Szerző: Kun-Orosz Adrienn
Tömböl László nyugállományú vezérezredes előadásával indult a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem című előadássorozat őszi féléve a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.
A szabadegyetem résztvevőit Dr. Nagy László nyugállományú ezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság szakértője köszöntötte, aki elmondta: az elmúlt 8 évben körülbelül 76 előadást szerveztek, most ősszel négy előadás fókuszál majd a NATO-val kapcsolatos témakörökre, tekintettel a szervezet fennállásának 70. évfordulójára. A szeptember 12-ei hadtudományi előadás során a világ egyik legfontosabb katonai szervezetének születésével foglalkoztak. Tömböl vezérezredes végigkövette hazánk 20 éves tagságát, de ezúttal nem a teljes időtartamot, hanem a létrejöttének körülményeit – annak okait, a megelőző tárgyalásokat és nemzeti egyeztetéseket – tekintette át. Előadása során érintette – többek között – az ENSZ megalakulását, Churchill fultoni beszédét, a Marshall-segélyt, a Brüsszeli Egyezményt és a Vandenberg-javaslatot is.
A következő előadást október 3-án a Pódium bárban 17 órától hallgathatják meg az érdeklődők A NATO bekapcsolódása a jugoszláv válságsorozat kezelésébe – előzmények, körülmények, következmények címmel, Dr. Nagy László ny ezredes előadásában.
Fotók: A szerző felvételei




