A katonabáróra emlékeztek
A dandár 2012. május 20. óta viseli vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes nevét, akinek sírjánál minden évben halottak napja alkalmából rója le tiszteletét a Dandár parancsnoki állománya. Az előző évekhez hasonlóan koszorút helyezett el Baráth Ernő dandártábornok, az alakulat parancsnoka. A csütörtök délutáni megemlékezés a Magyar takarodó dallamaival zárult.
Fotó: A szerző felvételei
Köztér Pilát Gáborral
Pilát Gábor az elmúlt húsz évben közel harmincháromezer embert képzett, fejlesztett értékesítési, vezetői és kommunikációs tréningeken, illetve, több mint nyolc éve végez személyes tanácsadást. Az elmúlt évtizedek szakmai tapasztalatai alapján érdekes és elgondolkodtató összefüggésekre hívja fel hallgatói figyelmét, nem csak előadásain, könyveiben, de a közösségi médiában is. Tanácsai attól válnak hitelessé, hogy – elmondása szerint – túl van már néhány saját hibából elrontott kapcsolaton, sikertelenségen és lelki megpróbáltatáson. Az író az est folyamán érintette többek között a megcsalás és a megbocsájtás témaköreit is. Állítja, a szerelem önmagában nem elég, ha a felekben nincs elég tudatosság, felelősségvállalás, önkritika és jó adag önismeret.
Mai társadalmunkban különösen nehéz fenntartani egy jól működő és harmónikus kapcsolatot, az emberek többsége éppen ezért kutatja a tökéletes párkapcsolat receptjét. Tegnap este talán egy kicsivel közelebb kerülhettünk ehhez, hiszen az előadó közel két órán keresztül humorral fűszerezve próbált irányt mutatni az olykor zavaros emberi kapcsolatok, érzelmek, sérelmek útvesztőjében és támogatást nyújtani azoknak, akik minőségibb magánélet megélésére vágynak. A közönség soraiban bőven akadtak férfi vendégek is, így örömmel konstatálhatjuk, hogy napjainkban már nem csak a nők azok, akik nyitottak és fogékonyak az életvezetési tanácsokra.
Fotó: A szerző felvételei