Katonai temetéssel történő végső búcsúztatására 2017. október 24-én a hajdúnánási temetőben került sor.
A 41 éves tiszttől 15 órakor, családja körében búcsúzott az MH BHD.
Fotó: Szabó Lajos zászlós
Katonai temetéssel történő végső búcsúztatására 2017. október 24-én a hajdúnánási temetőben került sor.
A 41 éves tiszttől 15 órakor, családja körében búcsúzott az MH BHD.
Fotó: Szabó Lajos zászlós
Oszlács István alezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) Kiképzési Főnökség kiképzési főnöke a hazafiságról tartott előadást a 18 főből álló csoport részére. A prezentációban szó esett többek között a haza védelméről és a katonák feladatairól is, majd a nap első része az MH BHD-ról és az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegységről (32. NHD) szóló filmvetítéssel zárult a Pajtás Ernő teremben.
Az idegenvezetés a dandár csapattörténeti emlékszobájában folytatódott, ahol Oszlács alezredes fogadta a kisiskolások kérdéseit. Ezután a diákok egy legénységi körletet nézhettek meg a 32. NHD épületében, ahol Somogyi Balázs őrvezető segítségével közelebbről is megismerkedhettek az MH BHD 32 NHD Honvéd Díszzászlóalj katonáinak ruházatával és mindennapjaival. A körlet után a kirándulás a telephelyre vezetett, ahol az MH BHD Támogató Zászlóalj katonái statikus bemutatóval várták a gyermekeket. Végezetül a laktanya díszkertjében tett sétát a csoport, ahol a szobrok megcsodálása után a látogatás emlékére csoportképet készítettek.