RÉSZLETEK:
A lobogót Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred katonái vonták fel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 67. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségsorozat kezdetén.
Az eseményen közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara, a Honvéd Huszár Díszegység, illetve a Gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály is. Az ünnepélyes zászlófelvonást idén is több száz érdeklődő követte figyelemmel.
Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Kertész László, Faragó Fanny
Ünnepi állománygyűlésen emlékeztünk 1956. október 23-ára és az októberi történelmi eseményekre.
A rendezvényen az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzett katonák és honvédelmi alkalmazottak vehettek át elismeréseket.
Fotó: Bankó József
Az október 19-én megrendezett eseményen hét nemzet rendőrei – úgymint a cseh, szlovák, szlovén, török, német, szerb – és az MH BHD huszárai is megmérettették magukat az VI. alkalommal megrendezett lovasversenyen.
A derbi két versenyszámból állt, egy szimultán és egy akadályversenyből. Alakulatunkat Pénzes Levente hadnagy és Major Soma közkatona képviselte Cashgar és Merkúr nevű lovakkal.
Szerző, fotók: Pete Balázs, Kormány Gábor
Az MH BHD 32. Testőrezred katonái napok óta gyakorolják a közelgő október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó díszelgési feladataikat.
Október 18-án, a főpróba napján fogadtunk általános iskolai csoportokat, így a gyerekek „testközelből” nézhették meg az alakzatban mozgó katonák, huszárok és lovaik gyakorlását.
Egyik nézőnk Nimród volt, aki nagy rajongója a 32. Testőrezrednek, ezért Farkas Gábor százados, a Gyalogos Testőrség parancsnok-helyettese kitűzőkkel ajándékozta őt meg.
A gyerekcsoportok az ünnephez kapcsolódó feladatok megtekintését követően a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály jóvoltából a huszárok lovait simogathatták meg, majd különböző élményekkel töltekezhettek: gépjárműparkunk néhány járművébe ülhettek be, alaki foglalkozás keretében tették próbára koncentrációs képességüket és a biztonságra odafigyelve, szakértő segítséggel airsoft fegyverekkel lőhettek célba.
Fotó: Bankó József
Egy este a 32-esekről a Honvéd Kulturális Központban
A népszerű „Biztonságpolitikai előadás-sorozat” októberi programja keretében Zsolnai Tamás ezredes mutatta be a 32-esek múltját és jelenét október 16-án, hétfőn este a Stefánia Palotában.
Zsolnai ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred parancsnoka „Mária Terézia öröksége - A trikolór katonái” című előadásában mutatta be az alegység történetét és feladatrendszerét.
A Mária Terézia nevéhez köthető Gyalogezred jogutódja, napjainkban a 32. Testőrezred katonái azok, akik ország-világ előtt szolgálják Magyarországot, ezzel is szimbolizálva, megjelenítve a Magyar Honvédséget.
A Koronaőrség a magyar államiság, történelmünk egyik legkiemelkedőbb jelképét védelmezi. A Lövészzászlóalj katonái díszelgő, míg a Gyalogos Testőrség tagjai protokolláris objektumőrzési feladatokat látnak el a Sándor-palotánál.
Zsolnai ezredes adatokkal, tényekkel és az alegység által ellátott feladatokhoz kapcsolódó történetekkel tarkított prezentációjának hallgatósága átfogó képet kaphatott a díszelgő szakma szépségéről, egyben kihívásairól.
Fotó: Bankó József
A 2015 óta hagyománnyá vált sporteseményt Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Milan Mojsilović vezérezredes, a szerb hadsereg vezérkari főnöke is megtekintette.
Gion Gábor a játékosokat először szerb nyelven, majd magyarul köszöntötte. Elmondta: minden helyzetben nagyon fontos a győzni akarás. „A győzelmet szem előtt tartva, élvezzék a játékot, és szerezzenek új barátokat” – hangsúlyozta az államtitkár.
A kétszer félórás mérkőzés az utolsó percekig kiegyenlítetten zajlott. A vége előtt három perccel a magyar csapat betalált a szerbek hálójába, ám az öröm nem tartott sokáig. Pár másodperccel a lefújás előtt a szerb játékosok egyenlítettek, így a rendes játékidő 1:1-es döntetlennel zárult. Rövid szünet után következtek a büntetőrúgások, végül a magyar tábornoki csapat került ki győztesen.
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes a látottakat összefoglalva elmondta: mindig nagy élmény, ha egymással játszik a két ország tábornoki csapata. „A pályán küzdelem van, de előtte, utána és közben is nagy a barátság. Elégedett vagyok, mert végül büntetőrúgásokkal a magyar csapat nyert, de a hangsúly a barátságon van.”
Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Kormány Gábor