Szerző: Gramantik Zoltán
A Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem utolsó tavaszi előadásán – Dr. Tömösváry Zsigmond nyugállományú dandártábornok, a Felderítők Társasága Egyesület elnöke felvezető gondolatait követően – erre a kérdésre keresték a választ Dr. Nagy László nyugállományú ezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság örökös tagjának vezetésével.
A kérdés a nemzetközi biztonságpolitika világának egyik örökös mozgatórugója, az amerikai-orosz viszony köré épült, ezért Nagy ezredes előadása első felében rövid történeti áttekintést adott a két ország kapcsolatáról, mivel a jelen kérdései és eseményei csak ezek ismeretében érthetők meg igazán. A Churchill fultoni beszédével kezdő és a Szovjetunió 1991-es megszűnéséig tartó időszak, vagyis a klasszikus hidegháború óta tartó folyamatos versengés alapjaiban határozta meg, kezdetben az európai, majd a világpolitika alakulását. Emellett a napjainkban mind gyakrabban emlegetett, különböző leszerelési és korlátozási egyezmények, mind ebben az időszakban köttettek.
Sorra kerültek a közelmúlt azon eseményei is, amelyek fordulópontot jelentettek a két ország kapcsolatában. Ilyen az USA – 2001-es new yorki események miatti – ABM szerződésből való kilépése a „latorállamokra” való hivatkozással, a 2008-as grúziai háború, a Krím annektálása, valamint Donald Trump amerikai elnök tavalyi bejelentése, az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétákra vonatkozó egyezményből való kilépéséről.
Az utolsó pont pedig el is vezette az érdeklődőket az eredeti kérdéshez. Van-e ismét fegyverkezési verseny, illetve hajsza? A válasz: igen, azonban másképp, mint korábban. Az Egyesült Államok részben arra hivatkozva lépett ki 2018-ban INF (Közepes Hatótávolságú Nukleáris Erők) szerződésből, hogy a megegyezés csak őket és a Szovjetunió jogutódját, az Oroszországi Föderációt kötik. Ezen állítás igazságtartalmához nem fér kétség, viszont a kilépés valódi okát illetően már felmerülhetnek kérdések.
Tehát ismét fegyverkezési hajsza zajlik, most azonban már egy multipoláris rendszerben. Ezt bizonyítja az is, hogy míg az Egyesült Államok fordítja a legnagyobb összeget katonai kiadásokra a világon, addig Oroszország, Kína és India mögött csak a negyedik helyen áll e téren. A helyzet tehát bonyolultabbá és kevésbé kiszámítható vált, arra ugyanakkor most sem mutatkozik reális esély, hogy ezen hatalmak között tényleges katonai összecsapásra kerüljön sor. Nem csupán azért, mert ez – ahogyan az előadó fogalmazott – kollektív öngyilkosság lenne, hanem azért is, mert a mai rendkívül komplikált világgazdasági rendszerben, ahol a szereplők minden eddiginél több szállal kötődnek egymáshoz, valójában senki nem érdekelt a többiek bukásában, függetlenül a politikai ellentétektől.
