MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
  • Hírek
    • Galéria
    • Videó
  • Rendezvények
  • Bemutatkozás
    • Bemutatkozás
    • Karrier
  • Szervezeti elemek
  • Altiszti Támogató csatorna
  • Közérdekű adatok
  • Kapcsolat

Rendhagyó történelemóra

  1. Főoldal
  2. Hírek
  3. Rendhagyó történelemóra
Hírek
2019.10.06.

Szerző: Gramantik Zoltán

Immár hagyománynak számít, hogy fontosabb történelmi események, nemzeti ünnepeink évfordulója kapcsán a középiskolás diákokszámára rendhagyó történelem órát tart az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a Stefánia Palotában.

A negyedik ilyen tanórához hazánk történetének egyik legszebb és legdrámaibb fejezete, az 1849. októberi események, az Aradi Vértanúk halálának évfordulója szolgáltatta a „tananyagot”. Annál is inkább, mivel a 13 katonai vezető tragédiája máig a hazaszeretet, a méltóság és a katonai hivatás kettősségének, a dicsőség és önfeláldozás legnemesebb példája.
A rendezvényen, melyet Heltai Jenő Szabadság című versével nyitottak meg, több, mint 300 diák vett részt, ezzel megtöltve a Palota színháztermét. A „szakmai tartalomról” Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, a HM Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának vezetője gondoskodott. Bár az előadás tartalmában a mindenki számára ismert eseményeket tárgyalta újra, de a megszokottaktól eltérően, kilépve az iskolai keretekből. Sokkal színesebben, a politikai és katonai fordulópontok és a vértanúk méltósággal viselt bukásán túl, az érdekességek és kevésbé ismert részletek kapták a legnagyobb hangsúlyt. Az előadót dicséri az is, hogy nem csak mondandójában, hanem stílusában is tudott alkalmazkodni a hallgatósághoz, így a komolysága ellenére is egy jó hangulatú, szórakoztató tanóra zajlott le.

Ha már rendhagyó tanóráról van szó, meg kell ragadni minden lehetőséget, ami segít abban, hogy a fiatalok nyelvén szóljunk, s a lehető legjobban be tudjuk vonni őket kollektív emlékezetünk, nemzetünk történelme legfontosabb eseményeinek megismerésébe. Ennek megfelelően az „oktatás” filmvetítéssel, Hajdufy Miklós Tizennégy vértanú című, az aradi tábornokok tragédiáját feldolgozó drámájával folytatódott.
A program a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség által vezetett imával, és az emlékezés virágainak elhelyezésével zárult. Az esemény legvégén pedig, ahogyan az a hazai ünnepségeken szokás, elhangzott a Szózat, ezúttal azonban szavalat formájában, s teljes hosszában.

Fotó: MH BHD

Legutóbbi cikkek

  • A hangverseny, amin még Darth Vader is tiszteletét tette

    2024.02.19.
  • Nem minden veszett oda

    2024.02.19.

Kategóriák

  • Galéria
  • Hírek
  • Karrier
  • Névadónk
  • Rendezvények
  • Videó

Tags

32nhd 32testőrezred augusztus budapesthelyőrségzenekar dandársorakozó december egészség elismerés február gyerekek hivatás Honvéd kadét huszár irányasereg január július június kiképzés kultúra képzés köztársaságielnök magyarhonvédség megemlékezés mhbhd mhközpontizenekar mhpk máriaterézialaktanya nemzetközi november október parancsnok petőfilaktanya program püspökszilágy sport stefániapalota szeptember történelem verseny videó zenekar állomány állománygyűlés április ünnep

Kapcsolat

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Postacím: 1118 Budapest, Budaörsi út 49-53.

Tel.: +36 1 309 8378 (melléket nem tudunk kapcsolni)Mobil: +36 30/777-5035HM központi szám: +36 1/474-1111
(a kért melléket itt tudják kapcsolni)

E-mail: mh.bhd@hm.gov.hu

Honlap: bhd.honvedseg.hu

Facebook: Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Instagram: instagram.com/mh_bhd

Youtube: youtube.com/mh_bhd

Rendeltetés

A dandár alaprendeltetési feladatai közé tartozik az állami, nemzeti, katonai ünnepek protokolláris kiszolgálása, a magyar katonai és zenei hagyományok ápolása, a Magyarország államiságát, függetlenségét megtestesítő Szent Korona őrzése, valamint a Sándor-palota protokolláris őrzése. Mindemellett a Miniszterelnöki Hivatal élelmezési ellátása, a HM, valamint az ellátásra utalt katonai szervezetek logisztikai támogatása, illetve rekreációs és kulturális szakfeladatok ellátása is a mindennapi tevékenység része. A Dandár végzi továbbá a HM és a Honvéd Vezérkar (HVK) vezető állománya fogadásainak, valamint külföldi utazásainak protokolláris kiszolgálását, illetve a nemzetközi utazásszervezési feladatokat.

Hírek

  • A hangverseny, amin még Darth Vader is tiszteletét tette

    2024.02.19.

  • Nem minden veszett oda

    2024.02.19.

  • CISM emlékfutás

    2024.02.19.

  • Dandársorakozó

    2024.02.12.

  • A KAAF kiképzés végeztével szakasz- és rajparancsnoki vizsgák zajlanak

    2024.02.01.

  • Impresszum
  • Adatvédelem
  • Cookie irányelvek
MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
Minden jog fenntartva.
© 2025
Üzemelteti:
Logo

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.

Elfogadom Bővebben