Hírek

Becsülettel, felelőséggel a hazáért és a nemzetért

 

„Akár honvédtisztjelöltként, akár szerződéses, vagy tartalékos katonaként szolgáltak ezidáig a Magyar Honvédség kötelékében, évek óta tagjai ennek a bajtársi közösségnek, ismerik a tiszti hivatáshoz szükséges szakmai alapokat, megkapták a szükséges felkészítéseket és kiképzéseket, a mai nap tökéletes mozdulataira hetek óta gyakoroltak” – ezekkel a szavakkal méltatta az eskütevő tisztjelölteket dr. Böröndi Gábor vezérezredes a Kossuth Lajos téren, az Országház nemzetiszínű lobogóval felékesített épülete előtt.

A nemzeti ünnep alkalmából előléptetett vezérkari főnök beszédében úgy fogalmazott: „A Honvéd Vezérkar főnökeként én most azt kérem, hogy lelkükben és szívükben is álljanak készen arra, hogy pár perc múlva kimondják a fogadalmukat. Azt az esküt, amely nem csupán az Önök és szeretteik életét változtatja meg, de több tízezer magyar család biztonságát is garantálja.”

A katonai elöljáró emlékeztetett arra, hogy a „magyar katonákra mindig, minden körülmények között lehetett és lehet ezután is számítani, legyen szó az ország megvédéséről, vagy emberéletek és anyagi javak megóvásáról.” Dr. Böröndi Gábor vezérezredes hozzátette, az esküt tevő százhatvanhat honvédtiszt már nem csak bajtársaikért és leendő csapataikért tartozik felelősséggel, hanem a hazáért és a nemzetért is.

A Honvéd Vezérkar fönőkének szavai után következett az eskütétel, az eskü szövegét Illényi Dániel hadnagy mondta elő bajtársainak.

„A becsületedről beszélsz, ez nem más, minthogy a hadsereget jól vezesd” – emlékeztetett II. (Nagy) Frigyes porosz uralkodó szavaira Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere az eskütételt követően. „Talán senki nem foglalta jobban össze a katonai becsület mibenlétét, mint a legendás hírnevű katona-király” – hangsúlyozta beszédében. A tárcavezető többek között arról beszélt az esküt tevőknek, hogy az immáron másfél éve, a szomszédunkban dúló orosz–ukrán háború eddigi világrendünk alapjait rúgta fel, maga a háborús konfliktus „könyörtelensége és pusztító ereje” pedig valami olyat hozott vissza a jelenbe, amiről azt hittük, már rég a múlté. „Az ebben látott hadviselés és annak politikai és gazdasági következményei világossá tették, hogy új világrend van születőben, melynek végeredményét nem látjuk, de azt igen, hogy a konfliktus akár világméretű összecsapásba torkollhat” – jegyezte meg.

„Nekünk, politikai és katonai irányítónknak az a kötelességünk, hogy felállítsunk egy modern, ütőképes, olyan elrettentő erővel rendelkező honvédséget, amely képes országunk biztonságát garantálni” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

„De vezetni ezt a hadsereget önöknek kell” – jegyezte meg.

A honvédelmi miniszter arról is szólt: a hadsereg vezetése ebben a „felbolydult, fenyegetésekkel teli korban” különösen jelentős feladat. „Soha nem feledhetik, hogy eljöhet egy olyan idő, amikor csak önök és a testületünk az, amely a végzet és népünk közé tud állni. Az ehhez szükséges technika meglesz. Azonban ezek a fegyverek csak annyira jelentenek erőt, amennyire bátor katonák kezelik ezeket” – hangsúlyozta.

„A katolikus egyház feje itt, ezen a téren, alig néhány hete Magyarország védőszentjéhez, Szűz Máriához imádkozott a békéért. Ferenc pápa szavai a szívünkbe vésték: akárhogy is ordítják a háborút körülöttünk, a magyarok nincsenek egyedül békevágyukkal” – emelte ki a tárcavezető, aki azt is felidézte, az államalapító Árpád-házi király, I. (Szent) István katona és hadvezér volt, aki mélyen hívő keresztény létére harcosként a fegyverek erejében bízott.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a tiszteknek új beosztásaikban a „jól vezetni” vastörvényei alapján kell döntéseket hozniuk, ez a „vastörvény” pedig tiszti esküjük, „amely kötelezi önöket, hogy előrébb helyezzék az ország, a honfitársaik és beosztottjaik érdekeit, mint a sajátjukat”.

Az ünnepélyes tisztavatáson, amelyen a százhatvanhat honvéd között Rozs Gergely hadnagy, a toborzókampány egyik arca is esküt tett, a honvédelmi miniszter tavalyi kezdeményezésére, régi hagyományt felélesztve, a nemzet főterén felsorakozott hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákért Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök is fohászt mondott.

Az avatás végén a Magyar Honvédség három Gripen vadászgépe díszelgő áthúzással – a magyar trikolor, a piros-fehér-zöld színeire festett csíkot húzva – repült át a Kossuth Lajosról elnevezett tér és a Parlament épülete felett.

Az állami televízió által élőben közvetített ünnepségen számos magas rangú állami, egyházi és diplomáciai személy is részt vett, köztük Pintér Sándor belügyminiszter, Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász, zászlóanya, az MH Ludovika Zászlóalj képviseletében és a magyar kormány meghívására négynapos látogatáson hazánkban tartózkodó II. Tavadrosz kopt pápa, az alexandriai kopt ortodox egyház vezetője is.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Horváth SztaniszlávKormány GáborSzakál Szebáld

Hírek

Eskü a Szent Korona mellett

Idén négyen esküdtek fel arra, hogy életük árán is megvédik a szent ereklyét: Ubornyák Attila százados, Gombos Endre százados, Kohl Tamás törzsőrmester és Horváth István őrmester.

Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka köszöntőjében elmondta: „esküt tenni nem egy hétköznapi dolog, csak az igazán nagy, életünket meghatározó pillanatok közé tudjuk sorolni azokat az eseményeket, amikor önként vállalva fogadalmat teszünk valaki vagy valami mellett.”

„A koronaőrökre nagy felelősség hárul, ezért ezt a feladatot, elszántsággal, tiszta szívből jövő akarattal lehet vállalni. Napjainkban abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy szolgálatuk során láthatják a Szent Koronát, azonban a történelemben több olyan időszak volt, amikor elődeik csak a menekítés közben, egy-egy pillanatra nézhették meg először az ereklyét” – emlékeztetett a parancsnok.

Mudra József ezredes hozzátette, hogy a koronaőri egy különleges katonai szolgálat, melyhez fizikailag és szellemileg is különleges hozzáállás szükséges. A koronaőröktől azt várja, hogy esküjükhöz híven, magyar honvédhez méltó módon teljesítsék szolgálatukat, hiszen a magyar katonát, annak megjelenését elsősorban rajtuk, a díszelgőkön és a palotaőrökön keresztül ítélik meg a világ minden tájáról hozzánk érkezők.

Az eskütétel után Mudra József ezredes, dandárparancsnok, Zsolnai Tamás ezredes, a 32. Testőrezred parancsnoka és Roxin István őrnagy, a Koronaőrség parancsnoka elismeréseket adott át. A Helyőrség Zenekar ünnepi előadását követően Nagyboldogasszony-napi áhítattal zárult az ünnepség.

 

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kertész László

Hírek

Katonai pályájuk új szakasza kezdődik

Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián készülnek altiszti esküjük letételére a Magyar Honvédséghez egy éve csatlakozott, illetve már a hadsereg kötelékében aktív, vagy tartalékos formában szolgáló honvédek.

A katonák esküjüket ünnepélyes keretek között július 15-én, szombaton, Budapesten, a Hősök terén teszik le, a várva várt alkalomra az MH Altiszti Akadémia telephelyén, a Görgey Artúr laktanyában készülnek. A hét programja nem könnyű az állomány számára, ugyanakkor a kitűzött cél eléréséhez nélkülözhetetlen. Az ünnepi alkalomhoz illő, kiváló szinten történő alakias feladatvégrehajtás pedig csak időt és energiát nem kímélő, folyamatos gyakorlással sikerülhet.

Ezt a munkát támogatja az öt napos felkészítés során az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Lövészzászlóalj díszelgési feladatokban tapasztalt öt katonája is.

Az MH BHD megbízott vezénylőzászlósa, Rikkers Attila törzszászlós is megtekintette az előkészületeket és a katonákhoz szólva kiemelte az egyénileg- és csapatban nyújtott teljesítmény fontosságát és üzenetével motiválta az állományt a felmerülő nehézségek sikeres leküzdésére.


Ezt követően Rikkers törzszászlós átadta a civil életből, dandárunkhoz újonnan csatlakozó altiszt-jelöltek részére a Budapest Helyőrség Dandár csapatkarjelzését, melyet bajtársaink az altiszti eskütétel napjától büszkén viselhetnek.

Fotó: Bankó József

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.