Az augusztus 8-án kezdetét vevő úton a Szent Jakab Baráti Kör Egyesület zarándoklatvezetői segítették a zarándokokat, akikkel együtt gyalogolt a program megálmodója, Szabadosné Kovács Lilla főtanácsos is. A kiindulópontra a felsővezetői szinttől a beosztotti állomány tagjain át hivatásos, szerződéses, nyugállományú katonák és honvédelmi alkalmazottak is utaztak az ország különböző tájairól.

A zarándoklat előestéjén, az összeismerkedés után mindenki megkapta az „útlevelét” Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Gyermektáborban, majd szó esett a résztvevőkre váró lelki, szellemi és fizikai terhekből adódó nehézségekről, s azok leküzdéséről. A szervezők a későbbiekben is folyamatosan biztosították támogatásukról a zarándokokat.

Esténként, a rendszeres összeülések során mindenki megoszthatta az aznapi élményeit a közösséggel, de a következő útszakasz sajátosságait is átbeszéltük. A zarándoklatvezetők ezeket az együttes találkozókat mindig egy másnapra vonatkozó, elgondolkodtató kérdéssel vagy épp instrukcióval zárták, s úgy engedtek mindenkit nyugovóra térni. A lelki és fizikai támasz mellett játékos módon hozták közelebb egymáshoz a különböző személyiségeket és igyekeztek közösséget kovácsolni a csoportból. Az egyik legérdekesebb játék, az „angyalválasztás” során a kalapba tett nevekből mindenki húzott egyet-egyet, majd a zarándoklat záró estéjéig nem felfedve magunkat, egyfajta titkos gondviselőként megismertük, segítettük a „kisorsolt” társunkat.

„170 kilométer, hét nap, hegyen-völgyön, Tihanytól a Bakonyon, Pannonhalmán és Győrön keresztül Lébényig, a Dunántúl legszebb részein különleges történelmi, kulturális és természeti környezetben hajtottuk végre az embert próbáló menetet. Az egyénekből csapat kovácsolódott, a gondolatok letisztultak, szellemileg és fizikailag is erősebbek lettünk” – mondta az utat megjárva Szarka Csaba ezredes, a zarándokcsoport rangidőse.

A legidősebb résztvevőként a 71 éves Maros Gáborné Zsuzsanna nyugállományú honvédelmi alkalmazott nem csak a sík terepen, de a magasabban fekvő területek kilátóinak csúcsán is embert próbáló módon helyt állt. „Nehéz szavakba foglalni azt a sok gondolatot, amely megfogalmazódott bennem ez alatt a különleges hét alatt. A legfontosabbnak érzem, hogy bár az utunkat mindig egyedül járjuk, soha nem voltam magam! A több generációs közösségünkben a környezetünkre való nyitottság, a tettrekészség mellett kiemelkedő volt a bajtársiasság, amelyet a több mint húsz éves honvédségi munkám során megtapasztaltam, és ez megnyugtatott a jövőt illetően” – árulta el Zsuzsanna.

Utunk Lébényben, a Szent-Jakab templomnál ért véget, ahol a bejárat fölött, a jobb oldali oszlopon egy angyal áll. A legenda szerint régen egy angyal a bal oldalon is vigyázta a templomot, a helyi lakosságot, a zarándokokat és a vendégeket. Egy alkalommal azonban elhagyta helyét, hogy egy bajba jutott bányász segítségére siessen. A segítségnyújtást óta mindig újabb és újabb segélykiáltásokat hall, ezért állandóan úton van és nem tud visszatérni az eredeti helyére.

Szerző: Mátis Péter

Fotó: a zarándokok felvételei