Hírek

Az év első dandársorakozója

Elsőként Kolozsi Béla alezredes, az alakulat személyügyi főnöke köszönőleveleket olvasott fel, majd Baráth Ernő dandártábornok köszöntötte a hölgyeket a nemzetközi nőnap alkalmából: „Engedjék meg, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet és elismerésemet a hölgyeknek, akik velünk vannak és tisztességgel, becsülettel, szakmaisággal végzik feladataikat a magánéletük mellett.”

A továbbiakban pedig az elmúlt két hónap feladatainak elvégzéséért fejezte ki köszönetét az állománynak, valamint kitért a dandár előtt álló feladatokra és hangsúlyozta: „Nekünk úgy kell élni, tevékenykedni, feladatot végrehajtani, hogy az méltó legyen a hivatásunkhoz, a megbecsülést így lehet kivívni!”

A sorakozó zárásaként egy rendhagyó díszmenetre került sor, mivel Csipszer Tibor alezredes, a dandár megbízott törzsfőnöke kiléptette a hölgyeket az alakzatból és tiszteletüket kifejezve, előttük is menetelt a résztvevő férfi állomány.

Fotó: A szerző felvételei

Hírek

KözTÉr: Görög Ibolya

Görög Ibolya előadása az etikettről 2 részben. Rövid ismétlés az európaiságról.

A megszólalás hitelessége: tegezés, magázás, megszólítás szóban és írásban. Telefonálás. Közösségi oldalak. Az étkezés protokollja: ülve és állva evés.

 

Helyszín: Színházterem

Belépő: 2000 Ft

Igényjogosultaknak:1600 Ft

Hírek

James Rado – Gerome Ragni – Galt MacDermot: Hair

A musical a hatvannyolcas életérzést tükrözte, a hippik, a „virággyermekek” életstílusát vitte színpadra. Lázadásukat a szexuális szabadságért, tiltakozásukat a vietnámi háború és harcukat a társadalmi kötöttségek ellen. Mindez ma már történelem, azonban a musical azóta klasszikussá és világsikerré vált. A zseniális zene átmentette a Hair-t az „utókornak”. Aki esetleg nem hallotta az eredeti musicalt, az Milos Forman korszakalkotó filmjéből megismerhette az azóta már világsikerré lett dalokat.

 

Főbb szerepekben:

  • Pintér Tibor
  • Becz Bernadett
  • Bencze Sándor
  • Ilyés Jenifer
  • Szrapkó Nándor
  • Bakos Attila
  • Ambrus Izabella
  • Makrai Pál / Csizmadia Ákos
  • Lőrincz Andrea
  • Mohácsi Márk
  • Virsinszky Zoltán

 

valamint a Szigetszentmiklósi Sziget Színház tánckara

 

Szerző:           James Rado – Gerome Ragni – Galt MacDermot

Rendező:         Pintér Tibor

Koreográfus: Patuzzi Mónika

Díszlet és látvány: Domján Gábor

 

Helyszín: Színházterem

Belépő: 3000 Ft

Igényjogosultaknak: 2500 Ft

                            

Hírek

Szakcsi Lakatos Béla szólókoncertje

Szakcsi Lakatos Béla a magyar és nemzetközi jazz élet kiemelkedő egyénisége, aki a Stefánia Jazz Klub indulásától 2002-ig többször fellépett a HÁZ rendezvényein. E korszakot felidézendő láthatják- hallhatják újra a Stefánián, a Nemzet Művésze, Kossuth-, Liszt-díjas és Érdemes művész zongoraművészt, zeneszerzőt.

 

Házigazda: Aranyos Károly

 

Helyszín: Stefánia Palota – Báró Atzél Béla terem

Belépő: 1500 Ft.

Igényjogosultaknak: 1200 Ft

Hírek

Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, Szőnyegi János ezredes: Új kihívások, új lehetőségek – a Magyar Honvédség transzformációja

Csak egy dolog biztos: a változás. A biztonsági környezet, a világban kialakult geopolitikai egyensúly folyamatos változása, azaz egy globális átrendeződés tanúi vagyunk. Új kihívások, kockázatok és fenyegetések között élünk kezdve az éghajlatváltozástól a nyugat és kelet közötti gazdasági verseny éleződésén át a kibertámadásokig és tömeges migrációig. Magyarország biztonsága, védelme közös ügy, aminek érdekében fontos egy olyan modern haderő kiépítése, amely képes a kihívások széles spektrumára választ adni. E cél érdekében a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is jelentős átalakuláson, transzformáción megy keresztül, ami komoly erőfeszítéseket kívánt az elmúlt években is. A minisztérium és a haderő fejlesztése, transzformációja azonban egyelőre csak a kezdeti lépéseken van túl, a továbbiakban is kitartó és körültekintő munkára van szükség.

 

Helyszín: Pódium bár

A belépés díjtalan!

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.