Hírek

Megtartottuk 2023. évi ünnepi állománygyűlésünket

Megtartotta 2023. évi ünnepi állománygyűlését az MH BHD állománya

Az év végéhez közeledve a Dandár állománya évzáró állománygyűlést tartott december 13-án Budapesten, a Mária Terézia-laktanyában.

Az adventi időszak újabb hete érkezett el, ez alkalomból Berta Tibor dandártábornok, katolikus és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspökök gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Mudra József ezredes, dandárparancsnok beszélt a 2023-as évben a dandár által végrehajtott főbb feladatokról és értékelte az elért eredményeket. Megköszönte az állomány minden tagjának az odaadó szolgálatot, hiszen a feladatokban bővelkedő év sikeres lezárásához a katona és civil állomány áldozatos feladatellátása elengedhetetlen volt.

A dandár parancsnokának évzáró beszédét követően elismerést vehetettek át az év katonái és honvédelmi alkalmazottja. A 2023-as év főtisztje Kiss Ernő alezredes, az év tisztje Mákos Dávid százados, az év zászlósa Varga-Zsoldos Péter zászlós, az év altisztje Kun Viktor tőrzsőrmester, az év legénységi állományú katonája Krofinger Zoltán szakaszvezető, az év honvédelmi alkalmazottja Turcsik Andrea lett.

 

Fotó: Bankó József

Hírek

A MikulásGyárba vittünk adományokat

Alakulatunk minden évben számos jótékonysági adománygyűjtésben vesz részt, így karácsony közeledtével újra akcióba lendültünk és felhívásban kértük a Dandár teljes állományát, hogy lehetőségeihez mérten adakozzanak a rászorulók részére.

Idén újra elvittük karácsonyi csomagjainkat a MikulásGyárba. Könyvekkel, játékokkal, szaloncukorral és higiéniai termékekkel megpakolt dobozokat juttattunk el december 11-én a jótékonysági akció budapesti fő helyszínére, a Bakáts téri gyűjtőpontra.

Örülünk, hogy adományainkkal sok kisiskolás gyermek és családja ünnepét tehetjük szebbé.

Fotó: Bankó József

Galéria, Hírek

Mézeskaláccsal a gyógyulásért

A páncélosdandár üzemi konyháján a szokásosnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, ugyanis a napi menü elkészítésén felül nagy erőkkel sütötték és díszítették a mézeskalácsokat. Talán mindenkinek van viszonyítási alapja, hogy mennyi ideig tart meggyúrni, kisütni és végül kidíszíteni a karácsony egyik ikonikus süteményét, bár egy családi adaggal szemben ötszáz darab elkészítése majdnem egy teljes munkanapot vesz igénybe. A tatai mézeskalács ízében semmiben nem tért el a jól megszokott recepttől, csupán a katonai témájú minták utaltak arra, hogy honvédek készítették.

„Négyen, összesen hat órát dolgoztunk a süteményeken, így tudtuk időben befejezni a sütést és a díszítést” – mondta el kérdésünkre Károlyi Balázs főtörzsőrmester, a tatai alakulat étkezdevezetője. Hozzátette, idén nem ez volt az első alkalom, amikor az ünnepek közeledtével gyerekeket ajándékoznak meg édességgel, ugyanis Mikulás napján egy helyi óvoda gyerkőceinek készítettek ajándékcsomagokat.

Az advent mindenki számára üzenetet hordoz, ezért a Magyar Honvédség két alakulata úgy gondolta, hogy összefog és egy kis időre elfeledteti a szülőkkel és gyermekeikkel a betegségek és a kezelések nehézségeit. Az elkészült süteménycsomagokat aztán Kiss Ferenc ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár törzsfőnöke, Kresz Fruzsina főhadnagy, a dandár kommunikációs tisztje, valamint az MH Sportszázad állományából Bereczki Richárd szakaszvezető és Balogh Mátyás szakaszvezető adták át a kórházban.

„Örömmel csatlakoztunk az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz, hogy a mai napon szétosszuk az általuk készített, valamint a saját, az alakulatunk címerével díszített süteményeket. Már régóta együttműködünk a kórházzal, ugyanis nemrégiben a Szív Bajnokai Alapítvánnyal közösen osztottunk plüssmackókat, és a héten részt vettünk a jótékonysági Mikulás-futáson” – mondta Kiss Ferenc ezredes.

A finom süteményekből nemcsak a kórház betegeinek és szüleinek jutott, ugyanis a honvédség ezzel a gesztussal köszönte meg a nővérek, ápolónők és orvosok egész éves, fáradhatatlan munkáját, amelyet az ünnepek alatt is töretlenül végeznek majd. Mogyorósi Zsuzsanna, a kórház kommunikációs vezetője az intézmény minden dolgozója nevében köszönte meg a Magyar Honvédség gesztusát.

„Nagyon örülünk, hogy a katonák meglátogattak minket! Szerencsére nem csak ilyenkor jönnek ide honvédek, hanem például gyereknapon is, bizonyos ünnepségeinken pedig katonazenekar is játszik. Csupa olyan élményt adnak nekünk, amit a kórház falai között nem tudnánk biztosítani. Nagyon szépen köszönjük a munkájukat” – fogalmazott a kommunikációs vezető.

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Bognár Anita

Hírek

Éjszakai lövészeten a Vezető szervek állománya

Éjszakai lövészet Püspökszilágyon

A nappali fényviszonyok és kedvező körülmények során már megszerzett lőkészséget, illetve az elsajátított fogásokat éjszaka, rossz látási és zord időjárási körülmények között gyakorolta az MH BHD vezető állománya a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren könnyű harcászati felszerelésben, tüzelési testhelyzetet és pozíciót váltva, CZ BREN gépkarabéllyal és CZ P–09 pisztollyal.

Fotó: Bankó József

Galéria, Hírek

Karácsonyi jótékonyság: Mikulás futás

Sok éves múltra tekint vissza a több fővárosi kórház érintésével zajló Mikulásfutás, ami elsősorban az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. Az idei eseményen ajándékkosarak is érkeztek az ünnepeket kórházban töltő gyerekek számára: édességekkel teli csomagok sorakoztak a Heim Pál Gyermekkórház Nagyvárad téri épületének udvarán, ahol az önkéntesek gyülekeztek.

„Elégedetten látom, hogy a nyirkos idő ellenére ilyen sokan eljöttek” – köszöntötte a résztvevőket dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa.

Ugyan a tervezett drón show-t időjárási okokból elhalasztották, dr. Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány és Kiss Ferenc ezredes lelkesítő szavai után elrajtolt a mezőny. Az önkéntesek két csapatra oszlottak: az egyik csoport Budakeszire, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet elé érkezett, míg a katonák erősítette csapat a Bethesda Gyermekkórháznál ért célba. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár különítményének tagjai végig társaikkal együtt haladtak. Szimbolikus gesztusként hordozták végig a Szív Bajnokai Alapítvány által adományozott és katonai gyakorló ruhába öltöztetett plüssmackót. A játékfigurával először egy laktanyalátogatáson találkozhattak a gyerekek, amikor a dandár tagjai körbe vezették a fiatalokat.

„Ebben az évben már harmadszor veszünk részt jótékonysági rendezvényen, jövő héten pedig a katonák ajándékait, ruhát, játékot, plüssállatot viszünk gyerekeknek. A Mikulásfutásra jövőre is mindenképp szeretnénk visszatérni, képviselve a Magyar Honvédséget, hiszen a mi életünkben nagyon fontos a jótékonykodás” – mondta Rikkers Attila törzszászlós, a dandár megbízott vezénylőzászlósa. Dr. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója, aki maga is teljesítette a 8 kilométeres távot, külön üdvözölte a honvédeket.

„A mai rendezvény fő jelentősége, hogy együtt vagyunk, budapesti kórházak, illetve katonák és rendőrök. Közös célunk, hogy a gyerekeknek és ápolóiknak örömet szerezzünk, kis színt hozzunk mindennapjaikba. Másfelől a mozgás öröme hívott ide minket, hiszen futni jó. Megmutatjuk, hogy az egészségügyben dolgozók számára elsődleges az egészséges életmód.”

„Ez volt az első hosszabb távú, szervezett futás, amin magamtól részt vettem. Jól esett a mozgás és annak nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttünk” – nyilatkozott a befutót követően Mester Kristóf, a dandár élelmezési-felszerelési raktárvezető altisztje. A katonákkal legközelebb hétfőn, a Mikulásgyár megnyitóján lehet majd találkozni jótékonysági eseményen.

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Nagy Gábor

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.