parancsnok

Pristyák János ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont (MH HIRFK) parancsnoka június végén, a Dandár megalakulásának évfordulóján vehette át az alakulat által alapított, 2016 óta hagyománynak számító elismerést, a Szurmay gyűrű arany változatát, valamint 40 év szolgálati viszonya után, augusztus 20-a alkalmából a Tiszti Szolgálati Jel babérkoszorúval ékesített fokozatát. Szakmai pályájáról, szakterületének kihívásairól és a hétköznapok motivációjáról beszélgettünk.

Mikor döntött úgy, hogy a katonai pályát választja?
Érettségi előtt, 18 évesen. Kalandos történetként indult a pályaválasztásom. Nyíregyházán mezőgazdasági szakközépiskolában gépszerelést tanultam. A Honvédség meghirdette tavasszal a főiskolai felvételit. Megmondom őszintén, buliból jelentkeztünk az osztálytársaimmal, hogy néhány napot a fővárosban tölthessünk, ugyanis három napos volt a felvételi sorozat Budapesten. Fizikai állapotfelmérés, valamint matematika és fizika képezte a felvételit. Megcsináltuk, és mellette jól szórakoztunk, kirándultunk a fővárosban. Aztán hazamentünk és éltük tovább az életünket. Nekem eredetileg más terveim voltak, a gödöllői Agrártudományi Egyetemre vagy a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolára szerettem volna jelentkezni. Épp a sóstói strandon tanultam az érettségire, amikor a hangosbemondón szólítottak. Egy katona keresett a bejáratnál, és azt mondta, hogy a jó felvételim eredményeként a Honvédelmi Minisztériumban egy beszélgetésre várnak. Az osztályunkból ketten kaptunk ilyen ajánlatot.

Milyen továbbtanulási lehetőséget kapott?
Külföldi tanulmányi lehetőséget ajánlottak fel. Lehetett választani, hogy a Szovjetunióba megyek, vagy informatika szakra Varsóba, Lengyelországba. Az orosz nyelv nem érdekelt, lengyelül nem beszéltem, viszont érdekelt az informatika, úgy éreztem, hogy ebben van jövő, így némi gondolkodási idő után végül Varsó mellett döntöttem. Hat évet írtam alá, amit édesanyám egyedül nevelve is támogatott. Erről az időszakról azonban azt is el kell mondani, hogy Lengyelországban szükségállapot és jegyrendszer volt, üres üzletekkel, vagyis nem voltak ideálisak a feltételek. Hazajönni évente 2 alkalommal lehetett. Nem volt egyszerű a kapcsolattartás a családdal sem. Még nem voltak mobiltelefonok, csak érmés köztelefonok, és levelezés, ennek megfelelően egy levélváltás több hetet jelentett. Konkrétan 1982-1988 időszakban, vagyis 6 évig tanultam a Jaroslaw Dabrowski Katonai Műszaki Akadémia, Kibernetikai Kar, Informatikai Rendszerek szakán, ahol okleveles kibernetikus mérnökként egyetemi végzettséget szereztem.

Hogyan alakult szakmai karriere az elmúlt negyven évben?
A karrieremet a pályaválasztásomtól számítom, ugyanis akkori döntésem határozta meg az elmúlt negyven évemet. 1986-tól vagyok hivatásos katona, két évig még zászlósként tanultam, majd első tiszti beosztásom és szolgálati helyem Székesfehérvárra vitt, az 5. Alba Regia Önálló Rendészeti és Kommendáns ezredhez, ahol programozó tiszt, majd rendszerszervező tisztként szolgáltam, sőt 1993-ban a 43. Nagysándor József Híradó Ezred programozó alosztály tervező főtisztjeként tevékenykedtem, amikor Budapestre a Honvéd Vezérkarhoz (HVK) hívtak. A HVK-nál különböző beosztásokban szolgáltam 2005-ig, amikor a csoportos létszámcsökkentés miatt alezredesként új beosztást kellett keresnem. Ekkor vállaltam el az MH Híradó Parancsnokság, Informatikai Főközpont parancsnoki beosztását. 2007-ben pedig a soron következő átszervezés eredményeként az MH Támogató Dandár megalakulásakor az MH HIRFK parancsnoka lettem, és ezredessé léptem elő.

Mi volt szakmai pályafutásának legemlékezetesebb pillanata?
Legemlékezetesebb pillanatként a 2008. május 13-án, a Honvédelmi Minisztérium (HM) I. objektumában történt főnyomó csővezeték törését emelem ki. A földszint alatti helyiségek víz alá kerültek. Ez azért ennyire maradandó emlék, mert a vízbetörés következtében az objektum híradó és informatikai rendszerei leálltak, a híradó és informatikai szolgáltatások megszűntek. Képzelheti, hogy ez mit jelentett… Egy hét alatt a szakállomány és a szerződött partnerek áldozatos munkája eredményeként az alapszolgáltatások ismét lehetővé tették a HM működését.

Továbbképzései közül melyik volt a legérdekesebb?
A legérdekesebb továbbképzésem a híradó és informatikai haladó szaktanfolyam volt a Tengerészgyalogságnál, az USA-ban (Virginia, Quantico). Ugyanis ebben az időszakban csatlakoztunk a NATO-hoz, 1999. március 12-én. Ez azért érdekes, mert amint a csatlakozás megtörtént, az oktatást megszakították, bejelentették, hogy Magyarország NATO tag, ehhez gratuláltak, majd felállva megtapsoltak minket, magyarokat. Ezt követően a tanfolyam hátralévő időszakában minden oktatáson részt vehettünk, azokon is, amiken ezt megelőzően nem.

Idén Ön kapta meg a Szurmay gyűrűt. Milyen érzés erre gondolni?
Nagy megtiszteltetés. Nagyon jó érzés, főleg azért, mert a Szurmay gyűrű adományozására a dandár személyi állományának bizonyos tagjai tesznek javaslatot, és szavazzák meg, tehát ez a bajtársaim általi megbecsülés jele. Velük látom el a szolgálatot nap, mint nap azért, hogy a Dandár a vele szemben támasztott követelményeknek maximálisan megfeleljen. Figyelembe véve, hogy negyven éve vagyok katona, és tervezetten 2023-tól már nem az MH BHD állományában szolgálok, még inkább megtiszteltetésként fogadtam a Szurmay gyűrűt.

Az elmúlt évtizedekből melyik elismerésére a legbüszkébb?
Pályafutásom során számtalan elismerésben részesültem. Nagyon nehéz csak egyet kiemelni közülük, minden elismerésnek örül a katona. Számomra legkedvesebbek a névre szóló fa pajzsok. Ezek közül is legbüszkébb arra a fapajzsra vagyok, amit 2009-ben a HVK főnökétől a Felsőfokú vezetői (Vezérkari) tanfolyam elvégzéséért kaptam.

Mik azok a tulajdonságai, kompetenciái, amiknek a szakmai sikereit köszönheti?
Először is tisztázni kell, hogy mit tekintünk szakmai sikernek. Úgy gondolom, hogy még a szűkös lehetőségek közepette is – ami lehet humán, technikai, vagy pénzügyi korlát – sikeresek vagyunk, mert a kreativitásunknak, szakmai tapasztalatunknak köszönhetően megoldjuk a feladatokat, működtetjük a rendszereinket. Véleményem szerint a kitartás, a hűség, a ragaszkodás, sok esetben a makacsság és a csökönyösség az, ami a sikerhez vezet. Ennek megfelelően természetesen visszakapom negatív jelzőként is, hogy túl katonásan, szögletesen gondolkodom még a magánéletemben is, de ez természetes, hiszen életem nagy részét ebben a közegben éltem le.

Mennyire meghatározó a támogató családi háttér abban, hogy egy vezető sikeresen küzdje le a szakma kihívásait?
Véleményem szerint ehhez rendkívül nagy támogatás szükséges a család részéről, ami számukra sok kötöttséggel és lemondással jár. Beosztásomból fakadóan látom, hogy mennyi párkapcsolat vagy házasság bomlik fel az évek alatt. A tönkrement kapcsolatok egy része mindenképpen a katonai élettel függ össze. Én ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, nálam nem okozott problémát, de ehhez azt is tudni kell, hogy a nejemet már úgy ismertem meg, hogy mindketten tisztában voltunk a hivatásomból fakadó kötöttségekkel, és korlátokkal.

Mivel tudja motiválni magát, hogy nap, mint nap maximálisan helytálljon a beosztásában?
Számomra természetes, hogy az előttem álló feladatokat a lehető legjobb tudásom szerint végezzem, ugyanis az én korosztályom még így szocializálódott. Nem tartom célravezetőnek a halogatást, amit elhatározok, azt a lehető legpontosabban és leggyorsabban szeretem végrehajtani. A felesleges időhúzást nem szeretem, valamit vagy teljes odaadással csinálok, vagy bele se kezdek. Nem mindenki szereti ezt a stílust. A motiváltsághoz elég annyit mondanom, hogy az évfolyamtársaim közül tíz éve már csak én vagyok aktív katona, szerintem ez mindent elárul!

Ettől függetlenül, mi az a tényező, ami miatt egy fiatalnak a katonai életpálya modellt ajánlaná a civil szféra helyett?
Jelenleg azoknak ajánlanám a katonai életpályát, akik egyrészt szeretnek szervezett körülmények között tevékenykedni, illetve akik a szakmai érdeklődésük mellet a katonai kihívásokra is kíváncsiak. Egyszerűen fogalmazva, akik szeretik az egyenruhát, a fegyvereket, a nemzetközi környezetet. Szintén motiváló lehet a szervezethez való kötődés és elköteleződés, hiszen az egyenruhások családjához való tartozás egy olyan lehetőség, ami stabilitást, egyfajta szociális hálót biztosít a fiataloknak. A Honvédség fegyelemre tanít, nevel, ami jól kamatoztatható a civil életben is. A haderőfejlesztés révén a leglátványosabb a haditechnikai eszközök megjelenése, de egyre inkább érezhető a katonák egyéni felszerelésének modernizálása, nem utolsósorban pedig a laktanyák felújításával az elhelyezési feltételek javulása is.

Ennyi év távlatában jó döntésnek érzi, hogy belépett a Magyar Honvédség kötelékébe?
Én továbbra is fenntartom, hogy negyven évvel ezelőtt jó döntést hoztam. Amit akkor elhatároztam, azt meg is valósítottam. Nem változtattam szakmát, nem hagytam el a pályát, hűséges típus vagyok. A Honvédségnek köszönhetően számtalan helyre eljutottam, képezhettem magam, én szeretem azt, amit csinálok. Elégedett vagyok az életemmel.

A nyugdíj előtti rendelkezési állományig vagy a nyugdíjba vonulásáig milyen célkitűzései vannak még a szakmában?
A célokat egyelőre vagy az elöljáró vagy az élet produkálja. A közeljövő legnagyobb kihívása, hogy az MH HIRFK úgy kerüljön a székesfehérvári 43-as állományába, hogy az általunk biztosított központi szolgáltatásoknál a szervezeti változás ne okozzon minőségi romlást, és ne veszítsünk bajtársakat, kollégákat. Személyemre vonatkoztatva pedig ez azt jelenti, hogy kereken harminc év elteltével ismét a 43-as állományába kerülök. Ezt a helyzetet is fel kell dolgozni.

Ezek után hogyan tovább?
Végzem a feladatomat tisztességesen, pozitív hozzáállással, ahogy eddig. Szeretnék még aktívan, minőségi életet élni a családommal. Hódolni a hobbijaimnak, a teljesítmény túrázásnak és a természetfotózásnak. Terveim vannak a jövőt illetően, meglátjuk, hogy alakul!

Szerző: Kresz Fruzsina Fotó: Tischler Zoltán, Bankó József