Szerző: Matolcsi Zita ÖMT hadnagy
Szeptember első hétvégéjén tizedik alkalommal rendezték meg a Kőbányai Rendvédelmi Napok elnevezésű programsorozat. A rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy a kerületben élők közelebbről is megismerhessék a rendvédelmi szervek feladatait. Az esemény fővédnöke Kőbánya polgármestere, Kovács Róbert volt.
A lakosok találkozhattak katonákkal, rendőrökkel, tűzoltókkal, a mentőszolgálat, az adó és vámhivatal munkatársaival, valamit az önkormányzat dolgozóival is.
A rendezvényen különböző alakulatok bemutatói színesítették a programot, így – a borús őszi idő ellenére is – a kilátogatók közelebbről is megismerhették a katonák tevékenységét, megtekinthettek technikai eszközöket.
A MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is bemutatkozott az eseményen, a közönség testközelből is megtekintette a BTR-80 és BTR-80A harcjárművet és a D-20-as ágyútarackot, melyek kezelőszemélyzete szívélyesen válaszolgatott az érdeklődők kérdéseire.
A megnyitó ünnepségen az MH BHD Központi Zenekara játszotta Magyarország Himnuszát, majd az általuk adott koncerten katonai indulók csendültek fel.