A megemlékezés osztrák, szerb és magyar díszelgő katonák részvételével zajlott, ahol magas rangú egyházi és világi méltóságok is részt vettek. Az Osztrák Katonai Zenekar előadásával kezdődött a rendezvény, melyen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (MH BHD 32. NHD) katonái csapatzászlót vittek és koszorúztak is. Az előadás után misét is meghallgathattak a résztvevők.
Fotó: Faggyas János szkv.
Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságának két munkatársa, valamint két civil segítőjük (Tímár Attila séf és Barabás Zoltán borász) október második felében utazott az ázsiai ország fővárosába, hogy előbb a magyar nagykövetségen, majd pedig egy többnapos magyar gasztronómiai fesztiválon népszerűsítsék hazánk ízeit.
Felidézve a Pakisztánban töltött napokat, Balázs Gergő, a Regiment étterem konyhafőnöke – egyben a katonai szakácsválogatott csapatvezető séfje – és Rózsa Mária cukrász elmondták, hogy kiutazásukat nagy készülődés előzte meg, hiszen számukra egy eddig ismeretlen országba látogattak el, ahol megannyi, a hazaitól eltérő kulturális szokás és hagyomány határozza meg a hétköznapokat. Legnagyobb meglepetésükre azonban az előzetes feszült izgalmat kellemes csalódás váltotta fel, pakisztáni házigazdáik ugyanis mindvégig kívánságaikat figyelték és szüntelenül keresték a lehetőséget arra, hogy segítsenek a párosnak. Szabó István pakisztáni magyar nagykövet és neje meghívására felelve Mária és Gergő készítették el a nagykövetség az október 23-i ünnepnap alkalmából – háromszáz főre – rendezett fogadásának fogásait. A magyar és helyi vendégek kivétel nélkül elégedettségüknek adtak hangot és örömmel fogadták a hazai specialitásokat.
Már ekkor is kiderült az, amire a következő napok még jobban rá is erősítettek, hogy a magyar és pakisztáni konyha sok mindenben hasonlít egymásra, az alapanyag- és intenzív fűszerhasználatuk közel azonos a miénkkel (igaz, az itthon méltán népszerű Erős Pista ereje még a sokat látott pakisztáni szakácsok szemébe is őszinte könnyeket csalt). A helyi ízvilág szerves része a csirke-, bárány-, birka- és marhahús, csakúgy, mint Magyarországon. Éppen ezért még a teljesen ismeretlen ételek is ismerős ízeket hordoztak magukban, amelyek egyenes utat jelentettek a siker felé.
A kinti élményeket sorolva Mária elárulta: persze ez nem a véletlen műve volt, ő cukrászként a különböző édességek, Gergő konyhafőnökként pedig a fő fogások terén folytatott komoly felkészülést, előre megtervezve, hogy milyen menüvel lepjék meg a helyi közönséget.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett fogadást követően kezdetét vette egy többnapos magyar gasztronómiai fesztivál, amely során Gergő és Mária igyekeztek a lehető legszélesebb skálán mozogva bemutatni mindazon ételeket és jellegzetes ízeket, amelyek a magyar konyhát egyedülállóvá – és méltán népszerűvé – teszik a világon. Így például volt terítéken marhapörkölt, palócleves, hazánkra jellemző hideg felvágottak és még sok más finomság. A hazai specialitások sikerét jól jelzi, hogy pakisztáni segítőik minden receptet és kulisszatitkot hevesen jegyzeteltek, ezzel is gazdagítva saját repertoárjukat. Egy helyi, iszlámábádi szálloda konyháit s azok irányítását kapták meg ott-tartózkodásuk alatt, amelyekről Balázs Gergő a legnagyobb elismeréssel szólt. Mint fogalmazott, ötcsillagos hotelhez illően minden szükséges eszközzel felszerelt szakácsműhelyben dolgozhattak, s amint Rózsa Mária hozzátette, még az sem jelentett különösebb fennakadást, hogy segítőikkel a kommunikáció nyelve mindvégig angol volt. Mint elmesélte, még így is megértették egymást akár félszavakból is, mindenki tudta, hogy mi a dolga, s a helyiek hamar belerázódtak a magyar konyhaművészet és cukrászat fogásaiba.
Noha a konyhán dolgozók számára szokatlan volt, hogy a cukrászrészlegükön női vezetés diktálta az iramot, Mária elmondása szerint soha semmilyen negatív hatást nem érzett. Sokkal inkább igyekeztek időről időre megbizonyosodni arról, hogy minden rendelkezésére áll-e a torták (köztük többek között a Magyar Honvédség 2014-es év fehércsokis tortája és Magyarország 2012-es év Szabolcsi almás máktortája) és egyéb nyalánkságok, mint például a kint rendkívüli népszerűségnek örvendő kókuszgolyó elkészítéséhez.
Felidézve a szállodában töltött napokat elárulták, hogy mindketten nosztalgikus hangulatba kerültek, hiszen a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ Regiment étterme előtt több hotel konyháján is dolgoztak (Gergő három, Mária két évet dolgozott például Franciaországban), így érdekes volt számukra újra belekóstolni abba – a szálloda vendégeinek egyéni kívánságaival gyakran tarkított – sürgés-forgásba.
A legnagyobb öröm a páros számára mégis azon köszönetnyilvánítások és visszajelzések voltak, amelyek azt bizonyították, hogy mind a nagykövetség, mind pedig a helyiek részéről hatalmas elismerést sikerült kiváltaniuk. Több ízben elhangzott, hogy rendszert kellene csinálni ebből a pár napból, sőt, voltak, akik azt is pedzegették, hogy Mária és Gergő nem tudnának-e még legalább pár napig közöttük maradni.
Fotók: Balázs Gergő és Rózsa Mária
A közelmúltban felújított tanterem egy kiemelkedő érdemeket szerzett magyar altisztről kapta a nevét. A 32. császári és királyi gyalogezred katonája arany vitézségi érmet kapott. Az 1915. októberi harcok idején kötelességének teljesítése közben orosz fogságba esett, majd két év után megszökött. 1918 júniusában ment ki ismét az olasz harctérre, ahonnan már nem tért vissza.
A következőképpen emlékezett rá volt ezredparancsnoka:
„1915. június 5én Buchovica ellen intézett támadásnál Gerzsabek Károly őrmester a több oldali erős ellenséges tűz ellenére robbantó osztagával oly közel nyomult előre az ellenséges állásokhoz, hogy szétrombolhatta azokat s ezáltal annak megszállását lehetővé tette. Ez alkalommal az ellenséges állások előtt fekvő sebesülteket életének kockáztatásával biztonságba helyezte. A következő napok egyikén egy tizenöt főnyi erős ellenséges járőrt saját elhatározásából egyes egyedül kézigránátokkal megtámadott és súlyos veszteséget okozva nekik, megfutamított. Rá egy hétre, mint egy erős felderítőjárőr parancsnokát GoraGranicától keletre húzódó ellenséges állások felderítésére küldték ki. Gerzsabek az élénk ellenséges tűzben egészen az orosz drótakadályokig nyomult előre kikutatta az ellenséges állások erősségét és erejét, azután ügyes vezetéssel veszteség nélkül hozta vissza járőrét. A 32. közös gyalogezred kegyelettel őrzi dicső emlékét e derék harcosának.” – olvasható az 1921-es A magyar nemzet aranykönyvében.
A teremnévadó ünnepségen beszédet mondott Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) dandárparancsnoka. Ezt követően egy Gerzsabek őrmesterről készült portrét leplezett le Baráth dandártábornok és Balázs Tibor törzszászlós, az MH BHD vezénylő zászlósa. A képet Nagyné Vései Viktória főtörzsőrmester, az MH BHD Szállító Zászlóalj ügykezelő-gépíró altisztje alkotta. Zárásként Tósoki Anikó előadásában hangzottak el Ady Endre: Mag hó alatt és az Akik helyén éltem című versei.
Fotók: A szerző felvételei
Tósoki Anikó előadóművész, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár könyvtárosának köszönhetően november első hétfőjén Pilinszky János költészete elevenedett meg az érdeklődők számára. A zenés-verses produkció ajánlója, egyben záróakkordja a Végkifejlet című vers volt. A Stefánia Irodalmi Kör című rendezvénysorozat keretein belül tartott drámajátékon Ács Enikő és Dr. Bujdos Iván Ákos hadnagy által megzenésített verseket adtak elő. A négy fiatal művész énekkel és gitárjátékkal színesítette Pilinszky verseit.
„A korábbi munkákat követően egyre jobban összecsiszolódtunk, már összeszokott társaságként dolgozunk együtt. Igyekszünk minél kreatívabban nyúlni az adott anyaghoz. Szeretnénk, ha az idősebb és a fiatalabb korosztály is vinne haza valamit Pilinszky mondanivalójából, gondolataiból.” – mondta Gárdonyi Fanni, az est egyik előadója, aki Szőke Károly főhadnagy és Tósoki Anikó mellett verseket szavalt.
A következő Stefánia Irodalmi Körre az adventhez kapcsolódóan december 3-án kerül sor.
Fotók: A szerző felvételei
Az MH Gábor Áron Bélyeggyűjtő Kör kiállításának megnyitó ünnepségén Gulácsi Attila nyugállományú ezredes és Pintye János nyugállományú ezredes mellett Bánás Artúr, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnökségi tagja mondott beszédet. A kiállítás tiszteletbeli fővédnöke Szabó István honvédelmi államtitkár volt, aki levélben köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Elhangzott: „Az évszámok párhuzamában érdekes megállapítás, hogy a Gábor Áron Bélyeggyűjtő Kör megalakulása előtt 110 évvel, azaz 1848-ban a szabadságharc ideje alatt a Kossuth-kormány megbízásából Than Mór festőművész elkészítette az első magyar bélyeg tervét. Ennek tükrében talán 1848, mint történelmi kezdet, 1958, mint a megalakulás éve és 2018, mint kerek évforduló, mérföldkőként vannak jelen a Magyar Honvédség Gábor Áron Bélyeggyűjtő Kör életében és munkásságában.”
A zenés ünnepi műsorban a Kaffka Margit Általános Iskola diákjai működtek közre, zárásként pedig a kiállítás eredményeinek ismertetésére, majd elismerések átadására került sor.
Az eseményen megemlékeztek a 170 éves Magyar Honvédségről, a 100 éves Hadtörténeti Intézet és Múzeumról, a 70 éves Honvédség Házáról és a 60 éves bélyeggyűjtő körről. A bemutatott anyagokon megjelent – többek között – az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, a Magyar Honvédség története, a világháborúk, a magyar katona bélyegeken és képeslapokon, valamint Puskás Ferenc. A Magyar Posta a bélyegkiállítás tiszteletére – idén első alkalommal – az eseményre vonatkozó emlékbélyegzőt használt, illetve tematikus személyes bélyeget bocsátott forgalomba a megnyitó napján. A bélyegen a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében szereplő kép látható, melyen I. világháborús gyalogsági egyenruhák tekinthetők meg.
A kiállítás a Stefánia Galériában 2018. november 7-ig tekinthető meg.
Fotók: A szerző felvételei
A megemlékezésen Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára felidézte az 1956-os eseményeket: a Nagy Imre vezette kormány október 28-tól már a fegyverszünetről és a békés, demokratikus újrakezdésről tárgyalhatott. „Nem rajtuk – a tüntető diákokon, a harcoló munkásokon, a soroksári és pesterzsébeti felkelőkön – múlott, hogy a forradalmat a szovjetek november 4-től hatalmas túlerejükkel felszámolták” –mondta. Hozzátette: a jórészt légvédelmi, ám földi célpontokra is használhatóvá alakított lövegekből Budapest köré védőgyűrű települt. „Ezek egyike, de bátran kijelenthetjük leghíresebb álláspontja itt az egykori Juta-dombokra támaszkodva épült ki” – mondta. A helyettes államtitkár szavai szerint az összecsapás, amely a forradalom és a szabadságharc egyetlen, ám számunkra győztes reguláris alakulatok közötti harca volt, november 4-én reggel kezdődött, rövid ideig tartott, ám hatása annál nagyobb volt.
„A Magyar Néphadsereg állományából 1956 és 1962. között összesen 519 főt ítéltek el a forradalomban játszott szerepük miatt” – részletezte Erdélyi Lajos, aki a beszéde végén a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium nevében köszönetét fejezte ki a soroksári és pesterzsébeti lakosoknak, hogy a katonák tetteit nem felejtik és évről évre megemlékeznek róluk.
A megemlékezésen elhangzott: a forradalmat követő megtorlás során huszonnégy magyar katonát végeztek ki. A Juta-dombnál harcoló honvédek közül tizenegyet ítéltek halálra, közülük nyolcat végeztek ki 1958. november 15-én.
A beszéd után a résztvevők megkoszorúzták a Helsinki út 105. szám alatt lévő emlékművet. Az 1956. november 4-én vívott juta-dombi összecsapást követően kivégzett magyar honvédekre emlékezve a kegyelet koszorúját helyezte el – mások mellett – a Honvédelmi Minisztérium nevében Erdélyi Lajos és dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály vezetője, a Magyar Honvédség nevében pedig Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka és Balázs Tibor törzszászlós, a dandár vezénylőzászlósa.
A fekete kőből kifaragott obeliszken egy Kossuth Lajostól származó idézet olvasható: „Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg a hazánkat, de védelmeztük.”
Fotó: Tóth László
Az október 25-ei rendezvény, a hamarosan nyíló kiállítás beharangozójai is volt egyben. A huszárság igazi magyar hungarikumnak számít. A britek is magyar mintára szervezték meg a saját könnyű lovasságukat a 19. században. „Ez egy olyan haderőfejlesztés volt a könnyű lovas haderőnemben, amely hozzájárult, hogy hazánk fennmaradjon és megőrizze identitását”- mondta el Vezekényi Csaba védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár a londoni ünnepségen.
A megemlékezésen az MH BHD 32. NHD katonái vitték a nemzeti lobogót.
A Londoni Nagykövetség felkérésére kialakított tárlat decemberig marad Londonban, ezt követően vándorkiállítás keretében viszik tovább Anglia több városába is a magyar huszáraink hírnevét.
Fotó: Németh Andrea
