Hírek

Tizenötödik évforduló

A Dandár alapításának évfordulója Mária Terézia magyar királynővé koronázásához kapcsolódik. Évről évre ezen a napon koszorúzással emlékeznek az uralkodónőre, és elsősorban az alakulat névadójára, vitéz uzsoki báró Szurmay Sándorra, arra a magasra ívelő katonai pályát bejárt hadvezérre, akinek nevét büszkén viseli a Budapest Helyőrség Dandár.
A díszkertben beszédet mondott M.Tóth György író, újságíró, a Katonabáró című könyv szerzője, és hangsúlyozta: „Önök katonaelődeikhez méltó módon írták és írják a hadtörténet mai köteteinek hazaszeretetről, honvédelemről szóló fejezeteit. „

Koszorút helyezett el az alakulat egykori parancsnokainak nevében Dr. Kun-Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság főhadsegédje, a Szurmay család nevében megjelent Kovács Balázs és az MH BHD személyi állományának nevében Mudra József ezredes, dandárparancsnok, Vadászi Norbert ezredes, dandárparancsnok-helyettes és Csipszer Tibor alezredes, törzsfőnök-helyettes.

Ezt követően a rendezvény állománygyűléssel folytatódott, ahol Mudra ezredes, az alakulat dandárparancsnoka ünnepi beszédében kiemelte: „Törekednünk kell a folyamatos önképzésre, hiszen ez a siker egyik záloga.” Befejezésképpen köszönetét fejezte ki az elvégzett munkáért, a maximális helytállásért és a példamutató szerepvállalásért.
A számos elismerés és előléptetés mellett átadták a 2016 óta hagyománynak számító Szurmay-gyűrű arany változatát is. Egy bizottság – a beérkezett jelölések alapján – titkos szavazással – dönti el, hogy ki érdemli ezt a kitüntetést. Idén Pristyák János ezredes, az MH Híradó Informatikai Rendszerfőközpont parancsnoka részesült ebben a megtiszteltetésben.

Az ünnepség a Vintage Dolls zenekar szórakoztató műsorával zárult.

 

Fotók: Bankó József

Hírek, Videó

MURPH Challenge

A challenge Michael P. Murphy századosnak állít emléket, aki bevetés közben vesztette életét. A kihívásban résztvevő katonák 1,6 km futás után 100 db húzódzkodást, 200 db fekvőtámaszt
és 300 db guggolást végeztek el, majd újabb 1,6 km futással teljesítették a próbatételt.

_____________

Készítette: Pete Balázs

Hírek, Videó

MH Lőbajnokság

Interjút készítettünk Róth-Farkas Erika százados testnevelő tisztel a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia által rendezett Lőbajnokság kapcsán.

Az informatív interjúból számos dolgot megtudhatunk a MH által rendezett Lőbajnokságról, többek között a verseny lebonyolításáról, versenyszámokról, valamint a Budapest Helyőrség Dandár csapatösszeállításáról és eddigi eredményeiről.

_____________
Készítette: Pete Balázs

Hírek, Videó

Családi és nyílt nap beharangozó

Családi és nyílt nap részletes programja:
*09.30 - 10.00 Zenekari bevonuló
*10.00 - 10.05 Megnyitó
*10.05 - 10.15 Különleges Díszelgő Csoport bemutató
*10.15 - 11.00 Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncert
*10.30 - Laktanya túra
*11.00 - 11.10 Dinamikus harcászati bemutató
*11.10 - 11.30 MH Központi Zenekar térzene
*11.30 - 12.10 Vastag Tamás műsora
*12.10 - 13.00 MákosGubás és a CzutorBorsók
*13.00 - 13.40 Gyerekkoncert-Kalap Jakab Interaktív gyerekműsor
*13.15 - Laktanya túra
*13.40 - 13.50 Különleges Díszelgő Csoport bemutató
*13.50 - 14.00 Dinamikus harcászati bemutató
*14.00 - 14.40 BON-BON koncert
*14.40 - 15.10 Freestyle foci és labdazsonglőr bemutató
*15.10 - 16.00 Madarak Zenekar koncert

Egyéb programok:
*laktanya bemutató séta
(Indulás: Szobor park II-es ép.; 2 turnus: 10:30, 13:15)
*népi játékok (16 állomásos)
*kisvasút
*ugrálóvár
*arcfestés
*hennafestés
*csillámtetkó
*indiánfonatkészítés
*portrérajzolás
*„homokvarázs”
*gyermekfoglalkoztató
*fényképezési lehetőség (egyenruhában, védőöltözetben stb.)
*hangszersimogató
*könyvárusítás - Móra Könyvkiadó

Résztvevő alakulatok:
*MH Katonai Rendészeti Központ
*MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ
*MH Katona Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
*MH Katonai Közlekedési Központ
*MH Anyagellátó Raktárbázis
*MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred
*MH Egészségügyi Központ
*MH 25. Klapka György Lövészdandár
*HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
*MH Geoinformációs Szolgálat

Résztvevő társszervezetek és támogató szervezetek:
*XI. kerületi Tűzoltóság
*XI. kerületi Rendőrség
*Országgyűlési Őrség
*Honvédszakszervezet
*Honvéd Közszolgálati Nyugdíjpénztár
*Harminckettesek baráti köre

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.