2017. december 7-én, hatodik alkalommal zajlott az a megemlékezés, melynek keretein belül zarándokutat tettek Vas megyében az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (MH BHD 32. NHD) Honvéd Koronaőrség katonái. A koronaőrök a történelmi időrendnek megfelelően először a korábbi veszprémi megemlékezés után Kőszegen, majd Velemben rótták le tiszteletüket a magyar állam megszentelt jelvényének egykori őrzőhelyeinél.

Mindkét helyszínen ünnepi beszédet mondott Roxin István őrnagy, az MH BHD 32. NHD Honvéd Koronaőrség parancsnok helyettese, elhangzott Vass Albert: „Üzenet haza” című verse Szőke Károly hadnagy, az MH BHD Logisztikai Főnökség Hadtáp Részleg beosztott tisztje előadásában, s a koszorúzást megelőzően imádságot mondott Rácz István százados, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat római katolikus tábori lelkésze.
Roxin őrnagy beszédében megemlékezett Pajtás Ernő ezredesről, a Koronaőrség parancsnokáról, majd kiemelte: „Kőszeg és Velem a Szent Korona által megszentelt helynek számít. Nem hiszem, hogy véletlen és az örök gondviselést sejtem látni amögött, hogy a menekítés kulcshelyszínei pont Kőszeg és Velem lett. A kőszegi hős, Jurisics Miklós leszármazottjai – nem feledve a nagy előd és hős példáját – hazaszeretetből ismét jelesre vizsgáztak, mikor mindent elkövetve a rettenetesen nehéz háborús időkben oltalmat és védelmet adtak a Szent Koronának.”
Huber László, Kőszeg város polgármestere a Kálvária-dombnál emlékezett az 1944-45-ös eseményről, majd elmondta, a koronaőrző bunker láthatóvá tétele 2012-ben vált lehetővé egy határon átnyúló felújítási projektnek köszönhetően.
A kőszegi emlékhelyen koszorút helyezett el Kőszeg Polgármesteri Hivatala részéről Huber László polgármester, Ádám Barnabás ezredes, a MH BHD 32. NHD parancsnoka, végezetül az Írottkő Natúrparkért Egyesület képviselője.
A délutáni ünnepségen Velem község polgármestere, Szél Józsefné köszöntötte a megjelenteket, majd megköszönte a koronaőröknek, hogy segítségükkel minden évben méltó módon megemlékezhetnek a Szent Korona velemi tartózkodásáról.

Koszorút helyezett el Velem Polgármesteri Hivatala nevében Szél Józsefné polgármesterasszony, majd az MH BHD 32. NHD részéről Ádám Barnabás ezredes.
Az ünnepségek a Magyar takarodó dallamaival zárultak.