Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Seregszemle 2020 címmel nyílt kiállítás a Stefánia Galériában.
A Honvéd Kulturális Egyesület képzőművészeti tagozatának országos csoportos képzőművészeti kiállítása 2020. november 10–én nyílt meg a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.
A tárlat megnyitása előtt a Magyar Katonafestők Emlékfalának avatására került sor a Pódium bár különtermében. Az avatás alkalmából beszédet mondott Dr. Feledy Balázs művészeti író. Elhangzott: „A magyar festészet napjához köthető az emlékfal műveinek alkotása. Fontos volt a javaslat, hogy legyen egy jeles honvédelmi helyszínen egy olyan kortárs művészek által készített sorozat, amelynek egyes darabjai nem feltétlen festmények, hanem műtárgyak, s amelynek darabjai nem feltétlen ábrázolni akarnak, hanem az emlékeztetésre akarják ráirányítani a figyelmet.”
A kiállításon a Képzőművészeti Tagozat összes régiójának (Debrecen, Szolnok, Tata, Várpalota, Veszprém, Budapest) alkotóitól láthatnak 30×30-as festményeket és grafikákat az érdeklődők. A megnyitón Frömmel Gyula festőművész szavai hangzottak el: „Az, hogy valaki alkot, mindig egy önálló és egyedileg, saját magára vonatkozó dolog, magánügy. Az viszont, hogy egy közösség bemutassa azokat az értékeket, amiket abban az évben teremtettek meg, azáltal, hogy a közösség arculatát ismerheti meg a nagyközönség, az közhasznú ügy.”
A Seregszemle 2020. a Stefánia palota újranyitása után ismét látogatható lesz majd.
Fotók: A szerző felvételei











