Hírek

„Örököltük a hagyományokat”

A rendezvényen Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Rekreációs és Kulturális Igazgatóság (MH BHD RKI) igazgatója köszöntötte a résztvevőket. „A Magyar Honvédségben jelen van a kultúra” – hangsúlyozta megnyitójában az ezredes. Hozzátette: „Az önök nyomdokain haladva a honvédség kulturális tevékenysége megmaradt, örököltük a hagyományokat, vezetőink támogatásával pedig a kulturális tevékenység az elmúlt években továbbfejlődött.”

A rendezvényen Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Rekreációs és Kulturális Igazgatóság (MH BHD RKI) igazgatója köszöntötte a résztvevőket. „A Magyar Honvédségben jelen van a kultúra” – hangsúlyozta megnyitójában az ezredes. Hozzátette: „Az önök nyomdokain haladva a honvédség kulturális tevékenysége megmaradt, örököltük a hagyományokat, vezetőink támogatásával pedig a kulturális tevékenység az elmúlt években továbbfejlődött.”
A köszöntő gondolatok után előadásában az ezredes ismertette az MH BHD RKI 2017. évi feladatait és terveit. Bemutatta az igazgatóság objektumait, valamint a kulturális alosztály tevékenységét. Büszkén tett említést a képzőművészeti alkotótáborokról, a Célra tarts! elnevezésű, középiskolás diákok számára hirdetett honvédelmi vetélkedősorozatról, valamint az Euroatlanti Nyári Egyetemről is. A Honvéd Kulturális Központban tartott állami és katonai ünnepek rendezvényeire is kitért, majd a rekreációs alosztály tevékenységéről beszélt. Prezentálta a mátraházi, bujáki, mályi és bánki Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központokat, majd a nemzetközi üdültetéssel kapcsolatos koordinációs munka folyamatát. Előadása végén beszámolt a 2017-ben elért eredményekről és a jövőbeli tervekről.

Ezt követően Nagy Gyula nyugállományú ezredes, a Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke mutatta be a honvédségen belüli nyugdíjasszervezeteket. A szakmai fórumon Réz András filmesztéta is előadást tartott Kultúra, kultúraközvetítés címmel. A nap hátralevő részében bemutatkozott a humán-, a nyugállományúak, valamint a könyvtáros szekció is.

A szakmai konferencia egyik célja az volt, hogy a volt katonai szervezetek egykori kultúrmunkásai, könyvtárosai, a helyőrség klubok közművelődési munkatársai és a terület egyéb szakemberei találkozzanak a most állományban lévő kulturális és humán területen tevékenykedőkkel.

Fotó: Rácz Tünde

 

Hírek

Célra Tarts Honvédségi Vetélkedő 2017

A vetélkedő célkitűzése:
A 2016-ban hagyományteremtő szándékkal elindított verseny célja a honvédelem iránt érdeklődő középiskolások ismereteinek bővítése, elmélyítése a Magyar Honvédség működésére, feladatrendszerére, valamint a tíz éves jubileumát ünneplő MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárra vonatkozóan.  
A vetélkedő nem titkolt célja a katonai életpálya bemutatása és népszerűsítése a korosztály számára, legyen szó a Kadétprogramban részt vevő, magukat már tavaly megmérettető diákokról vagy új érdeklődőkről egyaránt.
 
A részvétel feltételei:
• A megmérettetésre középiskolák tanulóiból álló, 4 fős csapatok jelentkezhetnek.
• Jelentkezni a mellékelt jelentkezési adatlap kitöltésével lehet, amelynek tartalmaznia kell az iskola igazgatójának támogató nyilatkozatát, valamint a kötelező adatvédelmi tájékoztatót.
 
Részvételi költségek:
• Nevezési díj nincs.
• A verseny napjain ebédet biztosítunk a résztvevők számára.
• A csapatok minden egyéb felmerülő költségről maguk gondoskodnak. (pl.: utazás) 
 
Információk, jelentkezés:
Formádi Viktória hdgy.
e-mail: kultura@mil.hu
postacím: MH BHD KRI, 1438 Budapest, Pf. 552
fax: 06-1 237-5515
telefon: 06-1 237-5518

Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 20. (szerda)

I. forduló
2017. szeptember 29. (péntek) 
Petőfi Laktanya – 1118 Budapest, Budaörsi út 49-53.
 
Tervezett versenyfeladatok
• Fegyver szét-összeszerelése 
• Alaki kiképzés és bemutató 
• Airsoft lövészet, lézeres lövészet 
• Fizikai felmérés (fekvőtámasz, felülés, guggolás)
 
Előadások: (12 kérdéses kvíz megválaszolása az előadások végén)
• Missziós előadás
• Palota-, korona-, díszőrök feladatairól szóló előadás
• Ízelítő a katonai életpályáról 
• Budapest Főváros Védelmi Bizottság feladatairól szóló előadás
 
Bemutatók:  
• Újraélesztés, triázsolás, elsősegélynyújtás 
• Tűzoltó autó bemutatása
• Kutyás bemutató
• Katonai rendészet, intézkedés
 
Beküldendő feladat a két forduló között
A csapatok lakóhelyükön honvédelmi vonatkozású, helytörténeti kutatással vehetnek részt. Amennyiben ez nem kivitelezhető, akkor saját családi, katonai élettörténeteket is feldolgozhatnak. 
A 3 legjobb pályamű a döntő napján bemutatásra kerül.
Választható formátumok: audiovizuális, rövid (maximum 5 perces) videó, fotómontázs, Power Point, fotóalbum.
 
Beküldési határidő: október 24.
 
II. forduló
2017. november 17. (péntek) 
Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ, 1143 Budapest, Stefánia út 34-36.
 
Plenáris vetélkedő témakörei:
• Haditechnika, fegyvernemek
• Katonakultúra, csapathagyományok
• Hadtörténelem, katonahősök, vitéz Szurmay Sándor életpályája
 
Bemutatók:
• Interaktív toborzó pont
• Honvéd Testalkati Program
 
Irodalomjegyzék a felkészüléshez:
• M. Tóth György: A katonabáró, Szurmay Sándor a Monarchia magyar hadvezére 
• Katonai alapismeretek (Harmadik, javított, bővített kiadás, 2015 HM Zrínyi Kiadó)
• Magyar Honvéd magazin
• http://www.bphkk.hu/
• http://www.honvedelem.hu/
• http://bhd.honvedseg.hu/
• https://www.youtube.com/watch?v=8VsTIRO6v0U
 
Tudásért élmény! – a verseny díjazása:
• Ajándék-utalványok, ajándékcsomagok, jutalomkönyvek, valamint támogatói különdíjak.
 
Hírek

Honvédségi Kedvezményes Kondíciók

A Honvédelmi Minisztérium és az MKB Bank Zrt. együttműködésének köszönhetően létrejött Honvédségi Kedvezményes Kondíciók ismertetése a kora délelőtti órákban történt meg a Petőfi laktanyában Németh Erika fiókvezető és Válfi Katalin fiókvezető-helyettes által. Az itt megjelentek megismerkedhettek többek között a különféle lakáshitelek, folyószámlahitel részleteivel, valamint az MKB Mosoly Személyi Kölcsön mellett az MKB Klub és az MKB Pay újdonságokkal is.

Dr. Ecsedi László alezredes, a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály Lakhatás és Ingatlanvagyon Felügyeleti Osztály vezető kiemelt főtisztje összegezte a bank ajánlatait.

A részletek a következő linken érhetőek el: https://www.mkb.hu/honvedseg

Hírek

A sport híd civil és katona között

„Itt vannak katonáink, a rendőrök és a tűzoltók is. Azok a szervezetek, azok a testületek, intézmények, akik a közösséget szolgálják határaink védelmében és máshol védik a hazát, védik az emberek biztonságát, fontos, hogy találkozzanak a fiatalokkal és az újbudai emberekkel” – fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. A tárcavezető azt is hozzátette, hogy az Újbudai Őszköszöntő fesztiválra és a hozzá hasonló rendezvényekre azért is szükség van, mert „a sorkatonai szolgálat megszűnése óta nagyon szűkké vált az a kapcsolat, ami lehetőséget ad a honvédség találkozására a civil világgal, az állampolgárokkal. Ezért fontos, hogy ott legyünk minden olyan rendezvényen, ahol sok ember fordul meg és nyilván a honvédséget is igyekezünk népszerűsíteni, ezen is belül a katonai hivatást.”

A rendezvényen, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság katonáinak közös sátránál minden érdeklődő kipróbálhatta, milyen is teljesíteni egy akadálypályát sisakban, repeszálló mellényben gépkarabéllyal a kézben. Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere maga is és kisfia, valamint Rubint Réka személyi edző is vállalták a megmérettetést.

„Kiválóan helytállnak a fiúk, eszközöket, fegyvereket hoztak, bemutatják a gyerekeknek, hogy végül is miről is szól a katonaság, nyilván játékos és kedves formában, úgyhogy szerintem ez egy jó alkalom. Látszik, hogy milyen sikere van, a katonáinkat mennyire szeretik a gyerekek, a felnőttek is tisztelik őket és szívesen beszélgetnek velük, találkoznak velük” – mondta dr. Simicskó István.

Fotó: Rácz Tünde

 

Hírek

Zenés őrségváltás szeptember 9-én

A 2017. szeptember 9-én zajlott program a Budapest Helyőrségi Zenekar jóvoltából térzenével vette kezdetét a Sándor Palota előtt. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Palotaőrség őrségváltása zenei kísérettel 2018-ban újra folytatódik a Szent György téren.

Hírek

Jubileumi Rendvédelmi Napok

A lakosok találkozhattak katonákkal, rendőrökkel, tűzoltókkal, a mentőszolgálat, az adó és vámhivatal munkatársaival, valamit az önkormányzat dolgozóival is.

A rendezvényen különböző alakulatok bemutatói színesítették a programot, így – a borús őszi idő ellenére is – a kilátogatók közelebbről is megismerhették a katonák tevékenységét, megtekinthettek technikai eszközöket.

A MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is bemutatkozott az eseményen, a közönség testközelből is megtekintette a BTR-80 és BTR-80A harcjárművet és a D-20-as ágyútarackot, melyek kezelőszemélyzete szívélyesen válaszolgatott az érdeklődők kérdéseire.

A megnyitó ünnepségen az MH BHD Központi Zenekara játszotta Magyarország Himnuszát, majd az általuk adott koncerten katonai indulók csendültek fel.

 

 

Hírek

„Csodaszarvas” a Vadgasztronómiai Fesztiválon

A fesztiválon a fő versenyszám a Vadételek asztala nevet viselte, amelyben kategóriánként díjazták az első három helyezettet. A versenyzőknek bográcsban kellett elkészítenie az ételeket, főzhettek vaddisznóból, muflonból, őzből, illetve szarvasból.

Azt, hogy melyik csapat, melyik kategóriában indult, sorsolás döntötte el. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál szolgáló szakácscsapatnak, – amelynek tagja volt Sümegi Zoltán százados, Kontra József szakaszvezető, Balázs Gergő, Gulyás Károly, Rózsa Mária, Lukács Péter, valamint Juhász László – szarvas húsból kellett ízletes falatokat varázsolnia.

A több évtizedes múlttal rendelkező, hazai és nemzetközi sikereket elért csapat ezen a fesztiválon immáron harmadszorra ért el első helyezést. A szarvas kategóriában indult nyertes menü a következő volt: Szarvashúsból készült vargányás – citromos savanyú vetrece, baconszalonnában sült konyakos aszalt szilvával töltött borókás szarvas vagdalt, szalvéta gombóccal, vajon párolt sárgarépával, valamint cukkínivel és brokkolival.

 

Fotó: Sümegi Zoltán százados

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.