Galéria, Hírek

Sikert arattak a különleges díszelgők Prágában

 

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóaljának Különleges Díszelgő Csoportja is részt vett a Cseh Fegyveres Erők napja alkalmából rendezett DrillFest-en.

A régi hagyománynak számító fesztiválon Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Ausztria, Németország és Szlovénia díszelgői is bemutatkoztak. A Prágában és Karlovy Varyban megtartott látványos bemutatók mágnesként vonzották az érdeklődő közönséget.

A 14 fős kiutazó csoport parancsnoka Zsolnai Tamás alezredes volt, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnok-helyettese, aki elmonda: „Különleges Díszelgő Csoportunk 2008 óta vesz részt megszakítás nélkül ezen a rendezvényen, és egyértelműen látható, hogy a feladat végrehajtás minden ország tekintetében évről évre egyre nívósabb. Büszkén mondhatom, hogy a magyarok kiemelkedően magas technikai színvonalat képviselnek a fegyveres alaki fogásokból álló bemutatón.”

A katonáknak a bemutatók után városnézés keretében lehetőségük nyílt megismerni a cseh főváros egy-egy nevezetességét. A hivatalos ceremónia köszönetnyilvánítással és ajándékozással egybekötött vacsorával ért véget a laktanyában.

 

Rendezvények

Családi és nyílt nap a Petőfi laktanyában

Családi és nyílt nap részletes programja:
*09.30 - 10.00 zenekari bevonuló
*10.00 - 10.05 Megnyitó
*10.05 - 10.15 Különleges Díszelgő Csoport bemutató
*10.15 - 11.00 Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncert
*10.30 - Laktanya túra
*11.00 - 11.10 Dinamikus harcászati bemutató
*11.10 - 11.30 MH Központi Zenekar térzene
*11.30 - 12.10 Vastag Tamás műsora
*12.10 - 13.00 MákosGubás és a CzutorBorsók
*13.00 - 13.40 Gyerekkoncert-Kalap Jakab Interaktív gyerekműsor
*13.15 - Laktanya túra
*13.40 - 13.50 Különleges Díszelgő Csoport bemutató
*13.50 - 14.00 Dinamikus harcászati bemutató
*14.00 - 14.40 BON-BON koncert
*14.40 - 15.10 Freestyle foci és labdazsonglőr bemutató
*15.10 - 16.00 Madarak Zenekar koncert

Egyéb programok:
*laktanya bemutató séta
(Indulás: Szobor park II-es ép.; 2 turnus: 10:30, 13:15)
*népi játékok (16 állomásos)
*kisvasút
*ugrálóvár
*arcfestés
*hennafestés
*csillámtetkó
*indiánfonatkészítés
*portrérajzolás
*„homokvarázs”
*gyermekfoglalkoztató
*fényképezési lehetőség (egyenruhában, védőöltözetben stb.)
*hangszersimogató
*könyvárusítás - Móra Könyvkiadó

Résztvevő alakulatok:
*MH Katonai Rendészeti Központ
*MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ
*MH Katona Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
*MH Katonai Közlekedési Központ
*MH Anyagellátó Raktárbázis
*MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred
*MH Egészségügyi Központ
*MH 25. Klapka György Lövészdandár
*HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
*MH Geoinformációs Szolgálat

Résztvevő társszervezetek és támogató szervezetek:
*XI. kerületi Tűzoltóság
*XI. kerületi Rendőrség
*Országgyűlési Őrség
*Honvédszakszervezet
*Honvéd Közszolgálati Nyugdíjpénztár
*Harminckettesek baráti köre

Hírek

Novák Katalin aláírta az Ország Fegyveres Védelmének Tervét

A honvédelmi miniszterrel és a Magyar Honvédség parancsnokával folytatott egyeztetést követően Novák Katalin – a Magyar Honvédség főparancsnokaként – aláírta az Ország Fegyveres Védelmének Tervét. Az aláíráskor – mások mellett – jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, Schanda Tamás, a Köztársasági Elnöki Hivatal kabinetfőnöke, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke és Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság igazgatója is.

A dokumentum tartalmazza a Magyar Honvédség képességeinek alkalmazását hazánk külső támadással szembeni fegyveres védelmének érdekében. A terv végrehajthatóságát az MH Készenlét Fokozás Rendszere, az MH Hadrendje és az MH Műveleti Vezetési Rendszere támogatja. A dokumentum mindezek mellett tartalmazza a Magyar Honvédség feladatait a törvényes rend fenntartásában, a kritikus infrastruktúra és a kibertér védelmében történő közreműködésre. A tervet a honvédelmi miniszter előterjesztésére Magyarország köztársasági elnöke hagyja jóvá.

Szerző: honvedelem.hu

Fotó: Szováthy Kinga

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.