Hírek

Don-kanyar 75 – Egy újpesti orvos nyomában

A kiállítás a második magyar hadsereg Don-kanyarnál elesett hősi halottainak emléket állító fotókból áll.

Emlékezés azokra a magyar Hősökre, akik bátorsággal, hősiességgel és helytállással teljesítették feladatukat, életüket áldozva a Hazáért.

75 éve, 1943. január 12-én kezdődött meg a Don-kanyarban a szovjet áttörés. A Vörös Hadsereg offenzívája 12-én a reggeli órákban indult meg, -40 fokos hidegben, és az elhúzódó, hősies utóvédharcokban ez a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg teljes széthullását okozta. Több mint 200 kilométeres frontvonalat kellett megtartaniuk nyári hadfelszerelésben, nehéz fegyverzet nélkül. A kilátástalan helyzet ellenére a magyar honvédek az iszonyatos körülmények között több napon át keményen védekeztek és emberfeletti hőstettet hajtottak végre, de végül a Keleti Front védvonala elesett. A harcokban és a hosszú visszavonulás alatt 100-120 ezer magyar katona vesztette életét.

A második magyar hadsereg Don-kanyarnál elesett hősi halottainak és áldozatainak állítunk emléket Bernolák Béla: „Egy újpesti orvos nyomában” című fotókiállításával.

 

Helyszín: Stefánia Galéria

Megtekinthető: március 3-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig.

A belépés díjtalan!


Hírek

Magyar katonák Vietnámban

Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után megalakult magyar fegyveres erők első
nemzetközi békefenntartó-béketeremtő missziója a vietnámi háború utáni volt.
A konfliktus lezárása érdekében a szemben álló felek 1973. januárjában megállapodást
írtak alá Párizsban, és az ennek következtében kialakult fegyverszünet elősegítésére
létrehozták a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottságot. Ebbe a bizottságba hazánk is meghívást kapott. 1973. január 26. és 1975. március 9. között, három váltásban 636 magyar szolgált Vietnamban. Köztük katonák, határőrök, polgári alkalmazottak és diplomaták.
Mivel 1973. január 26-án indult az első váltás, így a 45. évforduló alkalmából megemlékezést tartunk a Missziós történetek keretein belül. 
 
Bevezető: Dr. Botz László nyá. altábornagy, a Magyar-Vietnámi Baráti Társaság elnöke, az első váltás tagja;
Megemlékező: Hajdú László nyá. ezredes, az első váltás tagja.
 
Helyszín: Gobelin terem
A belépés díjtalan!
Hírek

Missziós történetek

A hidegháborút megelőző időszakban Kalinyingrád egy zárt katonai körzet volt orosz fennhatóság alatt. A Varsói Szerződés megszűnése és a Szovjetunió felbomlása mély kihatású változásokat hozott az említett terület számára. Az Oroszországi Föderáció elveszítette korábbi befolyását a balti államok fölött, a Kalinyingrádi Terület az anyaországtól elkülönült exklávé lett.  Érdekes helyzet alakult ki, ugyanis így EU-s államok közé ékelődött, emiatt megindult a nyitás a nemzetközi szervezetek felé. A különleges terület biztonsági és biztonságpolitikai jelentőségét az adja, hogy az Oroszországi Föderációhoz tartozva egyszerre jeleníti meg az orosz nagyhatalmi törekvéseket a balti régióban és kényszerít ki különleges magatartásformákat a térség államainak kül – és biztonságpolitikájában. Előadónk hosszú évekig élt a térségben, így első kézből tud információkat adni Kalinyingrád múltjáról és jelenéről.

 

Helyszín: Pódium bár

Belépés díjtalan!

Hírek

Zenés-táncos vacsoraest a Nautilussal

A Nautilus zenekar az egyik legkedveltebb visszatérő vendég a Stefánián. Nagy sikerű, zenés- táncos estjeiken a ’70-es évek legnagyobb slágereinek felidézésével teremtenek fergeteges hangulatot.
Belépéshez asztalfoglalás szükséges, amelyet 19 óráig tartunk fenn!
Asztalfoglalás és jegyigénylés jegypénztárunkban!
Vacsora 18 órától, zene 19 órától.

Helyszín
: Regiment étterem
Belépő: 1 500 Ft
Nautilus tagságival: 1 000 Ft
Igényjogosultaknak: 800 Ft

A jegyek megvásárolhatók személyesen jegypénztárunkban, hétfőtől szombatig: 10.00-18.00, 
vasárnap: 10.00-15.00 / rendezvény függvényében előadás előtt 1 órával.
Jegypénztárunk elérhetőségei: 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.; HM tel.: 26-163; Tel.: 06 1 383-4958; E-mail: tokes.andrea@mil.hu; katona.zsuzsanna2@mil.hu.
Hírek

Értékeink

„Értékeink címet adtuk a Kassák Alkotóművészek Társasága Egyesület 38. kollektív kiállításának, mert elkötelezettek vagyunk abban, hogy az ország értékeit megőrizzük, megmutassuk a látogatónak. Ez az érték lehet egy épület, növény, táj, virág. A téma megjelenhet akvarellen, festményen, fotón, textilen. A lényeg, hogy alkotóink a saját eszközeikkel mutassák be azt, ami érték és szépség hazánkban.” (Hucskóné Kovács Mária)

 

Megnyitja: Hucskóné Kovács Mária, elnök-titkár

Közreműködik: László Elemér, Molnár Györgyi, Morschhauser Miklós vers

Helyszín: Caffé Galéria

A belépés díjtalan!

Megtekinthető: február 20-március 4-ig, a ház nyitva tartásával megegyezően.

Hírek

Biztonságpolitikai előadássorozat

Az elmúlt években egyre többször értesülünk arról, hogy egy-egy informatikai rendszer kiesése milyen károkat okozott adott ország normális működésében. A komoly had-, biztonság- és informatikai kultúrával rendelkező államok éppen ezért a 21. század elejének egyik legkomolyabb kihívásaként kezelik a kritikus információs infrastruktúrák védelmének vagy éppen támadásának kérdését. A virtuális térben indított háború képes pillanatok alatt megbénítani egy állam mindennapi működését, hiszen az élet minden területére hatással van. Szakértőink kifejtik majd, hogy pontosan milyen kockázatokat rejt magában a kiberhadviselés, hogyan lehet ellene védekezni, milyen stratégiák és szabályzók készültek ennek kezelésére.

 

Helyszín: Stefánia Palota –  Gróf Eszterházy Mihály terem

Belépés díjtalan!

Hírek

Áttáncolt évszázad

A Stefánia Palota több, mint 100 éve helyszíne a legnagyobb báloknak, mulatságoknak. Ez alkalommal egy különleges farsangra invitáljuk Önöket: tánccal és zenével kísért időutazásra, ahol mindenki megízlelheti az elmúlt évszázad minden évtizedének báli hangulatát.

A kreativitásnak ezen az estén semmi sem szab határt. A hölgyek és az urak felölthetik bármely korszak kedvenc báli ruháját és óráról-órára táncolhatnak velünk egyre előrébb a XX. században, hogy végül éjfélkor megérkezzenek napjainkba.

 

Programok:

Az est sztár fellépője: Fehér Adrienn EmeRTon díjas énekesnő, aki egy igazi zenei időutazásra invitálja a vendégeket.

 

Az est zenekara az élőzene és a bálok nagymestere a Helikon Band.

 

Táncbemutató: A Budapest Táncművészeti Stúdió exkluzív műsora felöleli múltunk legdivatosabb táncait, hogy ihletet adjon vendégeinknek az egész estés mulatsághoz.

 

Gálavacsora: 2 menüsorral, melynek egyes ételei egy-egy adott korszakhoz kötődnek.

 

„A” menü

  • Csülökkocsonya lilahagymás lencsesalátával és pirítóssal
  • Gödöllői töltött csirkemell baconbe göngyölve és roston sütve, burgonyapürével, párolt sárgarépával és cukkínivel, pecsenyeszósszal
  • Sajttorta

 

„B” menü

  • Vegetáriánus Cézár saláta sajtos croutonnal
  • Grillezett sajtvariációk francia lecsóval
  • Sajttorta

 

Koktélbár: Vendégeink a múlt század évtizedeinek  koktéljaiból válogathatnak. Kezdve a klasszikus Manhattan-nel, napjaink Mojito-jáig.

 

Szerencsekerék: Meglepetés nyereményeinken keresztül üzen Fortuna és a XX. század.

 

Parti fotó: Egy jó fotó igazi kincs és a készítése közben még jól is érezhetjük magunkat. Az egyedi báli kép elkészítéséhez nem is kell más, csak pár mókás kellék és egy tapasztalt fotós.

 

Időutazás- mozi terem: kisfilmekkel idézzük meg a XX. század hangulatát és emlékezetes pillanatait.

 

Helyszín: Stefánia Palota

Belépő: 12 000 Ft

Igényjogosultaknak: 10 000 Ft

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.