Hírek

BÉLYEG-kaleidoszkóp

A megnyitó ünnepségen Mándi Tibor nyugállományú alezredes, a Bélyeggyűjtő Kör elnöke köszöntötte az érdeklődőket, amelyet Simon Andrea, az MH BHD Kulturális Osztály főelőadójának ünnepi műsora követett.
A kiállítás tiszteletbeli fővédnöke Dr. Homonnay Géza, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöke, a fővédnöke pedig Mudra József ezredes, az MH BHD megbízott dandárparancsnoka volt. Az ünnepségen Vadászi Norbert alezredes, a dandár megbízott dandárparancsnok helyettese mondott beszédet. „Nagyon régi az együttműködés az MH Gábor Áron Bélyeggyűjtő Körrel. Hatalmas öröm, hogy a Honvédségnek is van egy szervezete, amely összefogja és patronálja a bélyeggyűjtőket. Külön öröm számomra, hogy ebben a nehéz, pandémiás időszakban is létrejöhet ez a kiállítás.”
A rendezvény részeként elismerések átadására is sor került.

Szendrei Judit érdeklődésemre elmondta: A képekkel kapcsolatos munka először mindig fejben kezdődik el. Az eddigi leghosszabb előkészítés egy évig tartott. Október elején személyesen adhatta át a Rózsafüzér Királynője című alkotását a pápának, amelynek másolata itt is szerepel.
A tárlaton tizenkilenc bélyeggyűjtő kiállításában jelenik meg a tudomány, a flóra, a fauna, a társadalom. A bélyeggyűjtemények mellett megtekinthetők Szendrei Judit bélyegképkészítő képzőművész munkái és Vajthó Gábor nyugállományú ezredes festményei is a Stefánia Galériában október 30-ig.

Fotók: A szerző felvételei

Hírek

Honismereti hétvége Szilvásváradon

A rendezvénnyel párhuzamosan tartották meg az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Szilvásváradi Lovas Sport Klub Egyesület, valamint a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete által szervezett XXI. Őszi Lipicai Lóárverést, aminek nagy hagyománya, kultúrája van a magyar lovaséletben. Szombaton mutatták be az árverésre bocsátott lovakat és másnap licitálhattak a 23 bemutatott, gyönyörű lipicaira az érdeklődő vendégek.

A hétvégi programon a nagyszámú résztvevő láthatta az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység statikus, illetve huszár bemutatóját, valamint a Szilvásváradi Lovas Sport Klub Egyesület voltizscsapatának lenyűgöző produkcióját. Az eseményen a Budapest Helyőrség Zenekar nagy sikerű, klasszikus lovassági és gyalogsági indulókból álló térzenét adott.

A honvédhuszárok magyar katonai lovaskultúrát bemutató, több lovasbravúrt is tartalmazó fellépése hozzájárul a hazafias-honvédelmi nevelés megvalósításához.

Fotó: A szerző felvételei

Hírek

Újoncok érkeztek a koronaőrökhöz

A katonák jelenleg hathetes koronaőr szakalapozó kiképzésen vesznek részt. Ezt követően az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Koronaőrségnél fognak szolgálatot teljesíteni.
A kiképzés célja a feladat ellátásához szükséges alapszintű ismeretek elsajátítása, a kezdeti jártasságok, készségek és képességek kialakítása. A munka- és tűzvédelmi oktatás után – többek között – a szolgálati szabályzattal, térképészeti és katonaföldrajzi ismeretekkel ismerkedtek a katonák. Ezt többhetes díszelgő és koronaőr őrszolgálati kiképzés követ, amely jelenleg is zajlik.


Való Sándor őrmestert eddigi tapasztalatairól kérdeztem: „Öt évig voltam rendőr. Négy volt rendőrtársam teljesít jelenleg szolgálatot a koronaőrségnél, tőlük hallottam a Honvéd Koronaőrségről. Az élménybeszámolójuk alapján egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy én is megpróbáljak koronaőrnek jelentkezni. Egy nagyon jó, összetartó és bajtársias, mondhatni családias szervezetnek ismertem meg.. Úgy érzem a Szent Korona őrzése egy kiemelkedően megbecsült és tiszteletreméltó szolgálat a társadalom által is, nem beszélve arról, hogy itt egy kicsit érezheted azt, hogy valamit hozzáteszel a haza szeretetéhez.”
A felkészítés november 13-án, írásbeli és gyakorlati vizsgával ér majd véget.


Fotók: Gramantik Zoltán

Hírek

Honvéd Palotaőrség

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége három alegységből áll: ezek a Honvéd Koronaőrség, a Honvéd Palotaőrség és a Honvéd Díszzászlóalj. Az október 5-i gyakorláson „lélekben” már összeállt a trikolor, de mivel mindhárom alegység ugyanolyan gyakorlóruhában díszelgett, ezért csak Mannlicher 1895M puskájuk árulta el a palotaőrök kilétét. Ez a hadipuska volt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb példányszámban gyártott fegyvere, és jellemzően az isonzói fronton harcoló katonáink felszerelése volt.

Hogy mit is jelent a trikolor a 32. Nemzeti Honvéd Díszegységnél? Mindhárom alegység ugyanolyan, Tihany típusú egyenruhát visel az állami ünnepek és delegációk fogadásának alkalmával. A ruházatuk ékítményei viszont a nemzeti lobogónk 3 színében jelennek meg alegységenként. Amikor a három alegység együtt díszeleg, megfelelő távolságból nézve a katonákat, a nemzeti lobogónk színvilága jelenik meg a vizuálisan egybeolvadó ruházatukon.

A gyakorlás közbeni szünet alkalmat teremtett, hogy megszólaltathassunk palotaőröket; segítségünkre voltak Bakos Béla főtörzsőrmester, a Honvéd Palotaőrség vezénylőzászlósa, és Áfra József szakaszvezető, honvéd palotaőr.

Ezekben az órákban az október 6-i Kossuth téri zászlófelvonásra és a zászló félárbocra eresztésére gyakorolnak. Mikor volt a legutolsó alkalom, hogy a három alegység együtt látott el díszelgő feladatokat, vagyis mikor állt össze utoljára a trikolor?

A közelmúltban a kirgiz elnök látogatása alkalmával a Karmelita udvar előtt díszelgett együtt a három alegység.

A trikolor fogalmát már tudjuk, de mi alapján történt a színkiosztás a három alegység között?

Részben spontán, részben tudatosan. Elsőként a Honvéd Koronaőrség megszületésekor határozták meg számukra jogszabályban a skarlátvörös színt. Alakzatban gondolkodunk, és mivel a nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka egy koronaőr ezredes, ő megy mindig elől, így logikus, hogy a koronaőröké lett a piros. Ezt követően a palotaőrség létrejöttekor meghatározták számukra a palackzöldet, és harmadik alegységünk létrejöttekor a díszzászlóalj megkapta a fehéret.

Kiből lesz jó palotaőr?

Azok jelentkezését várjuk, akik minimum 180 centiméter magasak, és betöltötték a 18. életévüket. Az alapkiképzés után egy nagyon komoly szűrőn esnek át a jelentkezők. Ezután egy hat hetes, célirányos képzés következik. Ezzel még nincs vége, mert az új kollégának úgy kell tudni illeszkedni az állományba, hogy szinte családként tekintsen a közösségre. Most pont egy olyan korszakot élünk, amikor viszonylag sok új bajtárs van, ezért a jelenlegi legénység egyik fontos feladata az újoncok integrálásának segítése. A szűrő annyira erős, hogy a hat hetes képzés első hetében látjuk, ki illik be a csapatba, és ki nem. Célunk, hogy olyan kohéziós erőt tudjunk kialakítani és fenntartani, hogy ha némán végeznénk egy koreográfiát, akkor is értsünk egymás mozdulataiból. Már a testtartásból le tudjuk olvasni, hogy az újonc ezt a hivatást szívvel lélekkel akarja csinálni, vagy esetleg úgy tekint rá, hogy lesz egy biztos munkája, biztos illetményért és nem több. Ha úgy látjuk, hogy az újonc valóban közénk akar tartozni, akkor mi igyekszünk mindent beleadva úgy felkészíteni, hogy a hat hetes képzés után ne látszódjon semmi különbség az új és a már régebben szolgáló katonák között. A díszelgési feladatokon azonnal látszódik, ha valaki nem száz százalékot nyújt. Itt vagy a maximumot tesszük bele, vagy nem érdemes csinálni. Sőt! A mostani trikolor esetében is nem csak a saját alegységünkkel kell óramű pontossággal együtt járni, hanem a másik kettővel is!

Toborzás tekintetében hogyan áll az idei év?

Nagyon jól állunk, nincs okunk panaszra, a koronaőrökhöz hasonlóan hozzánk is a legkülönbözőbb területekről szeretnének bekerülni a jelentkezők. Szinte minden személyes indíttatás egyedi. Az egyik jelentkezőt a fogazata miatt el kellett utasítanunk, de mielőtt kilépett volna az ajtón, az volt a búcsúmondata: sajnálja, hogy nem tudja megmutatni, mi van a lelkében.

Épülethez vagy személyhez kapcsolódik a Honvéd Palotaőrség?

A Honvéd Palotaőrség az elnöki hivatalhoz és a köztársasági elnök személyéhez kötődik. Tehát ha az államfő költözne, mi vele együtt tartunk. Mi vagyunk a legfőbb közjogi méltóság reprezentánsa.

Mik a palotaőrök napi rutinjának legfőbb mozzanatai?

Minden órában a felállított őrök leváltása, illetve minden nap 12 órakor egy fegyveres alaki bemutató. Emellett minden évben, áprilistól szeptemberig havonta egy zenés őrségváltást is bemutatunk. És ne feledkezzünk meg a szemléről sem, ami szintén a közönség előtt történik: az őrök kivonulnak a Sándor Palota déli oldalára, a felvezető a parancsnok érkezése előtt egyénileg leszemlézik az ápoltságot, a felszerelést, és a fegyverzetet. Amikor kijön a parancsnok mindennek rendben kell lennie. Ezt követően kerül sor az őrség felállítására.

A palotaőr megvédheti ténylegesen a Sándor Palotát egy támadástól, vagy rongálástól?

A palotaőrnek nincs joga intézkedni. Ezt a feladatot a készenléti rendőrség látja el. Velük nagyon jó kapcsolatot sikerült kiépítenünk. A palotaőr csak akkor intézkedhet, ha testi épsége veszélybe kerül.

Jól tudom, hogy hivatalosan is turisztikai attrakció lett az őrségváltás?

A Magyar Turisztikai Ügynökség hivatalos programjában is szerepelünk. A turistacsoportok sokszor már az őrség felállításakor sorfalban várják az eseményt. Nem turisztikai attrakciónak indítottuk a koreográfiát, de időközben így alakult, és így országimázsépítők lettünk. A budai Vár környezetének elválaszthatatlan szereplőjévé vált a Honvéd Palotaőrség.

Mit tudhatunk a 12 órai őrségváltás koreográfiájáról?

A bevezető protokoll a tradicionális magyar alaki fogásokra épül, amelyek az alaki szabályzatban szerepelnek. A további részeket az alegységen belül koprodukcióban dolgozzuk ki, sőt ez utóbbit megújítjuk évről-évre. Az alaki szabályzatot betartva ilyenkor arra törekszünk, hogy az a turistáknak is látványos legyen, de egyben le is fedje az alaki fogások teljes spektrumát. A déli bemutatóval gyakorlatilag a palotaőri vizsgafeladatunkat éljük át újra nap, mint nap. Ezzel a díszelgéssel bárhol a világon elismeréssel tekintenének ránk.

Lehet mínusz 10 vagy plusz 35 Celsius-fok, a palotaőr – külső szemmel nézve – egyformán viseli a hőmérsékletet és annak ingadozását. A ruházat a jövőben követni fogja a klímaváltozást?

Volt már konferencia, ahol komoly fejlesztők mutattak be olyan ruházatot, amely rendelkezik hűtő-fűtő betéttel. Szándék és tervek már léteznek, hogy a ruházat még magasabb komfortszintet nyújtson és reméljük, hogy ezek a törekvések mihamarabb megvalósulnak. Az évszakok „felfordulása” egyelőre hatalmas fegyelmet és türelmet kíván az állománytól.

A ruházatuk melyik darabját éri a legnagyobb igénybevétel?

A Szent György tér macskakövén, álló helyzetben történő jobbra, és balra át mozzanatok erősen igénybe veszik csizmáink sarkait, ezért szolgálattól függően előfordul, hogy lábbelinket kéthetente vasaltatjuk itt, a Petőfi laktanya cipészműhelyében.

Önöknek hivatás, egy szemlélőnek emberfeletti munka. Hogyan regenerálódnak?

A szolgálati rend szerint egy óra őrséget 2 óra pihenőidő követ, Ilyenkor nyújtani, és kicsit lazítani tudunk. A laktanyában például gyógymasszőr áll rendelkezésére a palotaőröknek, és a munkanapokon is úgy építjük be a testnevelést, hogy annak is rekreációs hatása legyen, fókuszban a lazítással, és a nyújtással.

Fotó: A szerző felvételei
Hírek

Paff a bűvös sárkány és barátai

 
A 100 Folk Celsius countryzenét játszik több mint 40 éve. Világszerte meghódították a közönséget, itthon főként gyerekeknek szóló dalaikkal váltak ismertté. 1976-ban alakultak, zenei stílusukat a countryn túl a bluegrass határozza meg. 
Paff, a bűvös sárkány hozott átütő sikert a zenekarnak – arany- és platinalemez lett, akárcsak A nagy ho-ho horgász (aranylemez), valamint a Miki Manó meséi, amely szintén arany- majd platinalemezzé avanzsált. 1988-ban a zenekar eMeRTon-díjat kapott. A 100 Folk Celsius-nak az elmúlt 44 év alatt 30 kiadványa jelent meg, melyekből több mint 1.000.000 példány fogyott el. Koncertjeik száma közelít a 10.000-hez.
 
A 100 Folk Celsius együttes élő koncertjei – mint az elmúlt 40 évben – mindig interaktívak. A gyerekek és a felnőttek – akár egy rendhagyó énekórán – együtt énekelnek a zenekarral. A műsor hangulata vidám, a hangszerelés helyenként nem nélkülözi a virtuóz elemeket, amit a többszólamú vokál tesz teljessé.
 
Helyszín: Színházterem
Belépő: 2500 Ft
 
Hírek

Workshop – Karácsony

Karácsonyi dekoráció készítő workshop, melyen karácsonyi kopogtató elkészítésében segítünk. A kopogtató elkészítése vezetett foglalkozás keretében történik.

Helyszín: 219. terem
Belépő: 1 000 Ft
Anyagköltség: 2 500 Ft, mely a helyszínen fizetendő

Hírek

KARINTHY FERENC – Gellérthegyi álmok a Körúti Színház előadásában

1944-45-ben Budapest ostroma alatt két ember véletlenül ugyanabban a pincében lel menedéket.
Hogyan mentsük át a magunk lelkét, aztán a másik lelkét, és egymást a harcok és a bujkálás megpróbáltatásain? Nevetéssel, játékkal, sok mesével.
Két ember sző végtelen történetet magának, színeket és tájakat, jövőt és reményt varázsolva egy romos budapesti pincébe. Közben megküzdenek egymással, magukkal és a démonaikkal.
Van jövő? Van jövő! Van…

Fiú Orosz Tamás
Lány Placskó Emese
Rendezte Galambos Zoltán

Helyszín: Színházterem
Belépő: 3200 Ft

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.