Honvédelmi szakmai programokon a kadétok
A Honvéd Kadét programban résztvevő tanulók az első napon sportruházatban, majd másnap egyenruhában sajátíthatták el az alaki fogásokat. A budapesti Petőfi Sándor laktanya alakuló terén tartott foglalkozások után a Püspökszilágyi Lőtér és Kiképző Bázison a 10. évfolyamos diákok egyórás, elméleti tájékozódási és terepfoglalkozáson vehettek részt, azután pedig gyakorlati oktatás következett, amely során tereptannal ismerkedtek a diákok. A menetgyakorlat során megtanulták a térkép használatát tájolóval és tájoló nélkül, a helymeghatározását, illetve a terep és a térkép összehasonlítását. A kadétok rendkívül jól érezték magukat a foglalkozásokon, különösen a terepen történő mozgások alkalmával.
Fotó: A szerző felvételei
Nagyköveti fogadások
A megbízólevelek átadására a Köztársasági Elnöki Hivatalban került sor.
Fotó: A szerző felvételei
Újoncok érkeztek a palotaőrökhöz
A katonák a hathetes kiképzést követően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrségnél fognak szolgálatot teljesíteni.
Tóth Márk közkatonának – aki egy társfegyveres szervnél eltöltött szolgálat után döntött a Magyar Honvédség mellett – az első benyomása a következő volt: „Nagyon jól érzem magam. Múlt héten kezdtük az alaki felkészítést: elkezdtük a fegyveres alaki fogásokat gyakorolni, ami teljesen új számunkra, ezért kihívást jelent, de próbáljuk minél hamarabb elsajátítani. Ezután a váltások rendje következik, illetve a déli őrségváltás fogásai. A hatodik hét vizsgával zárul majd.”
A többhetes díszelgő képzést munka-, tűz- és balesetvédelmi oktatás, szolgálati szabályzat ismeret, illetve a Sándor-palota Protokolláris Díszőrség speciális követelményeinek elsajátítása előzte meg. A felkészítés május 9-én, gyakorlati vizsgával ér véget.
Fotók: A szerző felvételei