MH BHD - Eseményeink egy szelete sorozat minden hónap elején megjelenő kisfilm, amely összefoglalja az adott hónap történéseit a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár élétéből.
Készítette: Pete Balázs

Szerző: Kresz Fruzsina I Fotó: Pete Balázs
Ötvennégy fő fejezte be az Önkéntes Műveleti Tartalékos katonák 25 napos alapkiképzését Püspökszilágyban.
A záróünnepségre július 27-én, reggel a Kiképző Bázis és Lőtéren került sor, ahol Vadászi Norbert ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese köszönetét és elismerését fejezte ki a kiképzett, illetve a kiképző állomány számára. Beszédében hangsúlyozta, a haderő fejlődik, világszínvonalú eszközökkel rendelkezik, melyek semmit sem érnek jól kiképzett, elhivatott katonák nélkül, végül hozzátette: „Csatlakozni a haza fegyveres védelméhez, a Magyar Honvédséghez, az egyik legfelelősségteljesebb feladat, amit egy állampolgár elláthat”.
Zenés őrségváltás, fegyveres alaki bemutató és látványos, táncos felvonulás várta az érdeklődőket július 23-án, szombaton, a budai Várban.
Zenés őrségváltás, fegyveres alaki bemutató és látványos, táncos felvonulás várta az érdeklődőket július 23-án, szombaton, a budai Várban.