Rendkívüli állománygyűlés a Szurmay Dandárnál
A Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság igazgatói beosztás átadás-átvétele alkalmából rendezett rendhagyó állománygyűlést március 31-én az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár.
Magyarország honvédelmi miniszterének határozata alapján 2022. április 01-jei hatállyal Szijártó Richárd László ezredes vette át az igazgatói beosztást Koncz Sándor ezredestől, és ezzel egyidejűleg előléptetésre került ezredesi rendfokozatba.
Az ünnepség igazán meghatóra sikeredett, bár Koncz ezredes közel négy évtizednyi protokollos múlttal sejtette, hogy meglepetés van készülőben, de a részletekre csak a helyszínen derült fény. Mudra József ezredes, dandárparancsnok és a Szurmay Dandár ezredesi beosztásban lévő vezetői az alakulat személyi állománya nevében, megköszönve beosztásaiban közel négy évtizeden át végzett kiemelkedő szakmai munkáját, emléktárgyat adományoztak részére.
Baráth Ernő dandártábornok a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ központparancsnoka saját és az MH KRK teljes személyi állománya nevében a közösen eltöltött évek emlékére névre szóló ajándéktárgyat adott át az ezredesnek.
Dr. Tarcsa Csaba rendőr vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség parancsnoka nevében dr. Nagy György rendőr ezredes a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága igazgatója, a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettese dísztőr emléktárgy elismerésben részesítette Koncz ezredest, aki a Nemzeti Lovas Díszegység megalakulása óta segítette és támogatta a Díszegység munkáját.
Szerző: Kresz Fruzsina
Fotó: Bankó József
Ünnepi állománygyűlés
Az MH KRK Objektumvédelmi Század parancsnoka, Kovács Zoltán őrnagy ünnepi beszédében kiemelte a szabadságunkért harcoló hőseinkre való emlékezés fontosságát. 1956. október 23-a forradalmárjainak bátorsága meghatározta történelmünket.
Ezután Vadászi Norbert ezredes, az MH BHD dandárparancsnok-helyettese, valamint Bartha László ezredes, az MH KRK törzsfőnöke elismeréseket adtak át és gratuláltak az előléptetésekhez. Az ünnepséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekarának műsora zárta, amelynél közreműködött Frech Zoltán, a Honvéd Férfikar szólistája.
Fotó: Markovits Szilvia törzsőrmester
ÉP TESTBEN EGYÜTT, EGY IRÁNYBAN – A DANDÁRFUTÁS
A dandárfutások fő rendeltetése az állomány edzettségi állapotának, állóképességének fejlesztése, emellett fontos tényező a SARS – CoV-2 vírusfertőzés okozta koronavírus megbetegedésen átesett katonák sporthoz való visszatérésének elősegítése is.
Szárnya Ákos őrnagy, a szervezést lebonyolító MH BHD Kiképzési Főnökség főtisztje elmondta, hogy az MH BHD – tekintettel a szervezeti elemek területi széttagoltságára és a feladatrendszer jellegére – egy időben nem képes a teljes állomány részvételével végrehajtani a laktanyafutást. Bizonyos szervezeti elemek önállóan, saját terv szerint hajtják végre a foglalkozást Budapest különböző pontjain.
Elsőként – mintegy hagyományteremtőként és példamutatásként – a dandár vezető állománya és a főnökségek az MH BHD Központi Zenekarral együtt hajtották végre a 2 km futást 2021.07.08-án a reggeli órákban.
„A dandárfutás legnagyobb kihívása jelenleg a hőség és a jelentős szintkülönbség, amit a korai időponttal és az útvonalra kihelyezett párakapuval próbálunk elviselhetővé tenni.” – tette hozzá az őrnagy.
Természetesen az elöljárók a futásban is elöl jártak, így mutatva példát az állománynak illetve ösztönzőleg hatottak a honvédelmi alkalmazottakra is.
Vadászi Norbert ezredes dandárparancsnok-helyettes elmondta:
„A dandár futásnak több előnye is van, s nagyon pozitív hatással bír a személyi állomány moráljára. Először is a jó hangulatú közös tevékenységeknek csapatépítő hatása van. A katonák a feladataikat alapvetően különböző szintű csoportokban, kötelékekben hajtják végre, aminek a sikeressége nagyban függ a „team”-en belüli kohézió mértékétől. Nagyon jó ösztönző erőt adhat a katonatársaknak a parancsnoki állomány személyes példamutatása, ahogy a feladatot (itt futást) közösen – korra, nemre, beosztásra, rendfokozatra tekintet nélkül – egységesen, a dandár parancsnokát, s a dandár vezénylő zászlósa által magasra tartott „dandár futó zászlót” követve hajtják végre.
A másik előny, hogy a rendszeres futás (aminek legalább 8 km/h vagy annál gyorsabb az irama) hatására edzettebbekké, betegségekkel szemben ellenállóbbakká, kitartóbakká válunk, s növeljük a fizikai állóképességünket. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a havi egy alkalommal történő közös futás minderre nem elegendő, de arra igen, hogy az állomány kedvet kapjon a rendszeres testmozgásra, s arra is jó, hogy az egyén felmérje aktuális fizikai állapotát. A jelenlegi futás távolsága még nem jelentős, ámbár annál jelentősebb a szintkülönbség, amit együtt, alakzatban le kell küzdeni. Fontos megjegyezni, hogy mindig van hová fejlődni a dandár futás keretében is. Fokozatosan növelésre kerülhet a távolság, az iram, s a végrehajtás módja is.”
A katonák jó fizikai állóképességgel rendelkeznek, aminek a szintje az átlag állampolgár fölötti kell, hogy legyen.
„A sport és a mozgás a fizikai képességeink növelése mellett tényleg egy csapatteremtő, közelebb hozza egymáshoz az embereket. Mivel a dandár alegységeinél végrehajtott futásoknál az adott alegység vezénylő zászlósai viszik a zászlót, így most a parancsnok mögött az élen futva, a dandár futózászlóját büszkén magasba tartva is szeretném ösztönözni altiszt bajtársaimat a rendszeres mozgásra.” – fejtette ki véleményét Balázs Tibor főtörzszászlós, a dandár vezénylőzászlósa.
A jövőben a rendszeres dandárfutásokra minden hónap első csütörtökjén kerül sor.
Csizmadia Zsolt ezredes, MH főkarmester szavai méltón összegzik az eseményt:
„Több ok miatt tartom jó dolognak a dandárfutást. A sport nagyon fontos dolog, mint tudjuk ép testben ép lélek. S nem utolsó sorban egy lényeges és fontos szempontot érdemes kiemelni, ez pedig: Az irány. Nemcsak a futásnak van iránya, hanem a dandárnak is. A közös életnek, a közös céloknak. Rengeteg szegmens van a dandáron belül, rengeteg félék, fajták vagyunk, ami fontos, hogy egy irányba menjünk. S ezt a futás nagyon jól szimbolizálja. Követjük a parancsnokot, követjük az elveinket. EGYÜTT. EGYMÁSÉRT. EGY IRÁNYBAN. Hajrá futás!”
Fotók: Kun-Orosz Adrienn és a szerző felvételei