A több mint negyven résztvevő többsége a Dunakiliti közelében, az itt számtalan apró folyócskára szakadó Duna egyik mellékága partján fekvő kempingben kapott szállást, páran sátorban, a többség faházban igyekezett kipihenni a napi élményeket, melyeket a folyó vadregényes vízivilága nyújtott.
A csapat az első napon belépést nyerhetett a Dunakiliti duzzasztóműbe, illetve rövid sétaút után megtekintette az Öreg-Duna medrében kialakított fenékküszöböt, amely biztosítja, hogy a Szigetköz folyóágaiba jusson elegendő víz.
A labirintusszerűen kanyargó, apró folyóágakon már önmagában is izgalmas dolog az evezés, amit a tábor ideje alatt a viszonylag magas vízállás és erősebb sodrás tett még feledhetetlenebbé.
A csapat azonban megküzdött az árral, a jutalom pedig nem maradt el: fürdőzhettek a szigetvilág kristálytiszta vizű belső tavainak vizében, kötélhintán lendülhettek a habokba a magasabb partokról, elmajszolhattak egy-egy finom rétest valamelyik folyómenti falucska büféjében, dögönyöztethették a hátukat a lezúduló vízzel egy-egy bukógátnál, gyönyörködhettek a rovar- és madárvilágban.
A kempingbe visszatérve pedig próbára tehették egyensúlyozási képességeiket strandon felállított, mélyen a folyó fölé benyúló fatörzsön, majd játékos vetélkedőkkel, rafinált ügyességi csapatversenyekkel múlathatta idejét, akit nem fárasztott le a napi több órás lapátolás. A fiatalabbak körében nagy kedvenc volt az íjászkodás, a kincskeresés. Aki inkább pihent volna, az is megtalálta számítását: a kempinghez tartozó teraszon pótolhatta a nap során elveszett folyadékmennyiséget egy-egy jól megérdemelt védőitallal.
Az ötnapos tábor gyorsan elröppent, de a hazautazás napja tartogatott még egy maradandó élményt. A Heléna-tavaknál a kenuzók édesvízi medúzák tucatjaiban gyönyörködhettek, amint a kristálytiszta vízben úszkáltak, jellegzetes pulzáló mozgással. Az biztos, hogy a főváros felé induló buszra élményekkel megrakodva szálltak fel a hazautazók, és senki nem érezhette elvesztegetett időnek ezt az öt napot.
Fotó: Gémes Ildikó őrnagy
