Hírek

Alkotótábor 2017

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hagyományteremtő szándékkal rendezte meg 2015. augusztus végén az I. Vajai Honvéd Művésztelepet, melyet 2016-ban, majd 2017-ben is sikerrel bonyolított le. Több évtizedes hagyományt ápolva, 2017. szeptember 9-19. között a XXVI. Katonai Képzőművészeti Alkotótábort a tavalyi évhez hasonlóan – Balatonakarattyán tartották meg. A két helyszín műveinek legjavát, festményeket, grafikákat válogattak össze és mutatják be az év első nagyszabású kiállításaként a Stefánia Galériában.

Megtekinthető: 2018. január 18-31-ig, vasárnap kivételével naponta 13-18 óráig.

Helyszín: Stefánia Galéria

A belépés díjtalan!

Hírek

Világunk „Málna – Szemmel”

„…Fontosnak tartom, hogy a bennünket körülvevő világ szépségeit megörökítsem, megőrizzem, hogy mások számára is látható legyen mindaz, ami engem megérintett. Ennek a késztetésnek a számomra leginkább megfelelő és elérhető formája a fotózás, melyet nem tanultam, csak a magam látásmódjával igyekszem visszaadni a csodálatos nagy egésznek a még csodálatosabb részleteit.” Málnási András

A kiállítást megnyitja: Tósoki Anikó előadóművész

Megtekinthető: 2018. január 29-ig a könyvtár nyitvatartásával megegyezően.

Időpont: 2018. január 15. hétfő 17 óra

Helyszín: Honvéd Kulturális Központ Könyvtára

A belépés díjtalan!

 

Hírek

Gyászjelentés

„Annyira akartam élni,
A betegséget legyőzni.
Búcsúztam volna tőletek,
De erőm nem engedett.
Így búcsú nélkül szívetekben
Tovább élhetek.”

Mély fájdalommal tudatjuk a kollégákkal és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pokó Tibor zászlós 2017. november 26-án hosszantartó, súlyos betegség után életének 59. évében elhunyt.

Katonai tiszteletadással és római katolikus egyházi szertartással történő végső búcsúztatására 2017. december 21-én 13:30 órakor a Fiumei Úti Sírkert (cím: Budapest VIII., Fiumei út 16-18, 1086) Ravatalozójában, majd azt követően a Szóróparcellánál kerül sor családja körében.

Emlékét kegyelettel őrizzük!

 

                                                                                 

 

Hírek

Tizenötmillióból egy

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (továbbiakban: MH BHD) évzáró állománygyűlése az advent hangulatában Jákob János dandártábornok, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat protestáns tábori püspökének a Zsoltárok könyve 130:5-re épült beszédével kezdődött, amelyet Rácz István százados, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat római katolikus tábori lelkészének könyörgése követett.

Az adventi gyertyagyújtás után a rendezvény Baráth Ernő dandártábornok, az MH BHD parancsnoka évzáró beszédével folytatódott. Baráth dandártábornok elmondta: „Az egész év során feladatról feladatra haladtunk, megállás nélkül. Talán ebben az ünnepi időszakban van lehetőség arra, hogy egymás felé forduljunk… Mi magunk vagyunk az ajándék egymás számára.” A parancsnok a 2017-es év fotóival tekintett vissza az elmúlt évre. Arra kérte a megjelenteket, hogy tolmácsolják köszönetét és elismerését az itt jelen nem lévőknek is egész éves munkájukért. Értékelését követően felkonferálta Kowalsky meg a Vega – Tizenötmillióból egy című videóklipjét. A kisfilm a magyar katonák életét, elhivatottságát és bátorságát segít megismertetni.

Ezt követően elismerések átadására került sor. Az év katonái lettek: Vadon Krisztián őrnagy, az MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont Országos Hálózatfelügyeleti Főközpont Rendszer Főügyelet parancsnoka,            Dobra Katalin százados, a Logisztikai Főnökség Hadtáp Részleg megbízott részlegvezetője, Garda Zoltán törzszászlós,    a Támogató Zászlóalj Parancsokság vezénylő zászlósa,      Bence Gábor főtörzsőrmester, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység (32. NHD) Honvéd Díszzászlóalj 1. Díszelgő Század megbízott század vezénylő zászlósa, és Kiss Zoltán szakaszvezető,           a Támogató Zászlóalj raktárosa. Az év közalkalmazottja tárgyjutalmat vehetett át          Riskó Péter főtanácsos, a 32. NHD, Hegyőrségtámogató Parancsnokság Technikai Biztosító Részleg főtechnikusa.

Elismerést kaptak többek között a Honvéd Kadét Program kiemelkedő munkát teljesítő diákjai, illetve az iskolákat képviselő tanárok is.

 

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Hírek

Helyőrségi gála a Stefánia Palotában

A nagy népszerűségnek örvendő budapesti helyőrségi gálaestre szóló jegyek szinte pillanatok alatt elfogytak. A rendezvény a gróf Eszterházy Mihály teremben kezdődött, majd a Báró Atzél Béla teremben folytatódott.

A színpadon a crossover stílus elevenedett meg, ugyanis Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar adott nagyszabású adventi koncertet. A Prima Primissima díjas hegedűművész bemutatta többek között gyermekeit is. Lánya, Jennifer énektehetségével kápráztatta el a közönséget, míg fia, Zoltán hegedűn játszott.

A hangverseny után Baráth Ernő dandártábornok, az MH BHD parancsnoka, Budapest helyőrségparancsnoka megköszönte a varázslatos koncertet a művészeknek, majd köszöntő beszédet tartott.

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Hírek

Katonazenészek a Vakok Intézetében

A zenekar ismét jótékonysági koncertet adott, ezúttal a Vakok Állami Intézetében. A katonazenészek színes repertoárja varázslatos zenei élményt nyújtott a közönség számára.

A hangverseny John Wasson Festival Fanfare for Christmas című karácsonyi alkotásával kezdődött. Ez követően felcsendültek – többek között – Dmitrij Sosztakovics, orosz zeneszerző, Leroy Anderson, amerikai zeneszerző dallamai, de megelevenedett Elvis Presley, Tom Jones, valamint Máté Péter is Peck László előadóművész zenei tolmácsolásában.

Az este folyamán Kovács Tibor alezredes és Szabó Imre őrnagy vezényelt.

Fotó: Horniák Dóra

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.