Szerző: Orosz Adrienn
2017. augusztus 17-én Baráth Ernő ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoka ünnepélyes keretek között zárta az önkéntes műveleti tartalékos katonák alapkiképzését Püspökszilágyon.
A 2017. július 17-én kezdődött öthetes kiképzést 82 katona zárta sikeresen. A kiképzés során feszített napirend szerint hajtották végre feladataikat. Az 5:30-as ébresztőt heti háromszor reggeli testedzés követte. A kihallgatás után kiképzési és alaki foglalkozások zajlottak. A vacsora után egyéni szabadidőre nyílt lehetőség, melyet a takarodó előtt létszámellenőrzés zárt.
Az ünnepség keretében Baráth Ernő ezredes a kiemelkedő tevékenysége elismeréséül színes MH BHD logóval ellátott pajzsot adományozott Sebály László tizedesnek, arany-fekete MH BHD logóval ellátott pajzsot Liesztovszky Larion ömt. közkatonának, oklevelet Bíró Gergő törzsőrmesternek és Trencsényi Gergő ömt. közkatonának.
Ezt követően az MH BHD parancsnokának ünnepi beszéde hangzott el, melynek során Baráth ezredes elmondta: „…remélem, az a jó értelemben vett hazafias szemlélet, amelyet talán tovább sikerült erősíteni, megmarad Önökben, és tovább örökítik.”
Zárásként az állomány meghallgatta a Szózatot, majd kivonult az alakuló térről.