Hírek

Indul a második váltás

Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka ünnepi beszédében elmondta: már második alkalommal szervezték meg ezt a kibocsátó ünnepséget, hiszen márciusban utazott ki az első váltás. „A jelenlévő állomány hosszú felkészülési időszakot tudhat maga mögött, hiszen már a missziós célfelkészítésen, szakfelkészítésen, lengyel-magyar közös kiképzésen, SERE „B” tanfolyamon (Survival, Evasion, Resistance, Extraction – Túlélés, Elkerülés, Ellenállás, Kiemelés) is bizonyíthatták rátermettségüket” – hangsúlyozta az ezredes. Hozzátette: az állomány végig a felkészülési időszak alatt kimagaslóan, gyakran erőn felül teljesített olyan feladatokban és környezetben, ami nem illeszkedik a dandár alaprendeltetéséből adódó feladatai közé.

A dandár parancsnoka kiemelte: a kiutazó tizenhat fő egy lengyel-magyar közös zászlóalj részeként fog szolgálatot teljesíteni fél éven keresztül, egy már több évtizedes társadalmi és vallási ellentétben élő ország területén, mely jelenleg súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van. Mudra József ezredes végezetül, de nem utolsó sorban megköszönte a családtagoknak, hogy „stabil hátországot biztosítanak” a kiutazó katonák számára.

A tizenhat főből nyolcan szeptember 5-én, míg a másik nyolc fő szeptember 26-án indul, hogy magára öltse a kéksisakot.

A dandár részére 2022. júliusában szabták feladatul, hogy az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió váltásának felkészítését és megalakítását 2025-ig hat havi rotációban hajtsa végre. A magyar katonák 2007-től vállalnak szerepet az ENSZ libanoni missziójában.

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Kertész László

 

 

Hírek

Szent Jakab nyomában

 

Tihanyból harmadik alkalommal indult útjának a Camino Benedictus zarándoklat, mely közel százhetven kilométer után a lébényi Szent Jakab templomban ért véget augusztus 18-án. Stábunk a cél előtt két nappal, a Ravazd és Pannonhalma közötti szakaszon követte a zarándokok egy kisebb csoportját, hogy megtudjuk, mit is ad számukra ez az út.

Aki vett már részt ilyen programon, az tudja, hogy minden útnak van egy saját útlevele, amelybe egy-egy állomáson pecsétet nyomnak, így bizonyítva azt, hogy a zarándok végigjárta a megpróbáltató távot. A szerdai napon az egyik ilyen állomás a ravazdi Szent Márton templom volt, ahol találkoztunk a zarándoklatot teljesítő kolléganőnkkel, Rácz Tündével és zarándok-társaival.

A pihenőjük alatt megtudtuk, hogy a Camino Benedictus ugyan szervezett zarándoklat, de nincsenek szigorú megkötések. Nem egyszerre gyalogolt a húsz fős társaság, sokkal inkább az volt a lényeg, hogy az egy hét alatt mindenki találja meg saját magát. Napközben kisebb csoportokban teljesítették az általában húsz-huszonöt kilométeres távot, de lehetőség volt arra is, hogy – akár a többiektől lemaradva vagy őket lehagyva – bárki egyedül gyalogoljon.

A zarándoklatot a Magyar Honvédség minden alakulatánál meghirdették életkori megkötés nélkül, ezért a hivatásos és tartalékos katonák mellett nyugállományú katonák is jelentkeztek. Nagy László nyugállományú alezredes elmondta: a százhetven kilométer hosszú, így ezalatt az idő alatt közelebb kerültek egymáshoz az emberek. Megismerték a saját határaikat, mivel mindenki kimozdult a komfortzónájából, hiszen éhesen és fáradtan nehezebb jól kezelni a problémákat. „A zarándoknak sokszor kell önreflexiót gyakorolnia, hiszen sok dolgot megengedhet magának az ember, de társait nem bánthatja meg” – tudtuk meg a nyugállományú alezredestől.

A hosszú napok után, esténként a zarándokok átbeszélték az aznapi történéseket és megválaszolták az előző napon kapott kérdést. Az esti találkozót ugyanis mindig egy másnapra vonatkozó kérdéssel vagy instrukcióval zárták, de előfordult az is, hogy együtt énekeltek. „Az a lényeg, hogy a zarándoklat alatt egy kicsit figyeljünk magunkra, ami az otthoni mókuskerékben nem tud megvalósulni, mert nagyon sok dologra kell fókuszálnunk egyszerre. Itt, az egy hét alatt csak magunkra és a saját szervezetünkre összpontosítunk. Egy egész napos vándorlás során, kint a természetben bőven van idő arra, hogy problémáinkra megoldást találjunk” – fogalmazott Nagy László.

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde

Galéria, Hírek

Augusztusi zenés őrségváltás

A déli program előtt az MH BHD 32. Testőrezred Budapest Helyőrség Zenekar térzenével szórakoztatta az érdeklődőket. A mostani alkalom érdekessége, hogy a huszárokkal is találkozhatnak a turisták a Budavári Palota Huszár Díszjárőrszolgálat keretében.

 

Fotó: Kresz Fruzsina főhadnagy

 

Hírek

Négylábúak és páncélosok

A három napos program ideje alatt hazánk egyetlen lóversenypályája változatos és színes programokkal várja az érdeklődőket. Pénteken az agárverseny, majd szombaton és vasárnap a lovassporté lesz a főszerep. A program része a fiatalok részére első alkalommal megtartott Nagy Lovas Szakágválasztó is, ami alatt bárki tájékozódhat a különböző lovassportokról és a hazai lovaglási lehetőségekről.

A szombati kiemelt galopp versenynapon elnyerhető a Kincsem, az Imperial, és az Overdose díj is, ez alkalomból példanélküli módon Angliából is érkeznek telivérek versenyezni, amivel kétségkívül különleges súlyt adnak a megmérettetésnek. A fantasztikus lovak mellett, a nyeregben egy igazi világsztárt köszönthetünk.

A lóversenysport Messije, Frankie Dettori a világ legismertebb zsokéja hat futamban fog lovagolni a szombati napon. Az esemény fényét emeli majd a MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály bemutatója is, valamint a nap folyamán közreműködő katonazenekar és a szintén kuriózumnak számító helikopteres áthúzás is.

Az eseményen a Magyar Honvédség is képviselteti magát, ahol a legmodernebb, közelmúltban beszerzett harcjárművek szinte mindegyikét megtekinthetik az érdeklődők úgy, mint a Leopard 2A4 közepes harckocsit, a Gidránokat, a PZH2000 önjáró löveget, vagy éppen a vadonatúj LYNX KF41 gyalogsági harcjárművet

Fotó: Kormány Gábor

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.