Galéria, Hírek

Ajkai diáksereg

Összesen 150 fővel érkezett meg hozzánk a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Honvéd Kadét programban részt vevő felső tagozatos diákjai.

A látogatás fő célja a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megismerése mellett az október 23-ai ünnepre való felkészülés főpróbájának megtekintése volt.

Így első állomásuk a Petőfi laktanya alakulóterére vezetett, ahol már készenlétben álltak az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái.

Móricz Vilmos a Honvéd Kadét program egyik instruktora elmondta, hogy iskolájukban nagy népszerűségnek örvend ez a program, amely idén már 3. alkalommal indítja el a kadét tanfolyamot. A létszámuk eddig minden évben nőtt, míg a 2021-22-es tanévben 105 fő látogatta rendszeresen tanfolyamaikat, addig idén már 157 fő jelentkezett.

Móricz Vilmos: „Minden hónapban szervezünk látogatásokat, túrákat, programokat, amelyek a kadétok további tanulását, fejlődését segíti elő, így nagyon örülünk, hogy a Dandár fogadott minket.”

A diákok sorokba rendeződve várták, hogy Zsolnai Tamás ezredes vezetésével megkezdődjön a főpróba, amelyen a MH BHD Honvéd Huszár Díszegység huszárjai is részt vettek. A közel 1 órán át tartó főpróba végeztével néhány díszelgő katona felszerelésével és a honvédhuszárok lovaival is megismerkedhettek a tanulók.

Később 2 csoportra bontva folytatódott a program. Amíg az egyik csoport laktanya túrán vett részt, addig a másik katonai gépjárművekkel ismerkedhetett meg. A tanulók közelről szemügyre vehették a különböző szállító harcjárműveket, mint például a Rába H14 telepjárót vagy az Ural 4320-as személyszállítót, de a Mercedes Benz G720-es számú könnyű telepjárót is kipróbálhatták. A dandár katonái a foglalkozás végén egy rögtönzött körsétát is tartottak a gépjármű telephelyen.

A laktanya túrán résztvevő kadétok meglátogatták alakulatunk történetéhez kapcsolódó, legfontosabb történelmi személyeknek emléket állító szoborparkot, majd a régen fogdaként számontartott épülethez vezetett útjuk. A laktanya sétát a Harminckettesek Baráti Körének titkára, Vastagh László nyugállományú alezredes vezette, aki saját élménybeszámolóval tette még érdekesebbé a laktanya bejárást.

A látogatók a programok végeztével sok élménnyel gazdagodva megköszönték a foglalkoztatást és erőt, egészséget köszönve elhagyták a laktanyát.

Szerk. Pete Balázs


Képek: Pete Balázs, Bankó József

Galéria, Hírek

Kiss Károly Hadtudományi Klub

A Kiss Károly Hadtudományi Klub Mindenki Hadtudománya rendezvénysorozat újabb előadását hallgathatták meg az érdeklődők október 13-án, csütörtökön este a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ Pódium termében.

Az előadás témája az orosz-ukrán háború katonai tapasztalatai voltak. A prezentációt Jójárt Krisztián a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet kutatója tartotta, aki a kialakult konfliktus különböző aspektusait vizsgálta.

Előadásában kitért az orosz-ukrán háború különböző szakaszaira, rávilágított az orosz haderő strukturális problémáira. A rendezvény végén kérdések megválaszolása után tapssal köszöntek el a Kiss Károly Hadtudományi Klub iránt érdeklődők.

Sz. Pete Balázs

Galéria, Hírek

Pályaorientációs nap

Pályaorientációs napon járt nálunk az Áldás utcai Általános Iskola hetedikes osztályos tanulói október 11-én.

A látogatás első állomása az alakulótérre vezetett, ahol a dandár katonái várták őket Bence Gábor zászlós vezetésével.

A 23 fővel érkező osztály ízelítőt kapott a katonák feladatrendszeréből és megismerkedhetett a kiállított kardokkal, lőfegyverekkel. Az egység és fegyelem megteremtése érdekében sorakozó és egyhelyben menetelés gyakorlása is a program része volt. Eközben az ügyességüket is próbára tehették a tanulók, egy a 32. NHD által kialakított akadálypályán kellett végig haladniuk katonai rohamsisakban és málha mellényben, melynek a végén egy M4 típusú Airsoft puskával gyakorolhatták a célba lövést.

Az alakulópályai programok után katonai gépjárműveket vehették közelről szemügyre a diákok, akiknek nagy kedvencük lett a Mercedes Benz G 270-es számú könnyű terepjáró.

A látogatás egy rövid laktanya sétával zárult, amely során meglátogatták alakulatunk történetéhez kapcsolódó, legfontosabb történelmi személyeknek emléket állító szoborparkot is.

Szerző & fotó: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Híradók és Elektronikai szervezetek napja

Szeptember 19-én a Híradók és Elektronikai Szervezetek napján koszorúzást tartottunk a laktanya Díszkertjében.

Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálójának születésnapja alkalmából koszorút helyeztek el a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület által adományozott kopjafánál, illetve a feltaláló mellszobránál.

Szerk./Fotó: Pete Balázs

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.