Szerző: MH BHD
január 22-február 4.
Válogatott kiállítás az V. Vajai Honvéd Művésztelep és a XXVIII. Nemzetközi Katonai Képzőművészeti Alkotótábor alkotásaiból
A jubileumi évfordulóhoz érkezett Vajai Honvéd Művésztelep állandó alkotói magjához minden évben újabb katonai szervezetből csatlakoznak amatőr képzőművészek. A grafikai alapokon induló művésztelepen idén szobrász és fotóművészi munka is folyt.
A Nemzetközi Katonai Képzőművészeti Alkotótábor immár több évtizedes hagyományt ápol; a Balatonakarattyán megrendezett tábor ez évben egy német és egy lengyel alkotót is vendégül látott. A II. Rákóczi Ferenc emlékév szolgált az alkotások elsődleges témájául, amelyet ki-ki a maga eszközeivel jelenített meg.
Kiállításunkon a fent említett alkotótáborokból válogatott festményeket, grafikákat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Helyszín: Caffé Galéria
Megtekinthető: 2020. február 4-ig, a ház nyitvatartásával megegyezően.
A belépés díjtalan!