Galéria, Hírek

Fúvószenei inspirációk a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban

Fúvószenei inspirációk a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban

A Budapesti Helyőrség Zenekara tagjai szeptember 29-én fúvószenekari koncerttel varázsolták el a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ közönségét, ezzel is kifejezve zenei sokszínűségüket, illetve a katonazenészi hivatás iránt érzett elkötelezettségüket.

A zenekar katonazenészei a pandémia alatt, hangszereiket letéve látták el a Magyar Honvédség alaprendeltetéséből fakadó feladataikat. Járőrként jelen voltak a főváros utcáin, az ország autópályáin, védett objektumok és a déli országhatár kerítése mellet. Budapesten és környékén nyolc különböző kórházban segítették a betegirányítást, adminisztrációs, illetve logisztikai feladatokban vettek részt.

Márciusban ismét visszatérhettek eredeti foglalkozásukhoz, a zenéhez. Feladatkörükbe tartozik az állami és katonai ünnepségeken való megjelenés, valamint a Magyar Honvédség életével összefüggő egyéb eseményeken való zenekari közreműködés. Emellett részt vesznek a Sándor-palota zenés őrségváltásaiban, valamint Budapest több pontján rendszeresen térzenékkel népszerűsítik a fúvószenét a lakosság, illetve a külföldi turisták körében.

Fotó: Bankó József

Szöveg: Nagy Zsolt Gábor őrnagy

Galéria, Hírek, Videó

Hatvan év a haza szolgálatában – A Magyar Honvédség Központi Zenekara

Hatvan évvel ezelőtt, 1962-ben alakult meg hazánk legnagyobb létszámú katonazenekara, a Magyar Honvédség Központi Zenekara.

A jubileum alkalmából a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója videóklipet forgatott az együttesről, amit szeptember 15-én, csütörtökön mutattak be Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

A kisfilm bemutatójáról készült beszámolók:

Szöveg: honvedelem.hu

Fotó: Szakál Szebáld

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/60-ev-a-haza-szolgalataban.html

Galéria, Hírek

Őrségváltás és huszártánc a Sándor-palota előtt

„Ma is szükség van fiatalokra!” - Hagyományőrző táncelőadás a Várban

A Magyar Honvédség szervezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével rendezték meg – a déli harangszó, valamint a Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltása kíséretében – a Táncra, Magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkciót szeptember 10-én, szombaton a budai várban. Az előadás a katonai toborzás évszázadokra visszanyúló szokásait eleveníti meg, melyről sajtótájékoztató keretében beszélt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

Az előadás iránti nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre országjárást terveznek a szervezők. Az előadást 2023-ban a tervek szerint hét alkalommal láthatja majd a közönség. Ezek közül az elsőt és az utolsót – az idei évhez hasonlóan – a Sándor-palota előtti Szent György téren tartják, míg a többi öt előadást más magyarországi városokban lehet majd megtekinteni.

A produkciót 2022-ben már hatszor élvezhette a közönség a budai várban. S aki az élő Facebook-közvetítést és a képeket látva kedvet kapott, az idén utoljára, szeptember 17-én, szombaton megnézheti az előadást a Sándor-palota előtti Szent György téren.

Az előadást követő sajtótájékoztatón Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy kiemelte: “tőlünk délre a NATO legnagyobb szárazföldi misszióját egy magyar tábornok vezeti. Büszkén adunk hírt arról, hogy folyamatosan, új eszközökkel bővül a Magyar Honvédség repertoárja. Számos katonai konvojjal lehet találkozni a közutakon, hiszen katonáink egyre több időt töltenek a gyakorlótéren, mindeközben a déli határ mellett segítjük rendőr kollégáinkat. A Magyar Honvédség jelenléte folyamatos a keleti határon, mindeközben honvédeink béketámogató missziókban is részt vesznek. A legfontosabb feladatunk továbbra is az, hogy békét és biztonságot teremtsünk az országnak és ha kell, a magyar katona akár életét is áldozza érte.”

„A Magyar Honvédségben szinte minden szakma megtalálható. Meggyőződésem, hogy a magyar emberek nemcsak a végrehajtott feladatok mentén, hanem a kultúra nyomán talán még könnyebben elfogadják, és megismerik, megszeretik a magyar katonákat. Ezért jött létre a 'Táncra, magyar!' című, a Magyar Honvédség és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója. Az előadás révén mutatjuk meg, hogy katonáink nemcsak harcolni, gyakorolni tudnak, hanem magukban hordozzák a több mint ezeréves magyar kultúra minden gyöngyszemét” - mondta a parancsnok.

Hangsúlyozta: ahogy régen, ma is szükség van katonákra, szükség van a fiatalokra. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciójával kicsit visszautazunk az időben a toborzás hagyományaira, betekintést nyerünk, hogy hogyan is zajlott ez az 1800-as években – tette hozzá Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a táncegyüttes és a Magyar Honvédség évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolnak. A Táncra, magyar - Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkcióban verbunkos hagyományainkból láthatnak ízelítőt a látogatók.

Fotó: Horváth Sztaniszláv

Szöveg: Magyar Honvédség Parancsnoksága

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/ma-is-szukseg-van-fiatalokra.html

Hírek, Videó

Őrségváltás és huszártánc a Sándor-palota előtt

A Magyar Honvédség szervezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével rendezték meg – a déli harangszó, valamint a Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltása kíséretében – a Táncra, Magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkciót szeptember 10-én, szombaton a budai várban.

Az előadás a katonai toborzás évszázadokra visszanyúló szokásait eleveníti meg, melyről sajtótájékoztató keretében beszélt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/orsegvaltas-es-huszartanc-a-sandor-palota-elott.html

Hírek

Minden út egy lépéssel kezdődik

Az augusztus 8-án kezdetét vevő úton a Szent Jakab Baráti Kör Egyesület zarándoklatvezetői segítették a zarándokokat, akikkel együtt gyalogolt a program megálmodója, Szabadosné Kovács Lilla főtanácsos is. A kiindulópontra a felsővezetői szinttől a beosztotti állomány tagjain át hivatásos, szerződéses, nyugállományú katonák és honvédelmi alkalmazottak is utaztak az ország különböző tájairól.

A zarándoklat előestéjén, az összeismerkedés után mindenki megkapta az „útlevelét” Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Gyermektáborban, majd szó esett a résztvevőkre váró lelki, szellemi és fizikai terhekből adódó nehézségekről, s azok leküzdéséről. A szervezők a későbbiekben is folyamatosan biztosították támogatásukról a zarándokokat.

Esténként, a rendszeres összeülések során mindenki megoszthatta az aznapi élményeit a közösséggel, de a következő útszakasz sajátosságait is átbeszéltük. A zarándoklatvezetők ezeket az együttes találkozókat mindig egy másnapra vonatkozó, elgondolkodtató kérdéssel vagy épp instrukcióval zárták, s úgy engedtek mindenkit nyugovóra térni. A lelki és fizikai támasz mellett játékos módon hozták közelebb egymáshoz a különböző személyiségeket és igyekeztek közösséget kovácsolni a csoportból. Az egyik legérdekesebb játék, az „angyalválasztás” során a kalapba tett nevekből mindenki húzott egyet-egyet, majd a zarándoklat záró estéjéig nem felfedve magunkat, egyfajta titkos gondviselőként megismertük, segítettük a „kisorsolt” társunkat.

„170 kilométer, hét nap, hegyen-völgyön, Tihanytól a Bakonyon, Pannonhalmán és Győrön keresztül Lébényig, a Dunántúl legszebb részein különleges történelmi, kulturális és természeti környezetben hajtottuk végre az embert próbáló menetet. Az egyénekből csapat kovácsolódott, a gondolatok letisztultak, szellemileg és fizikailag is erősebbek lettünk” – mondta az utat megjárva Szarka Csaba ezredes, a zarándokcsoport rangidőse.

A legidősebb résztvevőként a 71 éves Maros Gáborné Zsuzsanna nyugállományú honvédelmi alkalmazott nem csak a sík terepen, de a magasabban fekvő területek kilátóinak csúcsán is embert próbáló módon helyt állt. „Nehéz szavakba foglalni azt a sok gondolatot, amely megfogalmazódott bennem ez alatt a különleges hét alatt. A legfontosabbnak érzem, hogy bár az utunkat mindig egyedül járjuk, soha nem voltam magam! A több generációs közösségünkben a környezetünkre való nyitottság, a tettrekészség mellett kiemelkedő volt a bajtársiasság, amelyet a több mint húsz éves honvédségi munkám során megtapasztaltam, és ez megnyugtatott a jövőt illetően” – árulta el Zsuzsanna.

Utunk Lébényben, a Szent-Jakab templomnál ért véget, ahol a bejárat fölött, a jobb oldali oszlopon egy angyal áll. A legenda szerint régen egy angyal a bal oldalon is vigyázta a templomot, a helyi lakosságot, a zarándokokat és a vendégeket. Egy alkalommal azonban elhagyta helyét, hogy egy bajba jutott bányász segítségére siessen. A segítségnyújtást óta mindig újabb és újabb segélykiáltásokat hall, ezért állandóan úton van és nem tud visszatérni az eredeti helyére.

Szerző: Mátis Péter

Fotó: a zarándokok felvételei

Galéria, Hírek

A Központi Zenekar Keszthelyen adott koncertet

Múzeumok Éjszakája 2022 - Helikon Kastélymúzeum, Keszthely

Június 25-én, szombaton Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum kertjében adott koncertet a Magyar Honvédség Központi Zenekara (MHKZ)

„A függöny felgördül” című koncert programja számos ismert és közkedvelt musical szerzeményből állt; az esti előadásra az eredeti dalok többsége nagyzenekarra lett áthangszerelve, így igazán különleges programmal találkozhattak a koncertre kilátogatók.

Az előadás zenei programját a Központi Zenekar adta elő, Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és Szabó Imre alezredes, karmester vezénylésével.

Ezen különleges koncert alkalmából Ress Hajnalka és Vastag Csaba előadóművészek csatlakoztak a zenekarhoz.

Az este programját világhírű musical szerzők olyan darabjai alkották, mint Az operaház fantomja, A nyomorultak szerzeményei, a Grease, a Mamma Mia és Hair című filmek betétdalai.

A Múzeumok Éjszakája keszthelyi rendezvényének rendkívül népszerű és élvezetes programja volt a koncert, a kastély kertjében több száz érdeklődő kísérte figyelemmel a zenekar fellépését.

Hírek

Százötven év történelme egy kiállításon

 

A Császári és Királyi Haditengerészet Dunaflottillájának S.M.S. LEITHA monitora 1872. március 25-én tartotta első próbaútját, majd október 13-án hivatalosan is szolgálatba állt. A LEITHA – ma már, mint LAJTA Monitor Múzeumhajó – a Magyar Honvédség tiszteletbeli zászlóshajója. A kiállítás az eltelt 150 évet mutatja be, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a legrégebbi úszóképes folyami hadihajó történetével. A látogatók egyebek mellett különféle hadihajó maketteket és az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó vízi harcászat eszközöket tekinthetnek meg.

Dr. Balogh Tamás, a TIT HMHE elnöke a megnyitón elmondta: a kiállításon a Lajta monitor mellett az idén szintén 150. évfordulóját ünneplő hajómatuzsálemre, a Balaton Csavargőzösre is emlékeznek.

Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka kérdésünkre válaszolva kiemelte: az alakulat mindig nagy hangsúlyt fektetett a hagyományok ápolására. „A múlt tapasztalata és a jelen képessége fog választ adni a jövő kihívásaira. A nyugállományú bajtársaink ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak. A hagyományőrzők évszázadokig visszamenőleg kutatják a hadihajózás történetét, ezzel értéket teremtve az alakulat életében. A jövő generációját a kiállításon jelenlévő, a kadét programban résztvevő fiatalok képviselik, akik tanulhatnak a múltból” – hangsúlyozta.

Hajdu Gábor nyugállományú ezredes, az MH Budapesti Nyugállományúak Klubja Hadihajós tagozatának elnöke kérdésünkre válaszolva elárulta: a hadihajózás a Duna biztosításával együtt a magyarság szerves része. „A Duna fontos ütőér Európában” – húzta alá. Hozzátette, a kiállításon bemutatott makettek pontos tervrajzok alapján készültek, befejezésük akár több száz munkaórát is igénybe vehetett.

 

Prof. Pintér Lajos, Magyarország olaszországi tiszteletbeli főkonzulja kérdésünkre válaszolva elmondta: korábban hajóorvosként megtapasztalta, hogy a hajózás során eltöltött hónapok összekovácsolják az embereket.

Az utazó kiállítás május 22-ig látható a Honvéd Kulturális Központban, az intézmény nyitva tartásával megegyezően. Ezt követően Pákozdon, Balatonakarattyán és Erdőbényén tekinthetik meg az érdeklődők. A rendezvényen közreműködött Pallos Emil színművész.

Az eseményen Vadászi Norbert ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokhelyettese, Gőcze Béla alezredes, az MH BHD Kulturális és Rekreációs Igazgatóság megbízott igazgatója, valamint Aranykovács Andrea főtanácsos, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ központvezetője is részt vett.

Szerző: Balatoni Kitti

Fotó: Kertész László

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.