességét.

Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka különdíjat ajánlott fel a győztes csapatnak. A díjat dr. Eleki Zoltán ezredes, a Katonai Testnevelési Osztály vezetője adta át az MH BHD csapatának, amely az összesített pontversenyben első helyezést ért el.

 

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.