A kokárda a francia coq ’kakas’, a cocarde ’kakastaréj’ szóból ered, ami eredetileg politikai, illetve katonai jelkép volt – tudtuk meg a történésztől. Kialakulása a 18. századhoz, a francia forradalomhoz köthető. „A királypártiak és a forradalmárok is viseltek kokárdához hasonló jelképet. Az előbbiek fehér színt, míg az utóbbiak a kék-fehér-piros trikolort használták. A francia forradalmi hadsereg 1792-től kezdve nem csak honvédő, hanem hódító háborúkat is folytatott, így a jelkép egész Európában elterjedt” – ismertette a történész.
Kezdetben nem mellre, hanem a kalap karéjára vagy a ruha oldalára tűzték. A kokárda magyarországi elterjedése azonban az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz köthető. Petőfi Sándor, költő, a forradalom egyik meghatározó alakja rajongott a francia kultúráért. Lakása falán több, a francia forradalommal kapcsolatos rézmetszet lógott, amelyeken látszódott a jelkép is. Hermann Róbert azt valószínűsíti, hogy a kokárda hazánkba részint francia részint pedig olasz közvetítéssel jutott el.
„Magyarországon a tényleges, tömeges elterjedése 1848. március 15-hez köthető. Mivel az olasz színek azonosak a magyar trikolorral csak eltérő sorrendben, így ezt kezdetben ezt olasz rokonszenvnek tekintették. Emlegetnek egyfajta heraldikai pontatlanságot is, hogy a magyar kokárda helytelen sorrendben van, ez is fent említett szimpátiára utalhat.” Ha heraldikai szempontból helyesen viselnénk a kokárdát, akkor kívül kellene lennie a zöldnek és belül a pirosnak – tudtuk meg. Azonban a fennmaradt kokárdák – mind az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idejéből, mind pedig az 1867. utáni időkből – rendre kívül piros, belül zöld színűek.
A kokárda a magyar nemzeti mozgalommal való azonosságot szimbolizálta. Amikor a 1848 decemberétől, illetve 1849 januárjától a császári csapatok bevonultak a különböző magyar városokba azonnal betiltották a magyar nemzeti jelképeket, így a kokárdát is.
Petőfi Sándor naplójából megtudhatjuk, hogy míg március 13-án a költő megírta a Nemzeti dalt, felesége, Szendrey Júlia nemzeti színű fejkötőt varrt magának. Források szerint ezen az estén készülhetett a rózsába fűzött kokárda is. Március 15-én este a Bánk bán előadása előtt Jókai Mór így beszélt e kokárda értelméről a közönségnek, amelyet „Az a nő, aki együtt jön velem” című írásában olvashatunk: (…) „Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! (…)”.
Szerző: Takács Vivien
A nap második felében a Nemzeti Lovardában lehetőségük nyílt a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály elhelyezési körülményeit megtekinteni, és egy lovas bemutatón kerülhettek közelebb a huszár hagyomány szépségéhez.
A jelenlévő állomány hosszú felkészülési időszakot tudhat maga mögött, és ezen időszak alatt kimagaslóan, gyakran erőn felül teljesített olyan feladatokban, illetve környezetben, ami nem illeszkedik a dandár alaprendeltetéséből adódó feladatai közé.
Józan Imre százados, a kontingens parancsnoka pohárköszöntőjében hangsúlyozta, a misszióban résztvevő állomány felkészült a feladatra és legjobb tudásuk szerint küzdik majd le az előttük álló kihívásokat.
Az alakulat katonáit óriási köszönet illeti – mondta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy. „A dandárnak van egy látható arca, amit a díszelgők, a palotaőrök, a koronaőrök, a huszárok és a zenekarok adnak. Ők is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyar Honvédség elismertsége folyamatosan nő. Önök a kirakat, önöket látják a legtöbben” – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnöke, aki a február 13-án indult toborzókampányról is beszélt. Kiemelte: ennek célja, hogy minél többen megismerjék a Magyar Honvédség feladatát. Végezetül felhívta a figyelmet a 175 kilométeres közösségi futásra, ami a 175 éves Magyar Honvédség megünneplését is szolgálja.
Az értekezleten Kaszab Zoltán főtörzszászlós hangsúlyozta: jónak tartotta, hogy a parancsnokok külön szót ejtenek az altisztekről és a vezénylőzászlósokról, és feladatot is szabnak számukra. „Ez tökéletesen bizonyítja, hogy az altisztek és a vezénylőzászlósok fontos részei a katonai szervezet életének, feladatvégrehajtásának” – fogalmazott, hozzátéve: minden altisztnek kötelessége, hogy a rendfokozatához, tudásához és beosztásához mérten maximálisan támogassa mindenkori parancsnokát akár alegység, akár egység szinten.
Mudra József ezredes évértékelőjében hangsúlyozta: az alakulat egész évben bővelkedett kihívásokban. A Közös Akarat feladat mellett közreműködtek a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar, valamint a háttérintézmények munkájának támogatásában, a híradó és vezetéstámogatói, informatikai, logisztikai és ügyviteli szakfeladatok ellátásában is. A díszelgők és a katonazenészek pedig hozzájárultak nemcsak a dandár, hanem az egész Magyar Honvédség jó hírének öregbítéséhez.
Az évértékelés után Mudra ezredes az idei feladatokról beszélt. „Célunk az, hogy mindenki, rendszeresen, naponta végezze fizikai felkészülését és bármikor képes legyen minél magasabb szinten végrehajtani a fizikai állapotfelmérést” – emelte ki.