Hírek

Újra áll a Sándor-palota díszőrsége

A Sándor-palotát 2012 óta őrzi az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) 32. Nemzeti Honvéd Díszegység kötelékébe tartozó Honvéd Palotaőrség. A díszegység emlékeztet a 32-es bakák hírnevére és a díszelgés hagyományára. A Köztársasági Elnöki Hivatal védelme mellett, hivatottak a Szent Korona őrzésére, valamint az állami és a fővárosi protokolláris feladatok ellátására.

Farkas Gábor András százados, a Honvéd Palotaőrség parancsnokhelyettese érdeklődésünkre elárulta: március 17-én kapták az elöljárói parancsot, miszerint a palotaőrséget, a koronavírus helyzetre való tekintettel határozatlan ideig szüneteltetni kell. „A Sándor-palota díszőrségét július 1-jén, szerdán állítottuk fel újra, változatlanul tizenöt fővel” – mondta a százados.

A katonás rendben felsorakozó palotaőrök délben látványos fegyveres alaki bemutatót tartottak, amellyel lenyűgözték mind a hazai, mind a külföldi vendégeket. Az őrségváltásra turisták tucatjai voltak kíváncsiak: a dobpergés már tizenkét óra előtt a térre csalogatta az érdeklődőket.

„Mi vagyunk a Magyar Honvédség első számú megjelenítői a hazánkba érkező turisták szemében: amikor egy szervezett idegenvezetés keretében meglátogatják a főváros látványosságait, akkor a budai várban, a Sándor-palota előtt találkozhatnak először a Magyar Honvédséggel, a díszőrök képviseletében” – hangsúlyozta a Honvéd Palotaőrség parancsnokhelyettese. Farkas Gábor András százados hozzátette: a gyerekek mindig csodálkozó szemekkel figyelik a díszőröket, fegyelmezett, szinte mozdulatlan kiállásuk miatt azt hiszik, hogy bábuk és meglepődnek, amikor megmozdulnak.

A Köztársasági Elnöki Hivatal protokolláris őrzését ellátó palotaőrség július 1-től újra óránként tart őrségváltást, délben pedig, látványos fegyveres alaki bemutatót a budai várnegyedbe látogatók számára.

 

Fotó: A szerző felvételei

Hírek

Nyolc éves a Honvéd Palotaőrség

Minden év január elején emlékeznek meg évfordulójukról a palotaőrök, akik Magyarország köztársasági elnökének állami és protokolláris feladataival kapcsolatos katonai díszelgési feladatokat, díszőrszolgálatot látnak el a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palotában és közreműködnek nemzeti- és állami ünnepeken, diplomáciai eseményeken.

Az állománygyűlésen elsőként Kiss Ferenc ezredes, az MH BHD törzsfőnöke köszöntötte a megjelent állományt, aki hosszú éveken át szolgált a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) kötelékében és jó szívvel emlékszik vissza azokra az időkre. Köszöntőjében kihangsúlyozta a folyamatos önképzés és tanulás kiemelkedő fontosságát: „Képezni magunkat az egyik legfontosabb feladatunk az életben, hiszen a tudás olyan hatalom, ami a lehetőségek kapuját nyithatja meg.„

Az elmúlt év feladatait és az előttük álló kihívásokat Szarka József őrnagy, a Palotaőrség parancsnoka összegezte. Megköszönte katonái lelkiismeretesen végzett munkáját, majd kiemelte, büszke arra, hogy olyan emberekkel dolgozhat együtt, akiknek felkészültsége, szakmaisága és hivatástudata kiemelkedő és méltó az alegységhez.   

Az elismerések átadása előtt Zsolnai Tamás alezredes, a 32. NHD parancsnok-helyettese is köszönetét fejezte ki a résztvevőknek: „Tapasztalatból is tudom, milyen komoly fizikai kihívást jelent a szolgálatuk ellátása, de úgy gondolom, kiválóan helytállnak, és ezt köszönöm!” – mondta az alezredes. A díszelgő feladatok megnövekedett száma miatt jelentős az állomány leterheltsége, ugyanakkor ez munkavégzésük színvonalán nem látszik meg.

Az állománygyűlés zárásaként Zsolnai alezredes és Szarka őrnagy számos elismerést adott át a katonáknak.  A 2019-es év palotaőrének Pusztai Róbert szakaszvezetőt választották meg, Jádi Balázs századost pedig, aki az alegységtől 8 év után vezényléssel új beosztásba kerül – a 32. NHD kötelékén belül –, 1895M puskaszurony emléktárggyal búcsúztatták.

Az elöljárók bíznak abban, hogy egyre több fiatal számára válik vonzóvá ez a hivatás és büszkén ölti magára a palackzöld állományjelzőt.

 

Fotó: A szerző felvételei

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.