Hírek

Közös NATO-hadgyakorlatot tart Magyarország novemberben

A tárcavezető kiemelte: „A veszélyek korát éljük, háború, illegális migráció és azzal együtt terrorveszély sújtja Európát. A magyar kormány számára a béke megőrzése, Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, amit egy jól kiképzett honvédség tud garantálni, ezért a Magyar Honvédség vezérkari főnökével, dr. Böröndi Gábor vezérezredessel közösen, ‘Adaptive Hussars 23’ néven a korábbiaknál jóval átfogóbb gyakorlatot rendeltek el.”

A nemzetközi gyakorlat keretében az ország számos helyszínén, november 2. és 26. között a fő- és mellékútvonalakon megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.

Kérjük a fent említett útvonalon közlekedőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A hadgyakorlat aktuális folyamatáról a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatni fogja a lakosságot.

A hadgyakorlattal járó esetleges közlekedési és egyéb kellemetlenségekért a lakosság megértését és türelmét köszönjük!

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Hírek

Kihelyezett Alap Altiszti Felkészítés vette kezdetét

Dandárunk szervezésében tizennégy hetes kiképzésüket kezdték meg a Kihelyezett Alap Altiszti Felkészítésen (KAAF) részt vevő katonák.

Elméleti képzések és gyakorlati foglalkozások keretében komplex tudásanyagot kell elsajátítania a kiképzésen részt vevő állománynak az elkövetkező időszakban. Az első képzési hét egyik bevezető tanóráján, az Egészségügyi ismeretek témakör gyakorlati foglalkozásán készítettük képriportunkat.

Fotó: Bankó József

Hírek

Harminckettesek-napi megemlékezések

Budapesten két helyszínen tartott megemlékezést az MH BHD 32. Testőrezred állománya.

A „Harminckettesek” katonái hős elődeikre és a 32. Gyalogezred történetére emlékezve a Mária Terézia-laktanya falain belül tartották meg a nap első rendezvényét, majd a VIII. kerületben található, a 32. Gyalogezred első világháborús hősi halottainak emléket állító emlékműnél tartottak koszorúzást.

Fotó: Bankó József

Hírek

Örömfőzés

 

A Dunántúlon az egyetlen középfokú oktatási intézmény a Zalaegerszegi Báthory István Technikum, ahol szeptembertől „pilot jelleggel” bevezették, mintegy 130 gyerek részére, a Honvédelem tantárgyat. Az iskola képzési palettája rendkívül színes: a szakács, a felszolgáló szakmák oktatásától, a turizmus-vendéglátás szakokon keresztül a fodrász, a dekoratőr, a szabász szakmákig terjed. Pusztai Zsuzsanna, a technikum igazgató asszonya kérdésünkre elmondta: a pályaorientációs napon a különböző szakmákat tanuló diákok színes, a szakmájukhoz közel álló programokon vehettek részt.

„A Honvédelem, mint közismereti tantárgy a kilencedik évfolyamos technikumi, illetve szakközépiskolai tanulók órarendjében szerepel, hetente egyszer – ismertette az igazgató asszony. Hozzátette: a honvédségen belül is szükség lehet vendéglátós vagy protokollban jártas szakemberekre is.

Nem is volt kérdés, hogy a pályaorientációs naphoz a Magyar Honvédség nemzetközi díjakat nyert szakácsai is csatlakozzanak. A közös főzés, vagy ahogy hívták „az örömfőzés” alkalmával a tapasztalt katonaszakácsok különböző mesterfogásokat és tapasztalatokat adtak át a diákoknak. Somorjai Péter és Gulyás Károly honvédelmi alkalmazottak, a Magyar Honvédség szakácsai a technikum tankonyhájában tizennégy szakács szaktechnikussal közösen készítették el az ételeket. A harcsapaprikást, baconos túróscsuszával és rétessel, valamint a rosé kacsamell szeleteket, sütőtök chutney-val, zöldsalátával és szezámos ropogóssal, két vendégtéri szaktechnikus szolgálta fel.

Malasics Lilla, kilencedikes diák szintén azok közé tartozik, akik a Honvédelem tantárgyat tanulják.

„Számomra nagyon érdekes a tantárgy, eddig sokat tanultunk a hadtörténelemről és az alaptörvényekről. Engem érdekel az önvédelem is, így örülök, hogy későbbiekben majd erről is tanulhatok. Ha elvégeztem a sulit a turisztikában szeretnék majd elhelyezkedni” – nyilatkozta a diáklány. Az eseményen az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) helyi toborzó központja – egy lézeres lőszimulátorral is – jelen volt.

 

Hírek

Háborús testvérfilmek

kemek1

 

A gyakran unalmasnak és sablonosnak bélyegzett krimik vagy életrajzi történetek mellett a háborús film is nyugodtan elfér a fenti tiltólistán. Utóbbi két zsáner ráadásul a váratlan végkifejlet ígéretével sem kecsegtet, hiszen általában valós eseményeket dolgoznak fel. Hogy a háborús történetek mégis szolgálnak kellő izgalommal, arról például a hősök máig élő kultusza, a harc borzalmainak nézőket újra és újra megrendítő bemutatása, illetve a különböző nézőpontok felvázolása gondoskodhat. Kevés szó esik arról, hogy a viszonylag kevés híres háborús film között milyen sok testvérmunka született. Korábbi toplistáinkon foglalkoztunk már a műfaj legkiválóbb alkotásaival, ma viszont olyan páros produkciókat veszünk sorra, amik egymás tükreként vagy színe és fonákjaként értelmezhetők.

Kémek a sasfészekben – Kelly hősei

Brian G. Hutton két legsikeresebb rendezését az alkotó személyén és Clint Eastwood főszereplésén kívül több fontos stílusjegy köti össze. A hatvanas évek végén készült művek túlzás nélkül nevezhetők mérföldköveknek. A háború korábban ismert kalandos-romantikus, depresszív-sötét vagy grandiózus-komoly ábrázolását sutba vágva könnyed, szarkasztikus hangvételben, az akciófilm nyelvén engednek betekintést a második világégés színfalai mögé. A magasztos célokhoz való cinikus, de legalábbis kritikus hozzáállás persze csakis Európán kívül, a harcokat jó ideig félig-meddig kívülállóként követő Egyesült Államokban születhetett meg. Két roppant izgalmas történetet látunk, amikben maroknyi csapat tör be az ellenséges német frontvonal mögé. Különösen a 1968-as mozi rejt kiszámíthatatlan csavarokat – David Fincher mind a tíz ujját megnyalja, mire kiderül, hogy mi az igazság. Hőseink nagy akcióját egyik esetben sem övezi különösebb elbeszélői pátosz, az egész hadműveletet nyers akciópuzzle-ként tálalják az alkotók. Hutton 1970-re az utcai nyelvezettől és a nyílt élcelődéstől sem riad vissza a moziban. Kelly alakulata az amerikai aranyásók mintájára, mindenféle fennkölt elvek nélkül, puszta zsákmányszerzés vágyából ragad fegyvert. Innen már csak egy lépés a MASH vagy Tarantino szenvtelen humora…

hamuesgyemant

 

Csatorna – Hamu és gyémánt

Az óceán másik partján közel sem volt ennyire derűs vagy cinikus a hangulat, különösképp a tragikus sorsú Közép-Európában nem. A lengyel mozi legnagyobbjának tartott Andrzej Wajda – akinek egyébként édesapja katonatisztként szolgált – nagy tisztelettel beszél valamennyi elesett hősről. Bemutatkozó rendezéseiben 1944-45 kaotikus állapotait vázolja fel, amikor még egyik politikai tábor sem szerzett átfogó hatalmat Lengyelország fölött, a reménykedő felek pedig egyaránt saját haláluk felé rohannak. A Csatorna főcímében a narrátor rögtön ismerteti történetének szomorú végét, a néző az egész játékidő alatt mégis reménykedik, hogy a föld alatt vergődő szabadságharcosok számára van kiút a sötét, koszos, szűk vízvezetékrendszer útvesztőjéből. A filmek jellemző tulajdonsága, hogy külön figyelmet szentelnek a fiatal generációnak.

A filmtörténet két legforradalmibb nemzedékének egyikéhez, az ötvenes években induló alkotókhoz tartozó Wajda szerelmespárokra koncentrál a nagy történelmi események sodrában. Jövőjét elvesztő, kiteljesedni képtelen huszonéveseket látunk, akiknek lázadó hevületében könnyű ráismerni a beat-generáció önképére. A magánéleti és politikai szálat, illetve a kommunista és ellenálló hősök sorsát párhuzamosan futtató Hamu és gyémánt zárlatában a kor nagy ideológiái értelmetlen módon emésztik fel a szerelmeseket. Wajda a mélyebb azonosulás érdekében még azt is megteszi, hogy saját korának divatcikkét, egy napszemüveget ad a fiatal főhősre, akit egyébként a lengyel James Deannek titulált, hasonlóan viharos természetű és rövid életű Zbigniew Cybulski (fenti képünkön balra) alakít.

apocalypse

 

Apokalipszis most – Jöjj és lásd!

Ha klasszikus, tablószerű háborús filmekre gondolunk, az Arábiai Lawrence vagy A halál ötven órája után az összes listán ott szerepel Francis Ford Coppola gigantikus Vietnám-eposza is, illetve az arra érkező orosz válasz. A fentebb emlegetett két forradalmi rendező nemzedék közül ezúttal egy idősebb és egy fiatalabb szerző munkája áll szemben egymással. A kifejezetten rendezői verziójában ajánlott Apokalipszis most elsősorban a háború lehetséges túlélési módozatait mutatja be. Hősünk beleroskad az eseményekbe, nem képes elengedni a front emlékét, hosszú útja során két példaadó, követhető vezetői magatartással szembesül. Robert Duvall ezredese tűzszünet idején az ázsiai tengerpartra varázsolja Kaliforniát és szörfdélutánokat tart a sebesültek jajveszékelése közepette. Marlon Brando misztikus ködbe burkolódzó parancsnoka ellenben riasztó fundamentalista államot hoz létre a dzsungelben, aminek katonai és vallási vezetője egyszemélyben ő maga.

Az amerikaiak azonban közel sem vetkőznek ki magukból annyira a vásznon, mint a Jöjj és lásd! német katonái. A legendás Elem Klimov – Coppolával ellentétben – átélte a háborút, és ez érződik is rendezésén. Részben saját élményeit varázsolja vászonra, méghozzá olyan realisztikus módon, hogy 1986-os munkája túlzás nélkül nevezhető a valaha készült leggyomorforgatóbb háborús műnek. A belarusz népirtást vázoló maratoni hosszúságú produkció forgatása alatt a főhőst alakító kisfiú ténylegesen megőszült, amihez valószínűleg az a nagyjából fél órás jelenet is hozzájárult, amikor a német hadsereg kivégzi egy falu teljes népét. Ennek ellenére a Jöjj és lásd! fináléjában a humanizmus jegyében csendül fel Mozart Requiemje, míg az Apokalipszis most kritikus olvasatban zendíti Wagner zenéjét és deprimált hangulatot teremt a Doors slágerével.

flags_of_our_fathers

 

Levelek Ivo Dzsimáról – A dicsőség zászlaja

Clint Eastwood egyidőben forgatott rendezései szó szerint egymás tükörképét teszik vászonra, hiszen ugyanazt az eseményt mutatják be japán, illetve amerikai szemszögből. 1944-ben járunk, amikor a császári hadsereg kis létszámú csapatot hagy egy apró szigeten, hogy az utolsó emberig védje a szent földet és ezzel legalább pár napra feltartsa, gyengítse az ellenséges haderőt. Ezzel szemben az amerikai politikai vezetés – emberáldozatot nem kímélve – fokozott ritmusban követeli Ivo Dzsima elfoglalását.

Az ellentétes reprezentáció önmagában érdekes volna, Clint Eastwood azonban megteszi azt a szívességet, hogy a csatát a fontosabb karakterek háttértörténetének bemutatásával szakítja meg. Köztük a háborút megelőzően Amerikába is eljutó, világot járt, széles látókörű japánok emlékeivel. Igaz, a filmek során kiderül, hogy a legtöbb kivezényelt kölcsönösen vajmi keveset tud a másik kultúráról, pedig a szemközti lövészárkokban lapuló katonák vágyai, szokásai és családi háttere meglehetősen hasonlítanak egymásra. Jellemző a II. világháborúra, hogy a legharsányabb hadakozó felek mind abban a hitben szocializálódtak, miszerint a saját kultúrájuk morálisan és ipari szempontból is magasabb rendű az ellenfelénél, mintha csak az ő oldalukon küzdhetne valaki meggyőződéssel a hazájáért. A kibékíthetetlennek gondolt politikai és kulturális ellentéteken tüntetőleg felülemelkedő Clint Eastwood munkásságába jól illeszkednek 2006-os ikerfilmjei, amivel egyébként két haragos nemzet között lépett fel közvetítőként a XXI. század hajnalán.

becstelenbryg

 

Becstelen brigantyk – Ministry of Ungentlemanly Warfare

Kevés szerző pályái fonódnak úgy egybe, mint a kilencvenes évek generációs mítoszát megteremtő Tarantino-Guy Ritchie párosé. Jóllehet karrierjük idővel eltérő irányokat vett, alkalmanként keresztezik egymás útját. Az angol mester soron következő produkciója szoros rokonságot mutat a korosodó amerikai rendező történelmi igazságtételt célzó ciklusának nyitó-opuszával, a Becstelen brigantykkal. A már emlegetett Brian G. Hutton által kitaposott úton haladva került mozikba a sasfészekbe beosonó amerikai különítmény története, amiben Tarantino fordít egyet a történelem kerekén.

Konfrontálja a nézőt azzal, hogy sablonos, infantilis náci karakterábrázolások helyett a hazáját szolgáló, esetleg a birodalommal szembeforduló vagy elvek híján nyerészkedő németeket vonultat fel. Velük szemben csupán félig-meddig azonosítható amerikai elitgárdát látunk. Akár úgy is alakulhattak volna a dolgok, mint a filmben történik, Tarantino szerint azonban a lényegen ez keveset változtat. Saját alternatív meséjében ideologikus alapon kínoznak embereket, a civil hátország lángba borul, a zsidó származású hősnő pedig hathatós bosszúja ellenére sem menekül. Guy Ritchie készülő mozijától hasonló szembesítést várunk. Parádésan árnyalt és fordulatos forgatókönyvet, ami ügyesen egyensúlyoz a cinikusan szatirikus stílus és a drámaian komoly pillanatok között. Meg persze egy kis angol humort és a rá jellemző nyelvi bravúrokat.

ivo dizsma

A szerelmes mesék mellett a háborús legendák tekintenek vissza a legnagyobb múltra a történetmondás hagyományában. Kifogyhatatlan forrásnak tűnik a hősök és történelmi tragédiák sora, a megszokottól eltérő, több nézőpontból bemutatott történetek pedig új távlatot adnak a műfajnak. Erre hoztunk tíz filmes példát, de a lista tovább bővíthető (gondoljunk csak az Elfújta a szél és a Casablanca vagy a Tizedes meg a többiek és az Isten hozta, őrnagy úr! kettősére). Clint Eastwood rendezéseinél láttuk, hogy a múlt korrekt feltárása milyen módon segítheti a békülést a jelenkorban. Egyszer talán Közép-Európa sorsát is górcső alá veszik arra érdemes rendezők, hogy bekössék az évszázados sebeket és méltóképpen emlékezzenek hőseinkre.

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: archív

Hírek

Hazatértek az első libanoni békefenntartók

Hazatértek az első libanoni békefenntartók

 

Visszafogadó ünnepséget rendeztünk az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) első váltásának a Mária Terézia-laktanyában, október 19-én.

A magyar kontingens márciusban, két ütemben Libanonba érkezett tizenhat katonája az At-Tiri melletti, valamint az izraeli határ menti bázison teljesített fél évig szolgálatot egy többnemzetiségű ír–lengyel zászlóalj részeként.

 

Fotó: Szabó Lajos

Hírek, Videó

Hazatértek az első libanoni békefenntartók

Visszafogadó ünnepséget rendeztünk az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) első váltásának a Mária Terézia-laktanyában, október 19-én.

A magyar kontingens márciusban, két ütemben Libanonba érkezett tizenhat katonája az At-Tiri melletti, valamint az izraeli határ menti bázison teljesített fél évig szolgálatot egy többnemzetiségű ír–lengyel zászlóalj részeként.

Vadászi Norbert ezredes, az MH BHD dandárparancsnok-helyettese köszöntötte a Bejrútból, előző hónapban hazaérkező katonákat, akik a laktanya névadójáról elnevezett teremben sorakoztak fel. Vadászi ezredes emlékeztetett arra, hogy a Honvéd Vezérkar az előző év júliusában szabta feladatul az alakulatnak, hogy az ENSZ Libanoni Békefenntartó Missziója (UNIFIL) váltásának felkészítését és megalakítását 2025-ig hat havi rotációban hajtsa végre.

„Hiszem és vallom, hogy ezek a műveletek előnyére váltak mindenkinek. Önök rengeteg olyan tapasztalattal gazdagodtak, amit az itthoni szolgálat során nem szerezhettek volna meg. Együttműködhettek más nemzetek katonáival, más nemzetek irányítása alatt. Még egyszer köszönjük önöknek, hogy becsülettel végezték feladataikat, tisztességgel helyt álltak” – fogalmazott a dandárparancsnok-helyettes, aki köszöntőjében felidézte: a közel-keleti misszió nagy kihívás, mert az egykor virágzó, a közelmúltban azonban államcsődöt jelentett Libanon a negyedik arab-izraeli háború 1973-as lezárását követően tizenötéves polgárháborút élt át, később pedig a Hezbollah síita szervezet nyert teret az országban.

A visszafogadó ünnepség személyi parancsok ismertetésével, majd állófogadással zárult. Jelenleg a második kontingens – tizenhat magyar katona – teljesít szolgálatot az izraeli–libanoni határszakasznál.

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton

Fotó: Szabó Lajos

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.