Galéria, Hírek

Háromtusa bajnokság Püspökszilágyon

 

Nagy küzdelem a háromtusa-bajnokságon

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár püspökszilágyi lőtere adott otthont a Magyar Honvédség Katonai Háromtusa Bajnokságának és a verseny eredményhirdetésének szeptember 8-án, csütörtökön.

A honvédség 11 alakulatától 84 katona mérte össze tudását, lövészet, kézigránát dobás és futás versenyszámokban.

Fotó: Szováthy Kinga

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/nagy-kuzdelem-a-haromtusa-bajnoksagon.html

Galéria, Hírek

Őrségváltás és huszártánc a Sándor-palota előtt

„Ma is szükség van fiatalokra!” - Hagyományőrző táncelőadás a Várban

A Magyar Honvédség szervezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével rendezték meg – a déli harangszó, valamint a Honvéd Palotaőrség zenés őrségváltása kíséretében – a Táncra, Magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkciót szeptember 10-én, szombaton a budai várban. Az előadás a katonai toborzás évszázadokra visszanyúló szokásait eleveníti meg, melyről sajtótájékoztató keretében beszélt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője.

Az előadás iránti nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre országjárást terveznek a szervezők. Az előadást 2023-ban a tervek szerint hét alkalommal láthatja majd a közönség. Ezek közül az elsőt és az utolsót – az idei évhez hasonlóan – a Sándor-palota előtti Szent György téren tartják, míg a többi öt előadást más magyarországi városokban lehet majd megtekinteni.

A produkciót 2022-ben már hatszor élvezhette a közönség a budai várban. S aki az élő Facebook-közvetítést és a képeket látva kedvet kapott, az idén utoljára, szeptember 17-én, szombaton megnézheti az előadást a Sándor-palota előtti Szent György téren.

Az előadást követő sajtótájékoztatón Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy kiemelte: “tőlünk délre a NATO legnagyobb szárazföldi misszióját egy magyar tábornok vezeti. Büszkén adunk hírt arról, hogy folyamatosan, új eszközökkel bővül a Magyar Honvédség repertoárja. Számos katonai konvojjal lehet találkozni a közutakon, hiszen katonáink egyre több időt töltenek a gyakorlótéren, mindeközben a déli határ mellett segítjük rendőr kollégáinkat. A Magyar Honvédség jelenléte folyamatos a keleti határon, mindeközben honvédeink béketámogató missziókban is részt vesznek. A legfontosabb feladatunk továbbra is az, hogy békét és biztonságot teremtsünk az országnak és ha kell, a magyar katona akár életét is áldozza érte.”

„A Magyar Honvédségben szinte minden szakma megtalálható. Meggyőződésem, hogy a magyar emberek nemcsak a végrehajtott feladatok mentén, hanem a kultúra nyomán talán még könnyebben elfogadják, és megismerik, megszeretik a magyar katonákat. Ezért jött létre a 'Táncra, magyar!' című, a Magyar Honvédség és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója. Az előadás révén mutatjuk meg, hogy katonáink nemcsak harcolni, gyakorolni tudnak, hanem magukban hordozzák a több mint ezeréves magyar kultúra minden gyöngyszemét” - mondta a parancsnok.

Hangsúlyozta: ahogy régen, ma is szükség van katonákra, szükség van a fiatalokra. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciójával kicsit visszautazunk az időben a toborzás hagyományaira, betekintést nyerünk, hogy hogyan is zajlott ez az 1800-as években – tette hozzá Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a táncegyüttes és a Magyar Honvédség évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolnak. A Táncra, magyar - Huszártánc a Sándor-palota előtt című produkcióban verbunkos hagyományainkból láthatnak ízelítőt a látogatók.

Fotó: Horváth Sztaniszláv

Szöveg: Magyar Honvédség Parancsnoksága

forrás: https://honvedelem.hu/hirek/ma-is-szukseg-van-fiatalokra.html

Galéria

Alapkiképzés az MH BHD Kiképző Bázis és Lőtéren

Szerződéses legénységi és katonai végzettséggel nem rendelkező tiszti- és altiszti állomány alapkiképzése kezdődött el az MH BHD Kiképző Bázis és Lőtéren, Püspökszilágyon.


Az alapkiképzésen részt vevő állományt Mudra József ezredes, dandárparancsnok, Kiss Ferenc ezredes, törzsfőnök és Balázs Tibor főtörzszászlós, vezénylő zászlós látogatta meg.

A dandárparancsnok köszöntő beszédét elismerések átadása követte.

Galéria, Hírek, Videó

Sokszínű BHD

A sokszínű BHD elnevezésű videósorozat az alakulatunknál szolgálatot teljesítő katonákról és honvédelmi alkalmazottakról szól, akik a meglévő feladataik mellett különböző tevékenységükkel színesítik és gyarapítják a dandár hírnevét, valamint ösztönzően hatnak másokra is.

Az első részben megismerkedhetünk Seres Flórián főhadnaggyal, aki egy fiatal sportág sikeres sportolója.

A sportág neve: Target Sprint

___________________
Szerkesztette/videó: Pete Balázs

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.