Ideiglenes Kiképző Csoport
Az Ideiglenes Kiképző Csoport, vagyis az IKCS 2017 óta létezik az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandáron (MH BHD) belül. Létrehozását az alakulat alaprendeltetéséből adódó nagymennyiségű kiképzési feladata indokolta. A Dandár ugyanis nem csak a saját állománya tekintetében kell, hogy biztosítsa a rendszeres éves és egyéb kiképzési rendezvényeket, hanem minden olyan budapesti, a Honvédelmi Minisztériumhoz és az Magyar Honvédség Parancsokságához tartozó szervezeti elem esetében is, melyek önerőből nem rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal. Ezen túlmenően végzik az alapkiképzés, valamint az Önkéntes Műveleti – és Védelmi Tartalékos (ÖMT, ÖVT) rendszerhez kapcsolódó kiképzési feladatokat.
Az IKCS-t mindig egy évre alakítják meg, tagjait az MH BHD különböző szervezeti elemeinek állományából jelölik ki. Ez persze azt is jelenti, hogy a csapatnak először össze kell kovácsolódnia, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni, ugyanakkor meg van az az előnyük, hogy problémákat különböző szemszögből és különböző látásmóddal tudják vizsgálni, ami adott esetben könnyebbé teheti a munkavégzést.
Hamarosan (december 11-ével) az idei csapat vezénylése megszűnik. Ennek kapcsán beszélgettem velük a tapasztalataikról és a lassan elmúló évről. Azzal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hogy örülnek-e az egy éves megbízatás lejártának. Néhányan szívesen folytatnák tovább az IKCS keretében, mások viszont úgy gondolják az egy év éppen elég volt. Abban alapvetően mindenki egyet értett, hogy a feladatok érdekesek és izgalmasak voltak, az viszont tény, hogy igen sok távolléttel jártak. Különösen igaz ez az elmúlt időszakra, amikor hosszú évek után újra egy teljes, öthetes alapkiképzést kellett tartania az alakulatnak, ami a COVID járvány miatt szükséges izolációval párosult, tehát folyamatos távolléttel járt. A Csoport állományával azt is összeszámoltuk, hogy az elmúlt évben alighanem több időt töltöttek a püspökszilágyi kiképzőbázison, mint a Petőfi laktanyában. Munka ugyanis számtalan van. A legutóbbi alapkiképzés, valamint a korábban már említett HM és MHP szervezetek számára biztosítandó- és ÖMT-s, ÖVT-s feladatok mellett, egyes, a Honvéd Kadét programban résztvevő budapesti iskolák számára is ők tartják meg a kiképzéseket.
Az IKCS munkája tehát rendkívül sokrétű. Laikusként ugyan azt gondolhatnánk, hogy egyik kiképzés olyan, mint a másik, a valóságban ez messze nem így van. Beszélgetés közbe kiderült, hogy a munka során nem csak kiképzőnek, hanem „pszichológusnak” is kell lenni egyszerre. Különösen igaz ez a többhetes programok esetében. Ilyenkor az alapkiképzésen résztvevő állomány hosszabb időre kénytelenek kiszakadni a megszokott környezetükből, ami sokszor megterhelő lehet. Sokaknak közülük ráadásul ez az első személyes tapasztalata a honvédséggel és a katonai pályával kapcsolatban. Mindezt az idei évben tovább nehezítette a koronavírus járvány, melynek következtében az állomány hétvégére sem térhetett haza, s más nem hagyhatta el a kiképzőbázist. Az sem egyszerűsíti a helyzetet, hogy a bevonulók személyiségbeli jegyei is meglehetősen nagy szórást mutatnak. Az életkori és társadalmi spektrum nagy részét lefedik (akár egy csoporton belül is), így a kiképzők a velük való munka során igen sokféle problémával találkoznak, melyek természetesen más és más jellegű megoldást követelnek.
Mindezeken túlmenően, az IKCS keretében végzett munkát az is megnehezíti (ugyanakkor izgalmassá is teszi), hogy a kiképzők közül jó néhányan, korábban sosem vettek részt – legalábbis nem kiképzőként – ilyen jellegű feladatokban. Így aztán sokszor nekik is a szolgálatteljesítés közben kellett megoldani problémákat, melyekkel korábban nem találkoztak. Arra természetesen minden évben nagy hangsúlyt fektetnek, hogy legyenek olyanok köztük, akik már rendelkeznek megfelelő tapasztalattal ezen a téren, s van olyan is, aki gyakorlatilag állandónak számít.
Annak ellenére azonban, hogy különböző területekről érkeznek, az IKCS sem képes minden szakfeladatot önerőből megoldani. Ennek köszönhetően rendszeresen érkeznek ideiglenes kiképzők más honvédségi szervezetektől, hogy a saját szakterületük vonatkozásában átadják a szükséges szaktudást. Sőt az idei évben egy korábbi hagyomány is újjá éledt. Az október 1-vel lezárult alapkiképzésen a másodéves honvédtiszt jelöltek is részt vettek, akik raj- és szakaszparancsnoki feladatokat láttak el. Ez számukra is kiváló lehetőséget biztosított, hogy tapasztalatot szerezzenek a beosztottak vezetésében és az IKCS számára is segítség volt, hogy olyanokra támaszkodhattak, akik – részben legalábbis – már megismerkedtek a Magyar Honvédséggel.
A Dandár vezető állománya szerint 2020-ban az elmúlt évek egyik legjobb csapata állt össze. Pedig nem volt könnyű a helyzetük. Ahogyan az eddigiekből is került már, az IKCS feladatrendszere egyébként sem egyszerű, az idei évben pedig olyan körülmények párosultak mindehhez, melyek csak tovább nehezítették. Ők azonban megbirkóztak a problémákkal és kiváló színvonalon, a vezetői elvárásoknak mindenben megfelelve teljesítették a kitűzött célokat. Ezzel nem csak maguknak vívtak ki elismerést és megbecsülést, a következő évek csapatai számára is magasra tették a lécet, amihez ezúton is gratulálunk nekik.
Fotó: Gramantik Zoltán archív
Honvédelmi nap járőrbajnoksággal
A honvédelmi nevelés, a fiatalok megismertetése a honvédség szervezetével, a haza védelmének fontosságával és szerepével kiemelt figyelmet élvez a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium részéről egyaránt. Egyre több iskola építi be valamilyen formában oktatási programjába ezeket a gondolatokat és ismereteket a Katonasuli- és Honvéd Kadét programban való részvétellel. S bár ezek a képzési programok csak a középfokú intézmények számára elérhetők, szerencsére egyre több általános iskola gondolja úgy, hogy valamilyen formá-ban szeretné közelebb hozni, a gyerekek számára érthetőbbé, megfoghatóbbá tenni a honvédségi hivatást. Így van ezzel a Váchartyáni Apáczai Csere János Általános Iskola is, melynek tantestülete évek óta együttműködik az MH BHD-val, s minden évben rendeznek honvédelmi napot, ahogyan most is.
A program – a katonai „menetrendnek” megfelelően – eligazítással kezdődött, ahol a diákok megismerték a nap programját, a rájuk váró feladatokat és természetesen a szabályokat, melyeket katonai területen be kell tartaniuk. A feladatok között ugyan volt olyan is, ami a résztvevők elméleti ismereteit tette próbára, alapvetően azonban az erőnlét és az ügyesség szerepe dominált, hiszen mégiscsak egy járőrverseny zajlott, ahol a feladatoknak igazodniuk kell a valós életben várható kihívásokhoz. Ennek megfelelően az elméleti kvíz mellett a fekvőtámaszok, autógumi cipelés, sebesült szállítás és gránátdobás területén is meg kellett felelniük az öt fős csapatoknak.
A gyerekek láthatóan élvezték a szabadban töltött időt, az iskolapadban töltött napok után a diákoknak és a tanároknak is felüdülést jelentettek a szórakoztató feladatok. Ennek köszönhetően, az előző évekhez hasonlóan jó hangulatban telt a nap.
A képek a szerző felvételei
Kiképzésen a kadétok
A Honvéd Kadét Programban résztvevő Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola 9-11. évfolyamos diákjai a 2019-2020-as tanévben katonai foglalkozásokon vesznek részt. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár fontosnak tartja az ágazati honvéd-kadét szakgimnáziumi képzés támogatását, illetve a honvédelmi nevelést és a pályaorientációt.
Az első nap alaki foglalkozással indult a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái vezényletében , majd a diákok az ágazattechnika, a fegyverzettechnika és a haditechnika alapjait sajátíthatták el. Az elméleti órákat Faludi Miklós zászlós, az MH BHD kiképző altisztje, a program egyik oktatója, és Balog Ferenc hadnagy, beosztott tiszt tartotta.
A felkészítésben – melyet havonta két alkalommal, összevont órák keretében tartanak – összesen 75 fő vesz részt. A képzés során a diákok elsajátítják a speciális katonai mozgásformákat és alaki fogásokat.
Fotók: A szerző felvételei
Alaki foglalkozáson a kadétok
A Honvéd Kadét Programban résztvevő négy középiskola – a BGSzC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, a BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola, az Egressy Gábor Szakgimnázium és a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma – 9-11. évfolyamos diákjai vettek részt az április 25-i foglalkozásokon. A gyakorlati órákat Faludi Miklós főtörzsőrmester, az MH BHD kiképző altisztje, a program egyik oktatója szervezte.
A nap a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Különleges Díszelgő Csoportjának dinamikus bemutatójával kezdődött, majd az Ideiglenes Kiképző Csoport katonái révén a diákok 40 perces blokkokban sajátíthatták el az alaki fogásokat.
Balázs Tibor törzszászlós, a dandár vezénylő zászlósa köszöntőjében elmondta: „Szerencsés helyzetben vagytok, mert fiatalon bele láttok a Honvédség életébe. Látni fogjátok, hogy hogy élünk itt a dandárnál, milyen feladataink vannak. Az a célunk, hogy ha valaki kedvet kap a katonai pálya iránt, akkor tudjátok, hogy mi itt leszünk, várunk rátok.” Zárásként a vezénylő zászlós a dandár június 22-én tartandó családi és nyílt napjára invitálta a fiatalokat.
Fotó: A szerző felvételei
Honvédelmi szakmai programokon a kadétok
A Honvéd Kadét programban résztvevő tanulók az első napon sportruházatban, majd másnap egyenruhában sajátíthatták el az alaki fogásokat. A budapesti Petőfi Sándor laktanya alakuló terén tartott foglalkozások után a Püspökszilágyi Lőtér és Kiképző Bázison a 10. évfolyamos diákok egyórás, elméleti tájékozódási és terepfoglalkozáson vehettek részt, azután pedig gyakorlati oktatás következett, amely során tereptannal ismerkedtek a diákok. A menetgyakorlat során megtanulták a térkép használatát tájolóval és tájoló nélkül, a helymeghatározását, illetve a terep és a térkép összehasonlítását. A kadétok rendkívül jól érezték magukat a foglalkozásokon, különösen a terepen történő mozgások alkalmával.
Fotó: A szerző felvételei