Szerző: Fenyvesi Zoltán őrnagy
2018. május 28. és június 1. között szervezték meg a Nemzetközi Fővárosi Helyőrségparancsnoki Találkozót Szlovéniában.
A 2018. évi Multilaterális Együttműködési Tervnek megfelelően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) képviseletében Baráth Ernő dandártábornok, dandárparancsnok egy kísérő tiszttel és egy gépjárművezetővel részt vett a 2018. május 28. és június 1. között Szlovéniában megrendezett Nemzetközi Fővárosi Helyőrségparancsnoki Találkozón. A további résztvevők – a kialakult együttműködésnek megfelelően – Bécs, Berlin, Kijev, Ljubljana, Pozsony, Prága és Varsó helyőrségek parancsnokai voltak.
A program során a vendégeket BG Anželj Ernest, a Szlovén Fegyveres Erők Parancsnokságának (Force Command) parancsnokhelyettese fogadta, aki általános tájékoztatást nyújtott a haderő felépítéséről, jelenlegi helyzetéről és feladatairól. Ezt követően a helyőrségparancsnokok előadást tartottak egyrészt – a történelmi aktualitásoknak megfelelően – az I. világháborúban történt részvételről, másrészt a saját helyőrségparancsnokságuk, illetve a fegyveres erők helyzetéről.
A találkozó alatt a 2019. év együttműködési programok előzetes tervezésére is sor került. Az MH BHD részéről a hagyományoknak megfelelően a Nemzetközi Járőrbajnokságon fővárosonként egy-egy csapat, valamint a balatonakarattyai Képzőművészeti Alkotótáboron egy-egy fő részvétele került felajánlásra.
A delegációt a Szlovén Vezérkar törzsfőnöke, Milan Žurman dandártábornok fogadta. E látogatás során tájékoztatást kaptak arról, hogy a szlovén haderőnek egyre jelentősebb erőfeszítéseket kell tennie az aktív és a tartalékos személyi állomány megtartása, toborzása, feltöltése érdekében, mivel jelentős létszámhiánnyal kell megbirkózniuk.
Udvariassági látogatáson fogadta a delegációt továbbá az Elnöki Hivatal katonai tanácsadója, valamint Ljubljana és Bled város polgármestere.
Az MH BHD csapata emellett részt vett a párhuzamosan szervezett Miltropa Nemzetközi Labdarúgó-bajnokságon, ahol kiváló helytállással a 7. helyen végzett.
Fotó: Tonja Ana Delopst százados