19 fő tett ünnepélyes katonai esküt az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hathetes alapfelkészítése után március 18-án, Püspökszilágyon.
Mudra József ezredes, az MH BHD dandárparancsnoka köszöntötte az állományt és gratulált: „Gratulálok Önöknek, és ezúton szeretném kifejezni őszinte elismerésemet, hiszen most már egy csapat vagyunk! A Magyar Honvédség nagy családjában együtt harcolunk, vállvetve támogatjuk egymást a nehéz időkben.” Beszédében hangsúlyozta továbbá: „Elköteleződni a haza iránt olyan magasztos érzés, melyet csak azok érezhetnek, akik esküt tettek.”
Ezt követően az ünnepélyes fogadalmat Major Márton közkatona mondta elő. Az ünnepségen Mudra ezredes úr elismerést adott át az alapkiképzés során nyújtott kimagasló teljesítményéért Kukucska Attila Tamás közkatonának, Balázs Ákos közkatonának és Károlyi Béla közkatonának, valamint az alapkiképzés során nyújtott kiemelkedő kiképzői munkájáért Réti Gergely zászlósnak és Hajós Gergő törzsőrmesternek.
A rendezvény zárásaként Balázs Tibor főtörzszászlós, az alakulat vezénylő zászlósa is köszöntötte az új honvédeket és kiemelte: „Bár nehéz és lemondásokkal teli időszaknak néznek elébe, de semmi sem fogható ahhoz a büszkeséghez, amit az egyenruha viselése okoz. Szívvel, lélekkel élünk a hivatásunknak.”
Szerző: Kresz Fruzsina
Fotó: Bankó József