Hírek

Ünnepi állománygyűlés október 23-a alkalmából

A budapesti Petőfi Sándor laktanyában 2017. október 19-én közösen tartott ünnepi állománygyűlést az MH BHD és a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ. A megemlékezésen az ünnepi beszédet követően elismerések átadására került sor.

A zenei kíséretet a Magyar Honvédség Központi Zenekara biztosította. Zárásként a Hegedűs Együttes eladásában népzenei számokat hallgathatott meg az ünneplő közönség.

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Hírek

Bemutatták az új távbeszélő központot

A bemutató az új OpenScape 4000 típusú IP központ telepítéséről és beüzemeltetéséről, valamint a kapcsolódó üzemviteli korszerűsítésekről szólt. Tóth Zoltán alezredes az MH BHD MH HIRFK Távközlési Főközpont parancsnoka bevezetőjében elmondta, hogy a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség által meghatározott feladatokat eredményesen elvégezték, az új központ beintegrálása az MH Kormányzati Célú Elkülönült Hírközlő Hálózatba sikeres volt. Megköszönte az MH Összhaderőnemi Parancsnokság támogatását az elhelyezési feltételek kialakításában, az MH 43. hír. és vt.e. katonai üzemeltetőinek együttműködését, valamint az Enterprise Communications Magyarország Kft. munkáját, amellyel a telepítések mellett a szakmai bemutató megrendezését is támogatták.

Az előadásokon az érdeklődők megismerhették az IP technológia és az új típusú központ működését, szolgáltatásait és alkalmazásának lehetőségeit, amelyek számtalan előnyt kínálnak a korábban használt analóg és ISDN távbeszélő szolgáltatásokkal szemben. Megismerhették a Magyar Honvédségben jelenleg is használt HICOM típusú központok kiváltásának a Unify (mint gyártó) által kínált megvalósítási lehetőségeit.

A szakmai előadásokat követően, a résztvevők megtekinthették az újonnan kialakított híradó-informatikai géptermet és kipróbálhatták a bemutatott IP telefon-készülékeket is.

 

Fotó:a szerző felvételei

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.