Hírek

Magyar-Mexikói Akvarell kiállítás nyílt Budapesten

Elsőként Vizi László a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Diplomáciai Főosztály főosztályvezetője köszöntötte a vendégeket, aki elmondta, hogy ez a budapesti tárlat az idén februárban Mexikóvárosban, majd néhány héttel később Hidalgó állam fővárosában bemutatkozott nagysikerű akvarell kiállítás következő állomása. Kiemelte, a tárlat szervesen illeszkedik abba a rendkívül gazdag eseménysorozatba, amely arra hivatott, hogy a két ország egymás kultúráját egyre jobban megismerje.

A kiállítássorozat megszületésének ötletéről és a kezdetekről Medveczky Iván, Magyarország volt mexikói nagykövete beszélt: „A tárlat létrejöttét olyan nagyköveti ars poetica vezérelte, hogy olyan kapcsolódási pontot keressünk, amely egyfajta hidat képez a két ország kultúrája között, interkulturális párbeszédre ad lehetőséget.”

A megnyitón Szikszai Sándor, a Nemzetközi Akvarell Szövetség Magyar Tagozata és az Akvarell Akadémia alapító elnöke, a kiállítás kurátora megfogalmazása szerint , egy álom vált valóra azzal, hogy a mexikói művészek be akartak mutatkozni Magyarországon, hiszen kiemelkedően tehetséges akvarellisták.

A rendezvényen magyar és mexikói művészek élő festészeti bemutatójában is gyönyörködhettek az érdeklődők. A közel ötven festményből álló tárlat vibráló színeivel és kifejező témáival ejtette ámulatba az érdeklődőket, amely díjtalanul megtekinthető 2019. november 30-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig a Stefánia Galériában.

 

Fotók: A szerző felvételei

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.