Hírek

Partnerség labdarúgó kupa

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) csapata a csoport mérkőzéseken az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság csapatát 6:0-ra, míg az MH ARB „Pusztavacs” csapatát 9:1-re múlta felül.

Az elődöntőben – magabiztos játékkal – a HM Currus Zrt csapatát 3:0-ás eredménnyel sikerült kétvállra fektetni.

A döntőben az addig szintén veretlen MH ARB csapata következett. Együttesünk Koczák Attila szabadrúgását a kapuba sarkaló Szabó Zsolt góljával megszerezte a vezetést, de a kiválóan, és agresszíven játszó hazai csapat megbosszulta a kihagyott dandáros helyzeteket, s egy védelmi megingást kihasználva egyenlített a mérkőzés vége előtt 2 perccel.Következtek a büntetők: A hétméterseket Koczák Attila zászlós és Dimkó Rchárd honvédelmi alkalmazott magabiztosan értékesítette, míg a kapuban – a tornán végig parádésan védő – Balázsi Péter százados a helyén volt, így 3:2-vel az MH BHD csapata vitte el a kupát.

A torna gólkirályi címét – 10 találattal – Dimkó Richárd érdemelte ki.

Köszönjük a meghívást az MH ARB parancsnokának, Dolányi Sándor ezredes úrnak, valamint a torna kiváló szervezését parancsnok-helyettesének Márki Miklós alezredes úrnak.

Szerző: Buwy

Fotó: Bokodi Eszter

 

Hírek

Minden út egy lépéssel kezdődik

Az augusztus 8-án kezdetét vevő úton a Szent Jakab Baráti Kör Egyesület zarándoklatvezetői segítették a zarándokokat, akikkel együtt gyalogolt a program megálmodója, Szabadosné Kovács Lilla főtanácsos is. A kiindulópontra a felsővezetői szinttől a beosztotti állomány tagjain át hivatásos, szerződéses, nyugállományú katonák és honvédelmi alkalmazottak is utaztak az ország különböző tájairól.

A zarándoklat előestéjén, az összeismerkedés után mindenki megkapta az „útlevelét” Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ Gyermektáborban, majd szó esett a résztvevőkre váró lelki, szellemi és fizikai terhekből adódó nehézségekről, s azok leküzdéséről. A szervezők a későbbiekben is folyamatosan biztosították támogatásukról a zarándokokat.

Esténként, a rendszeres összeülések során mindenki megoszthatta az aznapi élményeit a közösséggel, de a következő útszakasz sajátosságait is átbeszéltük. A zarándoklatvezetők ezeket az együttes találkozókat mindig egy másnapra vonatkozó, elgondolkodtató kérdéssel vagy épp instrukcióval zárták, s úgy engedtek mindenkit nyugovóra térni. A lelki és fizikai támasz mellett játékos módon hozták közelebb egymáshoz a különböző személyiségeket és igyekeztek közösséget kovácsolni a csoportból. Az egyik legérdekesebb játék, az „angyalválasztás” során a kalapba tett nevekből mindenki húzott egyet-egyet, majd a zarándoklat záró estéjéig nem felfedve magunkat, egyfajta titkos gondviselőként megismertük, segítettük a „kisorsolt” társunkat.

„170 kilométer, hét nap, hegyen-völgyön, Tihanytól a Bakonyon, Pannonhalmán és Győrön keresztül Lébényig, a Dunántúl legszebb részein különleges történelmi, kulturális és természeti környezetben hajtottuk végre az embert próbáló menetet. Az egyénekből csapat kovácsolódott, a gondolatok letisztultak, szellemileg és fizikailag is erősebbek lettünk” – mondta az utat megjárva Szarka Csaba ezredes, a zarándokcsoport rangidőse.

A legidősebb résztvevőként a 71 éves Maros Gáborné Zsuzsanna nyugállományú honvédelmi alkalmazott nem csak a sík terepen, de a magasabban fekvő területek kilátóinak csúcsán is embert próbáló módon helyt állt. „Nehéz szavakba foglalni azt a sok gondolatot, amely megfogalmazódott bennem ez alatt a különleges hét alatt. A legfontosabbnak érzem, hogy bár az utunkat mindig egyedül járjuk, soha nem voltam magam! A több generációs közösségünkben a környezetünkre való nyitottság, a tettrekészség mellett kiemelkedő volt a bajtársiasság, amelyet a több mint húsz éves honvédségi munkám során megtapasztaltam, és ez megnyugtatott a jövőt illetően” – árulta el Zsuzsanna.

Utunk Lébényben, a Szent-Jakab templomnál ért véget, ahol a bejárat fölött, a jobb oldali oszlopon egy angyal áll. A legenda szerint régen egy angyal a bal oldalon is vigyázta a templomot, a helyi lakosságot, a zarándokokat és a vendégeket. Egy alkalommal azonban elhagyta helyét, hogy egy bajba jutott bányász segítségére siessen. A segítségnyújtást óta mindig újabb és újabb segélykiáltásokat hall, ezért állandóan úton van és nem tud visszatérni az eredeti helyére.

Szerző: Mátis Péter

Fotó: a zarándokok felvételei

Galéria, Hírek, Videó

Sokszínű BHD

A sokszínű BHD elnevezésű videósorozat az alakulatunknál szolgálatot teljesítő katonákról és honvédelmi alkalmazottakról szól, akik a meglévő feladataik mellett különböző tevékenységükkel színesítik és gyarapítják a dandár hírnevét, valamint ösztönzően hatnak másokra is.

Az első részben megismerkedhetünk Seres Flórián főhadnaggyal, aki egy fiatal sportág sikeres sportolója.

A sportág neve: Target Sprint

___________________
Szerkesztette/videó: Pete Balázs

Hírek

Katonazene a Kecskemét csapatának mérkőzése előtt

Nagy nap volt a július 30-ai szombat Kecskemét számára, hiszen hét év után újra az NB I-ben játszhatott focimeccset a város labdarúgócsapata. És nagy nap volt ez Kollár Ernő zászlósnak is, hiszen – mint a csapat lelkes szurkolója – ötvenedik születésnapja alkalmából ő végezhette el a kezdőrúgást a Vasas SC elleni meccsen.

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2022/08/kecskemet1-720x480.jpg

Kollár Ernő zászlós, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársa a napokban töltötte be ötvenedik születésnapját. Egyik legjobb barátja a jeles alkalomból nem mindennapi ajándékkal lepte meg a köztudottan nagy Kecskeméti TE-szurkoló zászlóst. Ez pedig nem más volt, mint a kezdőrúgás lehetősége a hét év után az élvonalba visszajutó csapat első hazai meccsén, melyet a Vasas SC ellen játszottak a Széktói Stadionban, közel kétezer néző előtt.

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2022/08/kecskemet2-720x480.jpg

Kollár Ernő zászlós „precíz, lendületes és közvetlen személyiség, aki munkaidőn túl sem sajnálja az időt arra, hogy újabb emberekkel szerettesse meg a katonai pályát” – írtuk róla korábban ebben a cikkünkben. Munkájával Gáldonyi Sándor őrnagy, a Bács-Kiskun megyei Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője is elégedett, és mindent megtett, hogy az ünnepet még emlékezetesebbé és személyesebbé tegye a zászlós számára – és egyúttal az iroda egyik legfontosabb feladatához, a honvédség és a társadalom közötti kapcsolatok erősítéséhez is hozzájáruljanak.

Gáldonyi őrnagy ötlete megvalósult. A kezdő sípszót megelőzően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, Budapesti Helyőrség Zenekara adott koncertet: a Europe együttes slágerét, a „The Final Countdown”-t követően a Himnuszt játszották el. Majd a születésnapos katona egyenruhában indította útjára a labdát, és ajándékba még egy mezt is kapott. A meccs végül döntetlennel zárult, és miután a hazai csapat emberhátrányban küzdve harcolta ki az egy pontot, Kollár Ernő zászlós is elégedetten éltethette kedvenc csapatát…

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/katonas-kezdorugas.html

Galéria, Hírek

Kerékpár- és kenutábor

Hatodik alkalommal az MH BHD és az MH EK közös szervezésében indult útjára a hagyományos kenus nyaralás. Július elején a Felső-Tisza és a Túr kedvelt partjai között lapátolhattak a résztvevők.

A Vidám Delfin kemping és személyzete régi ismerősként köszöntötte a csapatot, amelynek tagjai között sok újonc is volt. Már a megérkezés napjának délutánja is tartogatott egy aktív programot a táborozók részére: a kora esti órákig elnyúló kerékpártúrán vehettek részt.

Mindenki jól érezte magát, de a hétköznapok szomorú realitásától itt sem lehetett maradéktalanul elmenekülni: a régóta tartó aszályos időszak következtében a Túr kerékpárral felkeresett bukógátja alatt jár a folyó vízszintje, egyik éjszaka pedig a Tisza ukrán partja felől felbúgó légoltalmi szirénák hangja emlékeztetett a szomszéd országban zajló háborúra.

Kedden a Túr Sonkád és Kölcse, szerdán a Nagyhódos-Sonkád, csütörtökön a Kölcse-Túristvándi közötti szakaszán evezett a csapat, péntekre pedig még jutott idő egy délelőtti rövidebb kenuzásra az ugyancsak szokatlanul alacsony vízállású Tiszán is Tiszacsécséig.

Az idő szerdán beborult, a kenuzókat egy zápor is elkapta, a levegő lehűlt, de a folyó vize langyos maradt, többen is megmártóztak a menet végén, a hajók lemosása után. Az alacsony vízállás miatt egyes szakaszokon meggyűlt a bajuk a víz alatt keresztben álló bedőlt fákkal, melyeken több kenu fennakadt, de az összehangolt csapatmunka segített az akadályok leküzdésében.

A kenuzáson és más sportolási, illetve kikapcsolódási lehetőségeken kívül is akadt még további közös szórakozás: késő estig elhúzódtak a tavalyról már ismerős “Alszik a város” nyomozós társasjáték nagy nevetések kísérte menetei. Aki pedig ezek után képes volt korán kelni – ebben egyébként a szomszéd baromfiudvar főnöke, egy kendermagos kakas is segített korai kukorékolásával – csatlakozhatott a reggeli jógázáshoz, hogy napüdvözletekkel és más pózokkal leheljen életerőt tagjaiba az aznapi lapátoláshoz.

Hírek, Videó

MURPH Challenge

A challenge Michael P. Murphy századosnak állít emléket, aki bevetés közben vesztette életét. A kihívásban résztvevő katonák 1,6 km futás után 100 db húzódzkodást, 200 db fekvőtámaszt
és 300 db guggolást végeztek el, majd újabb 1,6 km futással teljesítették a próbatételt.

_____________

Készítette: Pete Balázs

Galéria, Hírek

Lőbajnokság Izbégen

https://bhd.honvedseg.hu/wp-content/uploads/2022/06/62b0a2ed4f882797945109-720x480.jpg

Az MH BHD katonái kitűnő teljesítménnyel a 2. helyezést érték el a versenyen.

Az összesített pontverseny eredményei:

1. helyezett: MH Altiszti Akadémia, egyben helyezésükkel elnyerték a Magyar Honvédség parancsnokának vándorserlegét,
2. helyezett: MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár,
3. helyezett: MH 25. Klapka György Lövészdandár,
4. helyezett: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred,
5. helyezett: MH 86. Szolnok Helikopterbázis,
6. helyezett: MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis.

Gratulálunk mindenkinek! 👏🎉

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/lobajnoksag-izbegen.html

 

Szöveg: MH Altiszti Akadémia

Fotók: az MH Altiszti Akadémia Facebook-oldala

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.