Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének hatvanhetedik évfordulóján is kegyelettel emlékeztek meg azokról a katonákról és felkelőkről, akik a soroksári Juta-dombnál bátor helytállással vették fel a harcot a szovjet megszállókkal szemben. A november 4-én rendezett katonai tiszteletadáson Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztályának vezetője méltatta a hősök emlékét.
A megemlékezésen, amelyen mások mellett jelen volt Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka, Bese Ferenc, Soroksár polgármestere és a kerület alpolgármestere, Fuchs Gyula is, felidézték a Helsinki út mentén található Juta-domb történetét. Mint elhangzott, a Magyar Néphadsereg erői egyedül itt álltak ellen szervezett formában a szovjeteknek. A Budapestet délről védő, Juta-dombon állomásozó kiskunmajsai és esztergomi katonák a szovjetek és az ÁVO ellen fél óra alatt győzelmet értek el 1956. november 4-én. Ezzel a Juta-domb Magyarország legújabb kori katonai győzelmi helyszínévé vált. Olyannyira, hogy az 1956 utáni politikai vezetés az egykor itt fellelhető dombokat végleg megsemmisítette, elhordta, hogy még csak nyoma se maradhasson a magyar hősök győzelmének. A dicsőséges katonatett helyszínén ma emlékmű és egy 1939M légvédelmi ágyú áll mementóként, arra emlékeztetve, hogy a legelkeseredettebb időkben is voltak hőseink.
A megemlékezés során koszorúk és az emlékezés virágainak elhelyezésével tisztelegtek az itt harcolt hős katonák előtt.
Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei